stress ~ jikook ✔️

𝙩𝙝𝙞𝙧𝙩𝙮-𝙨𝙞𝙭𝙩𝙝

𝙅𝙞𝙢𝙞𝙣

Talán végzetes hiba, de az ilyen meghitt pillanatokban, – amikor olyan közel voltunk, ő meg én – nem tudtam visszafogni az érzést; az érzést, amely egyszerre égetett kínként s emelt a felhők fölé.

Az élet lassan visszatérni látszott a rendes kerékvágásba, tegnap már az irodába is bemehettem dolgozni Jungkook engedélyével és ma Taeminnel is találkozhatok, bár még mindig nem volt ínyére a dolog.

Mondhatni a szabadságvesztésem véget ért s a házam kulcsát is visszakaptam annyi kikötéssel, hogy mindig tudatnom kell ezentúl is Jungkookal, hogy hová megyek, mikor és kivel.

A szigeten töltött szilveszter óta egy hét telt el, viszont az az egy éjszaka számomra mindennél többet jelentett; magát a szerelmet.

Életemben először voltam igazán szerelmes s ez annyira új volt, annyira különleges, annyira valódi, viszont a felismerése mérhetetlen fájdalmat hordozott magában, hiszen ismertem Jungkook nézeteit s azt is, hogy ebből kifolyólag sosem fog szeretni, sőt, talán, ha akarna sem tudna.

S ezért jobban fájt, szinte felemésztett, mert nekem reményem sem volt...

Hangtalanul hullottak könnyeim a párna szürke huzatára s remegő ajkaim mosolyra húztam, miközben a fekete hajú békés arcát tanulmányoztam a kora reggeli órákban. Az utóbbi egy hétben ez mondhatni szokásommá vált, úgy szerettem önfeledten elveszni valójának minden apró részletében.

Miután megtöröltem nedves arcomat közelebb húzódtam a férfihez és fejem izmos mellkasára hajtottam. Csak hallani akartam megnyugtató szívverését; a békés ritmust, amely ahhoz a szívhez tartozik, mely viszont sosem fog szeretni.

Örökké így tudtam volna maradni, viszont nyilván ez sem volt lehetséges. Percek múltán Jungkook karját éreztem meg a derekam köré fonódni, így világossá vált számomra, hogy ő is felébredt s ezzel véget ért a reggeleim kedvenc része.

Az ágyból hamar kikászálódtunk, én pedig a saját szobámba mentem készülődni – mivel az estét Jungkook szobájában töltöttem.

Egy gyors zuhany és társai után, zöld bársonyos anyagú inget vettem fel egy fekete szövetnadrággal. A tükörben megmutatkozó eredmény pedig nem is volt olyan rossz, bár elégedettnek sosem mondtam volna magam azzal amit ott látok.

Az étkezőbe leérve Jungkook már a tabletjét bújta miközben a fekete kávéját kortyolgatta, amit valamiért mostanában indulás előtt fogyasztott el és nem az irodában.

– Kész vagy? – pillantott fel rám és tekintetét lassan, minden részletet szemügyre véve, vezette végig rajtam.

– Igen – bólintottam zavartan, mire a férfi összecsukta a táblagépet és felállt a helyéről.

– Akkor induljunk – mondta s váratlanul derekamat elkapva vont közel magához, hogy megcsókoljon, én pedig engedtem a lila ködnek, hogy teljesen elbódítson.

Karjaimat a nyakába akasztva viszonoztam tettét és teljesen hozzásimultam.

Már csak a gondolatát is szerettem annak, hogy engem csókol, nemhogy az édes tapasztalását.

A valóságban mindez sokkal intenzívebb érzés volt, mint amit az ember el tudott képzelni.

– Ma nem akarok elkésni miattad megint, Jimin – búgta a fülembe a férfi miután elvált tőlem, én pedig kipirultan bólintottam.

Az irodába külön-külön érkeztünk meg a pletykák elkerülése miatt, amikből egy pár így is akadt. Nem igazán mondhattam magam kedveltnek a női kollégák körében, mivel majdnem mindegyikük a helyemre pályázott és szentül állították, hogy én alkalmatlan vagyok erre a pozícióra, amivel talán részben egyet is tudtam érteni.