stress ~ jikook ✔️

𝙩𝙬𝙚𝙣𝙩𝙮-𝙚𝙞𝙜𝙝𝙩𝙝

𝙅𝙞𝙢𝙞𝙣

Olyan volt, mint egy rózsaszín álom, egy tévképzet, amelytől az ereidben végigszáguld az eufória, s magad sem tudod, hogy a bíbor füstbe burkolózó jelened meddig marad vajon a tiéd.

Minden megváltozott amióta Mr. Jeon – akit újabban már Jungkooknak hívtam – visszatért Japánból. Fogalmam sem volt arról, hogy mi folyik köztünk, vagy hogy valóban az az este idézte-e elő a változást amikor részeg voltam, de határozottan paradoxonnak tűnt az, ahogyan az utóbbi időben viszonyult hozzám a férfi.

Két hét kellett ahhoz, hogy végleg elveszítsem a józan eszem, s olyannyira az ujjai köré csavarjon, hogy mozdulni se bírjak, mi több, levegőt se kapjak és ezentúl rá hivatkozzak az éltető oxigénemként.

Jungkook egy másik személy volt, mint az, akit ezidáig ismertem. Persze, még mindig szeretett velem durva lenni és uralni engem, de ez egy kicsit sem zavart, sőt, szerettem ezt. Magamnak is alig mertem bevallani, de azontúl már nem a félelem tartott mellette, amit a zsarolásával ért el, hanem a részem, amely őt akarta minduntalan. Többé már nem tudtam hazudni, vágytam arra, hogy az övé legyek és még ha tudtam is, hogy egyszer vége lesz, már nem akartam siettetni az idő múlását.

Egyszerűen csak jó volt azt érezni, hogy mennyire akar és birtokol engem, akkor is, ha minden hazugság volt.

Fejem az autó sötétített üvegének támasztottam és onnan kémleltem Seoul decemberi utcáit, melyek nyüzsögtek az emberektől. A pénteki munkanapom egyáltalán nem volt fárasztó, viszont abban a pillanatban nagyon is kimerültnek éreztem magam.

Jungkook ma hamarabb távozott az irodából, mivel egy üzleti vacsorára ment, így engem is hamarabb elengedett egy kicsivel.

Miközben egyre több haszontalan gondolat vetült fel bennem, úgy lettem én is feszültebb. Valahol tehetetlenül vergődtem önmagamban. Féltem és csalódott voltam. Ahogy az érzéseim körvonalazódtak bennem, úgy fogott el a rettegés tériszonya.

Ezernyi kérdést tettem fel magamnak, de némelyikre még mindig képtelen voltam választ adni.

,,Mindig is ilyen voltam, vagy ő tett ilyenné? Vajon csak a tőle kapott szenvedés gyönyörű? S mindez tényleg beteges és megvetendő? Baj, ha egyre inkább különlegesnek találom ezt sem, mint bizar szégyennek? A mámoros köd elvakított, nem hagyta, hogy józanul lássam önmagam és a helyzetem, de valójában akartam én az igazságot? Talán, igazából csak élvezni akartam mindezt amíg lehet, s egy kicsit engedi a bennem égő vágyaknak, amelyek minduntalan felé sodortak..."

Gondolataim között merengve sétáltam fel a lépcsőn, s észre sem vettem, hogy majdnem összeütköztem a felém siető Taeminnel, aki valamit éppen hevesen magyarázott.

– Jimin, komolyan, de jó, hogy végre itt vagy! – fogott a vállamra. – Van egy kis problémánk – hadarta.

– Mégis micsoda? – kérdeztem rá.

– Kérlek, mond, hogy te rendeltél hozzám ezerötszáz darab egyszer használatos cipővédő nejlont – nézett rám kétségbeesetten, mire elnevettem magam ahogy eljutott tudatomig a mondanivalója és a homlokomra csaptam.

– Ha jól emlékszem a két héttel ezelőtti ivászat alkalmával éppen te voltál megbolondulva az úgynevezett "nejlonpapucsokért" – közöltem vele elgondolkodva. – Tehát nem hiszem, hogy rajtad kívül bárki is ilyen nagy lelkesedét érezne ezek iránt, mint te – ecseteltem tovább mire hitetlenül a fejét fogta.

Nem ez volt az első eset, hogy ilyesmi megtörténik vele, ugyanis előfordult már korábban is, hogy részegen rendelt dolgokat, felhívott embereket vagy szimplán csak őrültségeket csinált.