stress ~ jikook ✔️

𝙩𝙬𝙚𝙣𝙩𝙮-𝙩𝙝𝙞𝙧𝙙

𝙅𝙞𝙢𝙞𝙣

A szívem a torkomban dobogott és a félelem újra a markában tartott. Tudtam, hogy minden tőlem telhetőre szükségem lesz, ha el akarom érni, hogy Mr. Jeon higgyen nekem. Csak arra gondoltam, hogy meg kell védenem Taemint. Valamiért éreztem, hogy nem szabad megtudnia a főnökömnek az igazságot, ezért is hazudtam a lépcsőházban és szerencsémre a barátom sem buktatott le, pedig eléggé tartottam tőle, hiszen megvolt rá az esély őt meg a nagy száját ismerve.

– Válaszolj! Mi közöd ahhoz az emberhez! – emelte fel a hangját, mire összerezzentem. Utáltam az érzést, amikor újra és újra csalódnom kellett magamban, és akkor is pont ez történt. Csalódtam magamban, mert nem tudtam erős lenni és a gyöngeség térdre kényszerített. Előtte valahogy annyira védtelennek éreztem magam, mint még ezelőtt soha. A sötéten fénylő szemei átláttak rajtam, az aurája megbénított. Szavak nélkül is uralt engem, s hiába akartam tiltakozni, ő legyőzött.

– Ő csak a szomszédom – nyögtem ki nehezen és görcsösen tördeltem a kezeimet magam előtt, miközben még a nyakamat is behúztam. – Mindössze egyszer beszéltem vele és akkor is csak azért, hogy kölcsönkérjek egy kis fűszert a vacsorához – mondtam meglepően összeszedetten és igyekeztem minél őszintébbnek tűnni. Tisztában voltam vele, hogy talán veszélyes dolog hazudni neki, de a legjobb barátomért – akit még csak épphogy visszakaptam – erre is hajlandó voltam.

– Ez nevetséges – csattant fel, én pedig teljesen elsápadtam. – Honnan veszed te ezekhez a bátorságot? – lépett közelebb hozzám. – Talán ideje lenne néhány dolgot helyre tennünk – csapta két tenyerét a falra, ezzel engem csapdába ejtve karjai között. Az ő tekintete tüzesen izzott, míg az enyém félelmet és megadást tükrözött. – Nem akarom, hogy a tudtom nélkül bárkivel is találkozz vagy beszélj. Nem akarom, hogy bárki más a közeledben legyen, vagy csak rád nézzen, felfogtad? – emelte fel a hangját. – Tudod, ami az enyém az az enyém, és te az én tulajdonom vagy, ezt ne feledd – fogott az államra egyik kezével, hogy felemelje a fejem. – Ki nem állhatom, ha valami szerencsétlen szemet vet arra, ami engem illet. Egyszerűen felháborító – mondta ki undorral a szavakat, miközben a szorítása egyre erősödött és ezzel párhuzamosan a dühe is.

Arcom fájdalmas grimaszba torzult, s a könnyem is kicsordult, viszont sokkal inkább a félelem, mint a fizikai fájdalom miatt. Féltem, hogy baja esik Taeminnek az én hibámból, másrészt pedig ijesztő volt az a mindent felemésztő sötétség, amely Mr. Jeon szemeiben létezett. Mérhetetlen volt a düh, a vasakarat és a birtoklás, amely érthetetlen okokból kifolyólag felém irányult.

Akkor először ki akartam mondani. Fel akartam tenni a kérdést, hogy miért, de a gyávaságom ezúttal is diadalmaskodott, ami talán szerencsésnek is volt nevezhető akkor rám nézve. Hiszen a szavak néha végzetesek.

– Többé nem cselekedsz kedvedre és az eszedbe vésed a nevem, mert én vagyok az, akihez tartozol – jelentette ki emelt hangon majd erőszakosan mart ajkaimra, amiket kíméletlenül megkínzott, s a könnyeimtől sós íz keveredett a csókba, amit egyedül ő folytatott le, hiszen én képtelen voltam bármit is tenni.

Csípőm a markában, ajkai ajkamon, s a levegő abban a pillanatban nem az oxigénnel volt azonosítható a számomra. Az én levegőm hirtelen a csókja lett, az, ami nem hagyott menekvést és nem engedte a tagadást.
Baj volt velem, nem is kicsit, hiszen éreztem. Éreztem az alhasamban keletkezett görcsöt, mit a vágy hozott létre; az, amelyet magam elől is titkolni akartam.

Annyira megvetettem magam mindezért.
Olyan könnyűvérűnek éreztem teljes valómat, hogy felfordult a gyomrom.
De képtelen voltam szabadulni ebből a helyzetből.