Nefelejcs pillantás / Gojou Satoru Ff

27. fejezet 1. rész

Már több, mint egy órája túrtam fel Satoru cuccait. Persze nem nyomoztam utána, vagy akartam ellopni tőle valamit csak, mondjuk úgy, hogy lenyúlni. A ruhái általam gyűröttengyűrödten hánykolódtak szövettengerként egymáson, alig tudtam már köztük eligazodni. Össze-vissza kaptam fel őket, hogy megforgatva és alaposan átnézve visszahajítsam a kupac tetejére.

- Már a hatodik helyen nézem, és semmi! - Bosszankodtam.
- Egyáltalán kinek van ennyi ruhája!? - Kirántottam egy újabb fiókot, majd megpillantva az alsógatyákat ugyanazzal a lendülettel csaptam is be.
- Na, ezt nem, köszi. Feladom! - Dühösen dőltem bele egy halomba, arcomat belefúrva egy pólóba, akaratlanul is mélyet szippantva a belőle áradó citrusos illatból. Belenyögtem ahogyan a fűszeres kellemessége cirógatni kezdte az orromat.

- Ez az enyém mostantól. - Tápászkodtam fel, hogy magamra vegyem az egyszerű fekete darabot. Combom közepéig esett, ott simította végig bőrömet, miközben a fürdő felé sétáltam. Nyitogatni kezdtem a szekrényeket, fésűit, amiből vagy négy volt. Egyesével átnezegettem, de mindegyik mintha új lett volna, olyan tiszta volt. Patyolattiszták. Inkább csak tovább nézelődtem, mígnem színes parfümökhöz értem, ahol a hatékony keresés kárára leálltam egyesével megszaglászni őket, kísértés végletekig maga alá gyűrt. Volt frissítőbb, édesebb, markánsabb, lágyabb, volt fűszeres, volt bódítóan erős is, a választék végtelen, így végtelen időt is töltöttem el őket vizsgálva.

- Ez az igényesség levakarhatatlan szexepilje - Motyogtam magamnak, majd visszatettem az utolsó darabot, és zsibbadó lábaim kívánságára leguggoltam. Újabb polc, újabb kincsek. Lelkesen túrtam át magam a bőrápolási termékek közt, még egy mini működő hűtőt is felfedeztem benne fátyolmaszkokkal és szérumokkal. Mindegy merre fordítottam a fejem bőséges volt a piperék kínálata.
- Hajaj, Amaya, ha így csinálod holnap is itt leszel. - Korholtam magam ahogy turkáltam tovább a kacatok ezreiben. Ujjaimmal egy szögletes dobozra bukkantam, celofán megtapasztotta tenyerem, így érdeklődve emeltem ki a talált tárgyat. Szemeim elkerekedtek és combjaimat comjaimat gyorsan összepréseltem, minek következtében hátralibbentem, és a fenekemre estem. A fürdő hűvös csempéjére huppanva meredtem a kezembe tartott termékre. Egy sötétkék csomagolásos kotont tartottam ujjaim közt. Nagy betűkkel állt rajta, hogy extravékony és, hogy végtelenül kényelmes. Meg a méret is.

- XL!? - Kiáltottam fel, a szoba falai ezernyi meghökkent hangként visszhangoztaviszhangozta a visításomat. Ezernyi hangjával ismételte el nekem a döbbenetem tárgyát, mintha így jobban felfogtam volna. Hát nem.
- Uh, hát, mh, mondjuk azt, hogy ezt, most nem láttam - Remegett meg hangom, ahogy belenevettem sokkoltan a nyögvenyelős szavaimba.
Kapkodva hajítottam vissza a dobozkát, hogy bezárva a szekrényt gyorsan, magam elé meredjek egy darabig.
- XL - Nyeltem egy nagyot.
- Mi a fasz. - Motyorásztam, majd fejemet megrázva próbáltam kirázni a tényt a fejemből. Hátradőlve a hideg kőre, temettem forró arcomat tenyerem takarásába, levegőbe lóbálva lábamat próbáltam leadni a hirtelen jött energia löketet. Mígnem megfáradva fordultam oldalamra még mindig hevesen kapkodva a levegőt.
- Nem, nem megy! - Ütöttem bele a földbe, öklömbe érzett tompa fájdalomra feljajdultam, lassan kibuggyanó vér visszarántott a talajra.
- Biztos, hogy nem keresek erre sebtapaszt. Én át nem túrom ezt megint. - Utaltam a tároló tartalmára, ahogyan figyeltem a vékonyan legördülő bíborcseppetbíbrorcseppet, mit egy gyors mozdulattal le is töröltem magamról. Felálltam, majd a csaphozcsapphoz emeltem kacsómat, hogy lemossam a friss sebet. A víz csípve marrt, ahogy lecsurdogált a lefolyóba.

- Lefolyó! - Villant eszembe egy ötlet, így gyorsan leszedtem a tetejét, hogy belenyúlhassak.
- Hát ez is bosszantóan tiszta. - Rándult össze szemöldökön ahogy ujjbegyemet vizslattam, ami egyedül csak a víz csillogott. Inkább csak visszahelyeztem, hogy a nappali felé botorkáljak vissza. Csettintettem egyet, ahogy eszembe jutott a hálószoba, ahova besétálva a ruhákat kikerülve vetettem magamat az ágyra. Háromszor végigtapogattam a lepedőt, a párnákat is végig forgattam, a takarót vagy tucatnyiszor átnéztem.

- Hát ilyen nincs! - Nyögtem fel csalódottan. Elfordítottam fejemet a kisasztal irányába ahol Shoko-san által adott könyvek árváalkodtak.
- Pedig igazán nem szabadna itt megbuknia az ötletemnek. - Savanyú hangulattal sétáltam vissza szekrényekhez, hogy összelapátolva a földön hánykódó darabokat elkezdjem visszahajtogatni. Már az utolsó daraboknál jártam mikor véletlen a saját ruháimra nyitottam rá. Vállat vonva egy tettem vissza Satoru maradék ruháját, hogy egy félig beletörődött érzéssel túrjak saját cuccaimba. Ahol rögtön kezembe akadt a keresett apróság.

- Ez komoly!? - Sziszegtem dühösen a habfehér hajszálra.
- Ezt kerestem egész nap! - Emeltem fel vigyorogva a vékony kincset, majd markomba szorítottam és becsaptam a szekrény ajtót. A Shoko által szerzett könyvekhez szakadtam, hogy átlapozva a birodalombővítésről és fekete villanásról szóló részeket, melyekről teljesen lemondtam, megérkezzek a kívánt oldalra.
- Igen, ez menni fog. - Az átokfegyverekről szólt, hogy hogyan lehet őket még tökéletesebben kihasználni. Köztük a Szélszalagról is. Minek papírján szépen le volt írva, hogy a használójának akaratát követi.

- Szóval ezért tudott megtartani mikor egy porcikámat se tudtam megmozdítani? - Következtettem ki. Lehunytam a szemeimetszememimet és a szalagra koncentráltam, elképzeltem, hogy körém kúszik, óvóan tekerekszik. És mikor lepislantottam, akkor láttam hogy lábam irányába hullámzik, majd felsimult egészen a derekamig. Széles vigyorral húztam ajkaim.
- Nincs kétségem, menni fog! Most már elég erős vagyok ahhoz, hogy ezzel megakadályozzam, hogy valaha is ártsak egy pillanat erejéig is Satorunak. Már csak ezt kell használnom. - Söndörgettem ujjaim közt a hajszálat. Majd egyszerűen a levegőbe hajítottam és lendületből beleütöttem. A hajszál csak földre hullott, szalag rezzenéstelen maradt. Csalódottan huppantam vissza az ágyra.
- Miért nem fékezel meg? - Birizgáltam meg a szalagot elkeseredve.
- Most bántottam.
- És ha átok erővel próbálnám? - Felhalásztam a földről a hajat, és újból beleütöttem, minden gondolatomat arra összpontosítva, hogy átok erővel üssek, és hogy meg akadályozzam az ütést, de hiába. Úgy történt ahogy az előbb is.

- Fenébe, pedig jól ki is találtam. De amúgy se a legjobb, mert mi van ha nem az átok erővel támadnék rá? Egy sima fegyver is veszélyes nem? Pláne ha a fegyver maga a Szélszalag. Mondjuk ha a végtelenje fennmarad akkor amúgy sincs halvány esélyem bántani. Nem, nem, ezt nem szabad így gondolnom! Mindent meg kell tennem, hogy segítsek neki. És most az a segítség, hogy én nem bántom véletlenül sem. - Mondtam végig gondolatmenetemet magamnak, a szobában egyedüli hallgatóságom csak a fegyverem volt.
- Ide figyelj! - Böktem le a fehérségre. Az mintha aprót megrezdült volna válaszként.
- Ha valaha is bántanám Satorut akkor te szépen megállítasz, érted? Vess be mindent! Ha kell még végezz is velem. - Halkult suttogássá hangom a végére.
- Satoru a fontos, csak is ő! Válaszd őt, ne engem, ő az első, fogtad Szalagocska? - Motyorásztam a rajtam feszülő fáslinak.
- Miért nem működsz most? - Tettem fel költői kérdésemet, választ aligha kapva.