Nefelejcs pillantás / Gojou Satoru Ff

20. fejezet

Minden büszkeségemet és haragomat félredobtam, és kiskutyaként elcsoszogtam Gojo-san-hoz, edzést kérve. Az arcom égett, zavarban voltam, de nem pengette a szégyenem hurjait, rögtön belement abba, hogy segít, mi oldott rajtam kicsit. Így titkon vártam a reggelt.

Azonban mikor kinyitottam súlyos szemhéjam fájdalom fogadott. Nehezen ültem fel az ágyon, reszketett a kép ahogy végignéztem a szobám falait pásztázva, úgy éreztem mellkasomat szorítja a forróság. De még nehezebben ültem fel és tettem a lüktető sebekkel tarkított talpamat a talajra. Falba kapaszkodva, arra helyezve súlyomat csoszogtam a fürdőig, hol a szerényen beszökő világítás ellenére is láttam, hogy hullaként festettem. Nem lett volna túlzás, ha azt mondtam volna, hogy ennél még pár nappal ezelőtt, anyám házánál is élénkebb voltam. Megcsuklott a térdem, csap mentén földre estem hangosan csattantam a kőnek, majd oldalamra fordultam. Majd hányinger tört rám így vécéig elmászva és a deszkát felcsapva kiadjam a gyomrom hiányos tartalmát. Ami leginkább semmi volt, így egyedül az epe kúszott fel a torkomon. Undortól megrázkódott a testem miközben sarkamra rogytam, kézfejemmel töröltem meg számat, majd végignyúltam pihegve a fürdőszobaszőnyegen. Rázott a hideg, azonban pont ez adott nekem erőt ahhoz, hogy a mosdócsapba kapaszkodva felálljak, és a robotosan eltántorogjak az ágyig, ahova egyszerűen bedőltem. Áldásnak éreztem azt, hogy az ágy karfájára hajítottam tegnap egy vékony pulcsit, mert így most elcsápoltam érte, és belebújtam, ahogy magam köré szenvedtem a vastag takarót, és végre halványodott a kényelmetlen hideg. Pont ekkor lépett be a szobába Gojo-san, fejét oldalara döntve állt meg az ágyam szélén.

- Rosszul festesz. - Jelentette ki a nyilvánvalót, mire apró morranással feleltem. - Beteg vagy? - Hosszú ujjai homlokomra találtak, kisöpörte a kósza mélykék tincseket. Forróság öntött el, testem kuncsorgott utána. Kézfejéhez nyomtam lüktető fejem, enyhülést várva, pilláim alól figyeltem ahogy feltette térdét az ágy szélére és úgy hajolt fölém.

- Jól vagy? - Minden porcikám szúrt, súlyos szemhéjamat lehunytam. Mintha víz alatt lettem volna úgy vett körbe a fájdalom.

Majd kipattantak szemeim, ahogyan durva puhaság ért a nyakamhoz, mutató ujját illesztette bőrömhöz. Az érintés kínzó lassúsággal lecsúszott, megtalálta a cipzár fityegőjét, amire ráfogva, ráérősen elkezdte lehúzni. Meglepetten nyúltam keze után, de csak elhessegette azt, majd az égetően melegséggel csúszott a le hasamig, és ott megfeszítette kézfejét, a hatalmas tenyere szinte befedte bőrömet. Megrázkódtam, lehunytam szemeimet és hagytam legyűrni magam a finom cirógatásnak ahogyan mutatóujjával apró, gyönge köröcskéket kezdett írni rám. Jól esett, és az a kellemes érzés leplet borított a fájdalomra, mely eddig vízként körülölelt, összecsapott felettem, most azon keresztül nyúlt, kiemelt onnan, hogy levegőt kaphassak. Remegve szívtam be a levegőt, reszketve pihegtem ki, teljesen kimelegedtem és bíborrá pirosodott ujjbegyeimmel Gojo-san kezére simítottam. Erre megállt a bizsergető édesgetésben, és elvette ujjait, majd a hidegben hagyott, de nem sokáig, mivel szekrényemhez lépve kiválasztott pár ruhadarabot és ezekkel tért vissza. Vastag, és bolyhos pulcsit és melegítőt hajított az ágyra, majd ült le ő maga is.

- Gojo-san? - Hebegtem. Nyelvem mintha kő lett volna alig forgott.

- Engedd meg, hogy segítsek! - Kért, de kijelentésnek hangzott, majd a takarót és az egyrétegű pulcsit lesimította vállamról, hogy a finom, selymes felsőbe burkoljon. Lomhán pislogva figyeltem ahogy visszatéríti a takarót is, de visszaszökött a lélek belém, mikor a nadrágom korcájahoz nyúlt. Felkaptam rá a fejem, így ő is megállt a mozdulatban.

- Ne haragudj! - Préselte össze rózsás ajkait.

- De sokkal melegebb, mint ami most rajtad van, és lázas vagy, ki kell izzadnod magadból a betegséget.

- Honnan tudod? - Próbáltam terelni figyelmemet arról, hogy fürge ujjaival óvatosan, sebes fásliba bugyolált talpamra ügyelve szabadít meg a ruhadarabtól. Végül gyorsan, könnyeden végigsimított combom érzékeny, belső oldalán közel a térdemnél, egyfajta búcsúzásképp, mivel utána betakart, és kiegyenesedett.

- Megumi mellett fel kellett szednem az ilyesfajta tudást. - Válaszolt a korábbi kérdésemre.

- Most aludj, jó? Amaya - Nyújtotta el nevem játékosan, puhán. Mosolyt csalt az arcomra, és ezzel a mosollyal zuhantam az álmok közé.

❀❀❀❀

Finom neszek ébresztettek, vékony, dorgáló hang, és annál mélyebb motyorgás kúszott fülembe. Lassan váltak szét pilláim, majd felpillantottam. Kugisaki-san, Itadori-san és Fushiguro-san állt felettem, szemükben leplezhetetlen kíváncsisággal.

- Sensei! Fent van! - Vette észre elsőként Itadori-san. Arcára gyermekien vidám mosoly virult.

- Rég láttuk! Gondoltuk megnézzük!

- Bár arra is gondoltunk, hogy nagyon beteg és nem fogadna szívesen látogatókat. De végül így döntöttünk. - Fűzte hozzá Kugisaki-san.

- Hallottuk attól a nagy marhától, hogy megsérült a talpa. Hogy van? - Kérdezte Fushiguro-san, mélykék szemeivel aggódva pásztázta a fehér kötéseket. Frissek voltak.

- Az elmúlt héten, míg kómáztam szépen gyógyult, már csak akkor fáj, ha terhelésnek teszem ki.

Remélem nemsokára összeforrnak a sebek teljesen, hogy gyakorolhassak. Nem voltak olyan mélyek - Néztem rá biztatóan, mire egyfajta halvány elismeréssel bólintva nyugtázta szavaim.

- Nem kéne Gojo-sensei-t marhának hívnod Fushiguro! - Kelt Gojo-san védelmére a rózsaszín hajú, mire a lány ellenkezően ingatni kezdte fejét.

- Hoztunk sütit! - Váltott témát Kugisaki-san.

- Ohh, teljesen elfelejtettem! De jó, hogy neked eszedbe jutott! - Lelkesedett fel Itadori-san.

- Nézze Ohashi-sensei!

- Szaladt vissza a szobám ajtajáig az említett nyalánkságokért, hogy átadhassa.

- Persze, hogy elfelejtetted! Mit nem szoktál? - Szúrkálódott Kugisaki-san.

- Eszembe jutott volna! - Védte magát hevesen Itadori-san.

- Persze, persze, lehet csak meg akartad enni.

- Dehogyis!

- Hát akkor?

- Csak kiment a fejemből, Kugisaki!

- Csak kiment a fejemből! - Ismételte vékonyabb hangon szavait.

- Perszehogy, hiszen te vagy a marha! Lehet előbb nem is a Senseit védted, hanem a nevedet! - Nyújtotta ki nyelvét gonoszkodva.

- Nem vagyok marha, és neked okos módon eszedbe jutott, nem? Szóval nincs is semmi probléma!

- Ha! Ha nem lennék most magadra leshetnél! - Emelte fel állát büszkén, de apró mosolya elárulta őt, miszerint jól esett neki a fiú korábbi mondata.

- Milyen ízű? - Zavartam meg őket kezemben forgatva a dobozt.

- Csokis! - Bökött Fushiguro-san a doboz oldalára, hová tényleg apró betűkkel felfirkálták.

- Hogy eldugták! - Csodálkoztam rá, majd nagy zörgéssel feltéptem a csomagolást. - Tessék, vegyetek, nyugodtan! - Kínáltam őket, mire sorban, elvettek maguknak egyet-egyet.

- Na! Hess ki! Ne bent morzsázatok! - Fedtem meg őket, mire Kugisaki-san és Itadori-san egymással újabb életlen szóváltásba kezdve lökdösték egymást ki az ajtón maguk után hangos puffanással becsapva, hátrahagyva barátjukat.

- Sensei! - Sóhajtotta fáradtan.

- A nagy mamlasszal majd csináljon valamit, mert alig lehetett innen kiimádkozni. Mint egy pióca. - Fordított hátat, majd sétált a többiek után, hogy sokkal finomabban csukva be az ajtót magamra hagyjon a sütik társaságában.

Fenti képet én szerkesztettem