stress ~ jikook ✔️

𝙨𝙞𝙭𝙩𝙮-𝙨𝙚𝙫𝙚𝙣𝙩𝙝

𝙅𝙞𝙢𝙞𝙣

– Gyerünk, edd csak meg! Jót fog tenni! – unszolt Kim Taehyung, mikor már egymással szemben ültünk az étkezőasztalnál, egy-egy tál gőzölgő levessel. – Vagy talán nem ízlik? – aggodalmaskodott.

A hatalmas üvegablakból néztem a várost, szép volt, de mégsem. Mintha hamis lett volna, csak illúzió.

– Igazán finom, de nem nagyon van étvágyam – hazudtam. Igazából nem is éreztem az ízeket, de persze ez nem a leves hibája volt. Egyszerűen csak semmit sem tudtam érezni.

– Nem baj, nem kell kapkodni, csak egyél ahogy jól esik – felelte kedvesen.

– Milyen fontos dologról akartál beszélni? – tettem fel a kérdést, hiszen ez volt a szabadságom kulcsa. Ezután elmehettem...

– Nos, ez egy elég nehéz téma – köhintett egyet. – Talán várhat még...

– Kérlek, mondd csak. Belém már úgysem fér több – vetettem közbe. Alig ettem négy kanállal, de már az is több volt, mint elég.

– Végül is, tudnod kell – sóhajtotta, miközben letette a kanalát, és mintha csak húzni akarná az időt, elvitte a leveses tálakat a konyhapulthoz. – Jimin, először is sajnálom, amin keresztül kellett menned – mondta, miközben visszaült a helyére. – Csoda, hogy kibírtad. Egyszerűen gyomorforgató, amit veled tett...

– Lehetne a lényeget? – szúrtam közbe, mert nem bírtam ezt hallgatni.

– Persze, ne haragudj – grimaszolt kellemetlenül. – Jimin, én tényleg nem akarok rosszat. Csak segíteni szeretnék, mert megérdemled, hogy megmentsenek. Ezért is mondtam rögtön igent a bátyádnak. Minden úgy történt, ahogy akarták. Nem én vagyok az értelmiszerző – tette fel védekezően a kezeit. – Bár az igazat megvallva, szerintem is csak ezzel a tervvel érhettünk célt, másképp sosem adta volna fel a keresésed. Sosem eresztett volna el...

– Mivan? Ne beszélj ilyen homályosan! Mit csináltatok? Mi az, hogy csak így értetek célt? Mi ez? – fakadtam ki idegesen, egyre inkább nyugtalanítottak szavai. A gyomrom görcsbe rándult, és úgy éreztem, mindjárt visszajön az előbb megevett pár kanál étel.

– Kérlek, maradj nyugodt. Ezt tényleg az érdekedben tettük – szabadkozott. – Jeon szakadatlanul kutat utánad, ezért hogy végleg leszálljon rólad, a bátyádék kitaláltak valamit. Már valószínűleg meg is kapta a hamis információt...

– Miféle hamis információt? – markoltam meg az asztal szélét.

– A halálod hírét – mondta ki, mire tízezer métert zuhantam a semmibe. Bennszakadt a lélegzet, kis híján elájultam. A szavak a torkomra forrtak. Fel sem bírtam fogni, hogy mit mondd.

Hogy tehet ilyet valaki? Miféle emberek ezek?

– Nem...nem... nem – motyogtam erőtlenül, elhomályosult tekintettel.

Mit műveltek vele?

– Jimin, ez most sokkoló, de ha belegondolsz, így elenged végre. Egyébként sem hiszem, hogy nagyon megrázná a dolog. Abban az emberben nincs semmi jó érzés – közölte tényszerűen, mire a vér az agyamba tódult. – Talán még örül is, hogy ő lett a gyilkosod. Tudod milyen beteg a gondolkodása...

– Bennetek nincs semmi jó érzés! – köptem felé a szavakat. – Hogy hitethettek el bárkivel ilyesmit? Hihetetlen, hogy milyen aljasak vagytok! Ti vagytok betegek, ti! – ordítottam, és már rohantam el az asztaltól, felborítva a széket.

– Nem mehetsz el! – szólt utánam. – Sajnálom, de már késő – sóhajtotta nyugodtan, még mindig az asztalnál ülve.

– Én ezt másképp gondolom! – vetettem oda és kirántottam egy kést a késtartóból, ami a hirtelen mozdulatnak köszönhetően feldőlt.