Nefelejcs pillantás / Gojou Satoru Ff

5.fejezet

Búzavirágkék

Éles fájdalomra vártam, de csak tompa sajgás fogadott. Távoli madárcsicsergés köszönt be, finomabb neszek, messzi duruzsolás. Nyitogattam pilláimat, és körülnéztem. Ütött-kopott szobába voltam egy kisebb vaságyon feküdtem, olyasmin, mint amik az iskolák gyengélkedőjén találhatóak. De a szoba maga is egy iskola gyengélkedőjének tűnt, fűzöld falaival és üvegcsékkel zsúfolt szekrényeivel is tovább erősítette bennem a gyanút. Bohókás szellő táncoltatta a fátyolfüggönyöket a szoba egyetlen magasan fekvő ablaka előtt. Felültem, és elfojtottam egy nyögést a hirtelen jött szédültségre ami miatt a fejemhez kaptam, és ekkor tűnt fel, hogy fáslival van körbekötözve, karomhoz hasonlóan. Mindkettő régebben lehetett cserélve, mert rózsássá festette vérem ahogy kezdett átázni. Ágyam mellett kisszekrényen pohár víz ázott apró pirulákkal, mellette az elszakadt maszkom. Az ajtó felé fordultam, és pont abban a pillanatban nyílt az ajtó. Egy magasabb, harmincas körüli nő libbent be. Arcát maszk takarta, barna tincsei lágyan omoltak mélyibolya kabátjára. A szín láttán élesebben szívtam be levegőt, fejem kalapálni kezdett.

- Szerencsés vagy! - szólt reszelős hangom, akár egy aktív dohányos.

- Kis híján meghaltál.

- Hol vagyok? És te ki vagy? - kapartam össze magam, és szólaltam meg.

- Shoko Ieiri vagyok, a tokyo-i Jujutsu középiskolába vagy. - Zavart tekintetem nem tisztult, így sóhajtva megrázta fejét.

- Feltélezzük, hogy tudsz az átkok létezéséről, mivel megöltél egyet. Szóval jó lenne, ha tisztítanád a homályos találgatásainkat. - komoly, fagyos hangját a hűvös szempárja se olvasztotta fel.

Nyeltem egyet, tördelni kezdtem ujjamat.

- Ohashi Amaya vagyok. - kedztem bele összeszedetlenül.

- Jó, jó, majd regélsz később először fürödj le, mert bűzlesz. - nyers szavai mellbe vágtak. De éles nyelve ellenére hálás voltam, mert így falatnyi időt nyerhettem arra, hogy mondandómat összeszedjem. Az egyik szekrényhez sétált, majd egy sötétlila hatalmas pulcsit és egy kisebb nadrágot dobott felém. - Ezt nyugodtan vedd fel, ne maradj szakadtban. A nadrág az én régim, a felső meg csak felesleg. Mosdót eggyel jobbra találod, siess! - hajított felém még egy egyszerű sötét maszkot is, kötszerrel egyetemben. Hálára nyitottam ajkaim, de metsző pillantása miatt a hang visszamenekült a torkomba, így elsunnyogtam mellette, hogy a mosdóba siessek. Ramaty állapotom ellenére pár perc alatt elkészültem, a kötést kicseréltem a karomon, de fejemre és az arcomra újabbat tekerni szükségtelennek éreztem.

Végül megszabadultam azoktól szétszakadt nadrágomat és félig rajtam maradó cafattas pulcsimat is a kukába hajítottam.

Az új kasmírpuha anyagok lágyan öleltek körbe, kellemes óvó simításuk megnyugtatott. Maszkot is felhelyeztem, a csúnya sebet eltakarva, majd kiléptem az ajtón.

Shoko-san elégedetten bólintott látva azt, hogy milyen gyorsan elkészültem. Fürkésző pillantására zavartan gyűrkésztem a pulóver kézfejemre lógó ujját. Szinte elvesztem a bársonyos anyagban.

- Kövess! - intett, majd kopogó léptekkel megindult a parkettán én pedig utána loholtam. Eltolt egy ajtót ami mögött egy kisebb szoba bújt meg. Falatnyi volt, csak két kanapé és egy asztal töltötte ki. Egyik kanapék egy magasabb férfi ücsörgött. Sötétebb bőre volt, mélybarna haja két oldalt felnyírva a többi szál az ég felé állt tüskésen. Robosztus alakját a ismerős színű felsőbe rejtette, szemeit egy szögletes napszemüveg mögé.