stress ~ jikook ✔️

𝙩𝙝𝙞𝙧𝙩𝙮-𝙩𝙝𝙞𝙧𝙙

𝙅𝙞𝙢𝙞𝙣

Nem esett a hó, csak szimplán hideg volt, én pedig így még kevésbé voltam képes átérezni az ünnep hangulatát, de ezt már mondhatni elfogadtam. Tudtam, hogy már egy karácsony sem lesz ugyanaz anyáék nélkül.

Ilyenkor mindig jobban fájt a hiányuk.

Az egyik kedvenc karácsonyi filmem ment a tévében, így a kanapén kuporogva néztem meg ezredszerre is, hiába tudtam már kívülről az egészet a legapróbb részletekig. Ez is egy amolyan megunhatatlan darab volt.

Az ebéd már majdnem kész volt, csak arra vártam, hogy a sütemény is megsüljön. Mivel ma én főztem Yeongmi helyett, reméltem, hogy Jungkook elégedett lesz az ételekkel, hiszen azért közel sem voltam olyan profi, mint a szakácsnő.

Máskülönben némileg furcsálltam, hogy Jungkook karácsony napján is dolgozik, de úgy véltem, hogy talán ők nem ünneplik ezt az ünnepet.

Beszélni akartam a férfival, ha hazaér, mivel karácsony révén szerettem volna meglátogatni a bátyám, de fogalmam sem volt, hogy vajon megengedi-e. Valamelyest frusztrált a dolog, hogy több hete, szinte ki sem tehettem a lábam a házból.

Úgy éreztem a fekete hajú megenyhült irányomban, így bizakodtam, viszont vele kapcsolatban soha semmi sem volt biztos, így a sötétben tapogatóztam, örökké.

– Jimin? – szólalt meg mögülem váratlanul egy kellemesen mély hang, mire megugrottam és ijedten kaptam tekintetem Jungkookra, aki felém közeledett s ahogy egyre közelebb ért értetlenül kezdte ráncolni a szemöldökét, mire én is hasonlóan reagáltam le tettét. – Mi történt? – kérdezte s egy könnycseppet simított le arcomról, bennem pedig ekkor realizálódott a tény, hogy sírtam és nekem egészen eddig fel ez sem tűnt.

– Ja, hogy ez – mosolyodtam el kínosan és gyorsan megtöröltem könnyáztatta az arcomat. – Mindig ez történik, ha ezt a filmet nézem – sóhajtottam. – Olyan megható.

– És ezen mit kell sírni? – hitetlenkedett. – Már azt hittem, hogy valakik bántott – közölte velem és a mini bárszekrényhez lépett, hogy egy kristálypohárba whiskeyt öntsön magának.

Miután felém fordult engem méregetve kortyolt bele az italába, amibe beleremegtem és deja vú-m lett, hiszen aznap is pont ugyanezt játszotta el velem, amikor legelőször jártam a házában, viszont lényeges különbség húzódott a két alkalom között. Akkor a félelemtől remegtem, most viszont az iránta érzett erős vonzalom volt az, ami ezt kiváltotta belőlem.

Ahogy a sötét szemei csakis engem láttak, teljesen elvesztem...

A férfi éppen mondani készült valamit, amikor a konyhában megszólalt a sütő időzített órája, –ami azt jelentette, hogy a desszert is készen van –, így rohantam is, hogy kivegyem azt.

A végeredmény nem is lett rossz, bár Yeongmi biztos jobban csinálta volna, na meg szebben, mert az én sütijeim nem voltak olyan esztétikai tökéletességek, bár Chan is mindig azt mondta, hogy csak ehető legyen, a többi nem számít, azt viszont nem tudtam, hogy Jungkook mit gondol erről.

– Te meg mit csinálsz? – lépett be a helységbe a fekete hajú homlokráncolva miközben én a süteményeket pakoltam egy tálalótálcára.

– Mivel Yeongmi elment gondoltam, majd én főzök helyette – feleltem. – Nem akartam, hogy ma is étteremből rendelj, elvégre szenteste van – magyaráztam.

– Még mindig nem értem – vont vállat. – Ez az este sem különbözik a többitől – jelentette ki.

– Talán te nem ünnepled a karácsonyt? – kérdeztem rá és közben előszedtem az evőeszközöket.