stress ~ jikook ✔️

𝙛𝙤𝙧𝙩𝙮-𝙛𝙞𝙛𝙩𝙝

𝙅𝙪𝙣𝙜𝙠𝙤𝙤𝙠

Kimondani, hogy az enyém, tudni, hogy az enyém; rendkívül elégedetté tett. Mert számomra létfontosságú volt a napjaimban a szőke fiú.

Olyan volt, mint a koffeinfüggőknek a kávé, akiknek nem telhet el úgy huszonnégy óra, hogy ne igyanak a forró italból egyetlen csészével se.

De ha pontosabb akarok lenni, talán a nikotinfüggőséghez volt hasonlatos az a vágy, amely Park Jiminhez fűzött.

Stresszcsökkentő, függőséget okozó...

Egyszerűen csak szükségem volt rá, főként amiatt, hogy Taehyung megjelenése óta sokkal feszültebbé váltam.

A másik dolog pedig, ami szintén zavart, az az, hogy amióta Jimin testvére két hete kijött a börtönből, mondhatni osztoznom kellett a szőkeségen, ugyanis rengeteg időt töltött a bátyjával.

Az első pár napban nem zavart, hogy együtt vannak, hiszen Jimin rendkívül szomorú volt amíg ki nem békültek és én sokkal jobban szerettem a szépségem bájos mosolyát, mint a bánatos szemeit.

Véleményem szerint a testvére egy idióta. Fel sem tudtam fogni, hogy lehet ilyen hálátlan az öccsével szemben, hiszen neki köszönhette, hogy nem kellett még több évig sínylődnie a rácsok mögött.

Azt sem értettem, Jimin hogy képes ennyire önzetlenül mindent megtenni érte.

Számára a testvére volt a legfontosabb, ami a szememben inkább volt gyengeség, mint erősség. Sosem értettem az ilyesfajta érzelmi kötődéseket. Egyszerűen csak feleslegesek voltak...

– Ma itt maradsz – adtam választ Jimin kérdésére, aki éppen a karjaim között pihent egy vad menet után, még meztelenül.

– De már megígértem azt a vacsorát – vetette ellen, de egyből elhallgatott, amint meglátta sötét pillantásom. – Oké, még szép, hogy maradok – hajtotta fejét mellkasomra.

– Helyes – nyugtáztam és átkaroltam a derekát. – Mellettem van a helyed – jegyeztem meg inkább csak magamnak.

Aznap este teljesen nyugodt voltam és kiegyensúlyozott. Szerettem ezt az érzést, megtöltött erővel és magabiztossággal.

Egészen régen volt olyan pihentető éjszakám, mint akkor, Jiminnel a karjaim között.

Ahogy fedetlen bőre az enyémnek simult; páratlan érzés volt. Egyfajta gyöngéd édesség, amelyet csak ő tudott nyújtani.

Csak akkor lehettem jól, ha ő velem volt. Ezt az egyet teljes bizonyossággal állíthattam.

– Jungkook, ne aggódj, minden rendben lesz! – próbált hatni rám Jimin, amikor már az irodában készülődtünk egy értekezletre, ami történetesen Kim Taehyunggal volt.

– Jimin, én képtelen vagyok eltűrni azt az alakot – fortyogtam mérgemben. – Fogalmad sincs róla, mennyire számító rohadék. Nem tudja elfogadni, hogy sosem győzhet le – csaptam az asztalra, hogy nyomatékosítsam szavaimat.

– Jól mondod, fogalmam sincs – sóhajtott fel a szőke és kicsiny kezeit a vállamra simította. – De ha így van, ahogy mondod, miért hagyod, hogy felidegesítsen? Egyszerűen csak ne foglalkozz vele – mondta könnyedén, mintha az olyan egyszerű volna.

– Te is tudod, hogy nem megy. Számomra valaminek vagy valakinek az eltűrése nem opció – ráztam meg a fejem és a kezére fogva az ölembe húztam. – Őszintén szólva, ha te nem lennél itt nekem, már kitört volna a harmadik világháború – húztam el a szám és végigsimítottam puha arcán.