stress ~ jikook ✔️

𝙩𝙬𝙚𝙣𝙩𝙮-𝙨𝙞𝙭𝙩𝙝

𝙅𝙞𝙢𝙞𝙣

– Te jó Isten! – bámultam sokkos tekintettel a fürdőben található tükörbe mikor váratlanul megrohamoztak a tegnap este emlékképei. – Ha részeg vagyok nem vagyok normális – fakadtam ki és szinte sírhatnékom volt a hihetetlen mértékű szégyentől és félelemtől. – Mi a szart csináltam? – fogtam a fejem és igyekeztem háttérbe szorítani a fájdalmat, amit az erős fejfájásom okozott.

Alig tíz perce kelhettem fel és bár eleve gyanúsnak kellett volna lennie annak a ténynek, hogy meztelenül ébredtem, de egy másnapos ember a világát nem tudja az ébredés pillanatában, nemhogy még ilyen részletekre figyeljen...

Viszont amint kicsit éberebb állapotba kerültem és megmostam az arcom kezdett derengeni egy-két dolog, hiszen annyira nem rúgtam be, mint például azon a bizonyos bulin gimis koromban.

Igaz, kiesett néhány dolog, de a lényeggel tisztában voltam és borzalmas volt emlékezni arra, hogy mit műveltem. Aztán meg biztos voltam benne, hogy Mr. Jeon nem hagyja majd megtorlatlanul azt, hogy olyan tiszteletlenül beszéltem vele.

Szinte szenvedve végeztem el a reggeli teendőimet és rendbe raktam az ágyat is magam után, mivel a tegnap este mocska borította. Ezután még volt húsz percem, hogy ránézzek Taeminre mielőtt elindultam volna a munkába, így egy kávé kíséretében át is szaladtam hozzá. Még szerencse, hogy adott kulcsot a lakásához, hiszen tegnap este is nekem kellett bezárni rá az ajtót miután távoztam Mr. Jeon hívása miatt.

– Ah, te bolond – ráztam meg a fejem, mikor megpillantottam a földön szunyókáló barátom, akit piás üvegek és egy csomó egyéb szemét vett körbe.

A kávét óvatosan a dohányzóasztalra tettem, majd letérdeltem hozzá és próbáltam felébreszteni, mivel biztos voltam benne, hogy nem éppen lehetett túl kényelmes neki a padlón aludni.

– Taeminie – szólogattam, miközben megkíséreltem felhúzni őt több-kevesebb sikerrel hiszen mégsem voltunk egy súlycsoport. Igaz magasságban alig tértünk el, de én sokkal gyengébb voltam, míg a barátomon azért akadt egy kis izomzat.

Taemin nyöszörögve hajtotta az ölebe fejét, arca pedig fájdalmas grimaszba torzult – vélhetően a hasogató fejfájás miatt, ami a másnapossággal járt és éppenséggel engem is kínzott.

Óvatosan simítottam fekete, selymes tincsei közé és elmosolyodtam mikor karjait derekam köré fonta.

– Ideje felkelni – duruzsoltam és lefejtettem magamról ölelő karjait, viszont ő csak nyűgösen újra magához ölelt.

– Még hadd aludjak – motyogta rekedt hangon.

– Aludhatsz, csak inkább az ágyban folytasd a szunyókálást – mondtam.

– Miért most hol vagyok? – pillantott fel rám álmosan.

– Hát nem az ágyadban – közöltem vele egy apró mosollyal. – Na, gyere, menjünk a szobádba – intettem fejemmel az említett helység felé, mire bólintott és segítettem neki feltápászkodni, majd elbotorkáltam vele a szobájáig. – Ma ugye nem kell menned dolgozni? – kérdeztem rá, miközben az ágyához kísértem.

– Nem, direkt kivettem egy szabadnapot – válaszolta és váratlanul magával rántott amikor bedőlt az ágyba, így én rajta landoltam. – Te se menj ma be – mondta és lehunyta szemeit.

– Tudod, hogy nem tehetem meg – másztam le róla. – Megyek, hozok vizet és gyógyszert – közöltem vele és sietősen a konyhába mentem, mivel már csak tíz percem volt indulásig.

Miután vittem Taeminnek vizet és bevetettem vele a gyógyszert a neki készített kávét is odaadtam neki.

– Nos, most már mennem kell – álltam fel mellőle, hiába is próbált marasztalni. – Légy jó! – köszöntem el tőle, és miután visszamentem a lakásomba felvettem a kabátom és az eddig viselt papucsom egy elegáns csizmára cseréltem, hogy elindulhassak dolgozni.