Nefelejcs pillantás / Gojou Satoru Ff

19. fejezet 1. rész

Néma csend fogadott, majd ahogyan a távoli hangok erősödtek a fájdalom is úgy áradt szét a porcikáimban. Leginkább a talpam égetett, olyan forrón, mintha csontjaimat akarná megolvasztani, hogy belefolyjak a puhaságba mely alattam simult. Talán eggyé is olvadtam vele, mert meg sem bírtam mozdulni. Finom szuszogásra figyeltem fel, mire az erő villámként csapott belém, kipattantak szemeim. Ködfátyolos tekintettel néztem a hang felé, ahol Gojo-san volt egy látszólag is kényelmetlen széken terpeszkedve. Feje oldalra csuklott, a beszökő napsugár festett arcára fénycsíkokat. Haját is megvilágította, glóriaként ragyogtak tisztafehér tincsek, akár egy angyalé. Gyönyörű volt, de érzelmeim most mocskossá festették be. Arca finoman megrezdült, ajkai finom mosolyra húzódott.

- Ha haragszol rám, akkor miért is nézel? - Búgta, sunyi mosolyt vetett felém, lábát keresztbe vetette. Szememet forgattam, arcomat a felső ablak irányába fordítottam. Majd onnan le, hogy az ismerős zöld falakat pásztázva megállapítsam, hogy megint a gyengélkedőn vagyok. Fájdalmasan felnyögtem, majd összepréseltem szemeim.

- Hé, hé! Ne aludj el! Így is sokáig voltál ájult. - Ajkaim elnyíltak, hogy kérdezzem meddig, de a hang nem tudott kiszökni torkomon. Gojo-san felpattant, majd ruganyos léptekkel a kisszekrény felé sétált. Leemelte az azon ázó vizet, majd megragadta vállamat, és bábuként ültetett fel. Minden porcikám egyként feszült tiltakozva, de erőtlenül ernyedtem hátra az ágy vasrácsának. Üvegpoharat ajkamhoz illesztette, fogaimmal csilingelve koccant, majd megdöntve hevesen kortyoltam a hűvös folyadékot. Felét megittam mikor nehézkesen a pohár alá illesztette ujjaimat, majd amint sikerült megtartanom elcsaptam a fehérhajú karját. Aprót sziszent majd elkuncogta magát.

- Ez a hála? - kérdezte játékosan.

- Mit háláljak? - morrantam rá.
- Egy lányka halálát? - Arcán az eddigi macskamosoly megrezzent.
- Meddig aludtam? - kérdeztem fagyosan.

- Sokat, nagyon sokat. Augusztus 19-től vagy itt bent, és most már szeptember második napja van.

- Mi? - Remegtek gondolataim, akár a testem sejtjei, és ahogyan hangom is megcsuklott. Gojo-san elémpattant, kivette a poharat kezemből. Egyszerre rohamoztak meg az emlékek hevesen kezdett szívem dobogni. Úgy éreztem, hogy ez nekem sok. Mintha víz alatt lennék, fulladoztam, holott tisztán kapkodtam a levegőt, levert a víz.

- Amaya? - Nyúlt felém Gojo-san aggódóan. Megráztam fejem kezemet arcom elé emeltem azzal takartam sírásra torzult vonásaim. Kislány halála, majd az átok mi Gojo-san megölését várta el. Egyszerűen soknak éreztem. Az eddigi viszonylag békés életem pár nap alatt tépelődött ki a nyugodtság vásznából, és a rajta tátongó feneketlen lyukba beleestem, és vérrel, halállal mázolt peremén újra és újra visszacsúsztam. Újra és újra és újra, nincs kapaszkodó. Zuhantam? Hol az alja? És a teteje? Nem lehetett mibe kapaszkodni, valaki elkapott? Vagy örökké csak estem lefelé? Vajon leéreltem valaha, vagy visszajutottam? Valaki utánam nyúlt? Valaki? Bárki? Akárki?
Egy kéz nyúlt felém, markáns, fehér, bőrén vékony ecsetvonásként ütöttek át a lüktető erek. Megmarkolta csuklóm, erősen, biztosan. Megálltam. Nem zuhantam tovább. Biztosan tartott, mentőöv a feneketlen tengeren. Felszínen voltam, levegőt kaptam.

- Amaya? - Kasmírpuha hang, kizökkentett. Nem tűnt fel, hogy a paplanra meredtem, sűrűn pergő könnyekkel. Gojo-san az ágy szélén térdelve, félig felettem tartotta csuklóm, vészesen közel. Lehelete lágyan birizgálta arcom, és ahogyan feljebb emeltem fejem, orrunkat hajszálnyi táv választotta el, és mégis távoli volt, messzebb nem is lehetett volna, sokkal közelebb szerettem volna érezni. Közelebb, közelebb, érintését magamon, melybe elveszhetek, és mely feloldja legsötétebb aggodalmaim.
Lehunytam szememet, levegő belém rekedt, reszketve várakoztam. Minél többet akartam tudni belőle. Többet, többet, Gojo-san-t akartam.
És néma kívánságom teljesült, forró kéz simult az arcomra. Engem támadó édes érintéssel szemben meghunyászkodtam, belefolytam tenyerébe. Jég mely eddig körülvett bizsergető forróságára cseppeké olvadt, elvesztem. Teljesen uralma alá hajtott.
De a felismerés jégszilánként hasított belém, hűvösen löktem el magamtól, hidegre libabőr szaladt végig rajtam. Gojo-san gyengülésémet apró sikernek könyvelte el pimasz mosollyal arcán magasodott fölém. Az eddigi ujjaira csorgó sós könnycseppeim gyémántként csillogtak hosszú ujjain. Szájához emelte kezét, majd a rózsás ajkain csigalassan húzta végig. Minden porcikám egyre feszült meg, akartam őt, minden idegszálam egyszerre sikította nevét, de a belső hangocska kitartva ellenállt. Nem dőlhettem be mámorító játékának.
Most nem. Haragom, nem engedhette, hogy megadjam magam.