stress ~ jikook ✔️

𝙨𝙞𝙭𝙩𝙞𝙚𝙩𝙝

𝙅𝙞𝙢𝙞𝙣

Kit akarok átverni? Nem mondhattam, hogy nem érintett rosszul a reptéri incidens, hiába alig voltam magamnál az altatók miatt, akkor is beleégtek a fejembe Chan szavai és a lemondó pillantása.

Nem akartam megbántani a bátyámat, sem a legjobb barátomat, de tudtam, hogy Jungkook bármelyik percben elveszítheti az irányítást, ha nem állok mellette. Szüksége volt rám. A párizsi utunk alatt pedig annyira jó volt felszabadultnak és nyugodtnak látni, hogy amíg csak az lehetséges volt meg akartam őrizni ezt benne, s ezért mindent meg is tettem, amit csak tudtam.

Viszont akkor is fájt, hogy hálátlanul cserben hagytam és megbántottam azt a két embert, akik a családomat jelentették. Hiányoztak nekem, szívesen töltöttem volna velük is időt, de a történtek után abban sem voltam biztos, hogy a történtek után szeretnének látni. Mindazonáltal azzal tisztában voltam, hogy amint lehet bocsánatot kell kérnem tőlük.

A tegnap délutánt teljes egészében végigaludtam a piruláknak hála, amikor pedig felkeltem már este volt és Jungkook is békésen aludt mellettem. Szóval az éjszaka nagy részét az tette ki, hogy kisimult vonásait tanulmányoztam, s igyekeztem minden részletet a fejembe vésni.

Valahogy nagyon szerettem elrévedni benne... Én sosem hittem volna, hogy lehetséges így érezni. De megértettem. Az összes nyálasnak és valószerűtlennek tartott szerelmi történet értelmet nyert; miatta.

Csak hajnalban nyomott el újra az álom, majd reggel együtt indultunk munkába. Egy kicsit feszengtem, hiszen egy hét kihagyás után most újra visszacsöppentünk a valóságba és ennek frusztrációja Jungkookon is látszott. Talán miatta alakult ki bennem is ez az érzés, mert miatta aggódtam.

A reggeli kávéját is visszaküldette velem, mondván, hogy nem elég forró, így újfent le kellett merészkednem a pletykás kollégák közé, hogy lefőzzek egy újabb adagot. 

Tudtam, minden csak kifogás és afféle indulatkezelési játszma. Valahogy éreznie kellett, hogy mindent ő irányít, mert enélkül elpattantak volna az idegei.

Miután a friss kávéval visszatértem arra léptem be, hogy egy dosszié csapódik a falhoz, nem messze tőlem, amitől ijedtemben, még majdnem a forró italt is sikerült kiöntenem.

– És ezt mi a faszért most kell közölni velem? – ordította le Jungkook a vele szemben álló Namjoon fejét, nekem pedig megfagyott a vér az ereimben.

– Küldtem, emailt, de biztos elkerülte a figyelmed – közölte higgadtan Namjoon, de ez mit sem ért.

Jungkook idegesen fújtatva sétált a hatalmas üvegablakhoz, miközben a halántékát masszírozta.

– Jungkook, én most megyek, el kell intéznem néhány dolgot – mondta, majd kifelé menet segélykérően nézett rám és egy jelentőségteljes pillantást lövellt az ablak előtt toporgó felé, mire egyből bólintottam, ezzel jelezve, hogy értem a csíziót.

Ezután csak mi ketten maradtunk a helységben, lassan közelebb sétáltam hozzá, letettem a kávét az asztalra, majd azt megkerülve egyre közelebb lépdeltem hozzá a háta mögött. Mintha éppen meg akarnám szelídíteni...

Lehetséges, hogy valójában ez is történt.

Az ajkamba haraptam, egy másodpercig hezitáltam, majd egy halk sóhaj után, szó nélkül öleltem át a derekát. Izmai megfeszültek, de egy percbe se került, hogy ellazuljon.

Elmosolyodtam, mindig elmosolyodtam, amikor én győztem, amikor sikerül megmentenem saját magától.

S bárcsak mindig így lett volna...