Nefelejcs pillantás / Gojou Satoru Ff

24. fejezet 2.rész

Amint kihúzott az esőre a cseppek nyomban pergő tánccal locssantak szét rajtam, lágyan simítottak végig hol értek és lassú gördüléssel intettek érzékeny búcsút, hogy a betonon életüket bevégezzék. Éjkék hajam hamar magába szívta őket, mohón nyeldesett utánuk hogy a mélytincsek tőlük elnehezedve, nedvesen tapadjanak bőrömhöz.
Alig tudtam tartani Gojo-san feszes tempóját, a víz felcsapott a nadrágomra a pocsolyák miatt miközben utána loholtam. Húzott maga után, erősen fogta kezével ujjaimat, mik a rá pergő nedvesség hatására egyre inkább csúszni kezdtek kifelé.

- Várj már! - Kapkodtam szaporán a levegőt, oldalam kellemetlenül szúrni kezdett, lassításra kényszerített. Tenyerem elszakadt tőle, ezt észrevéve észbekapott és megtorpanva fordult vissza felém. Bár engem rendesen áztatott az égi könny, rá egy sem hullott, a végtelenje még ettől is megvédte őt. Szemeit sötét lencse mögé rejtette, nem tudtam kilesni gondolatait, de fényes ajkait keserűen összepréselte. Ezzel ijedtséget és aggódást ébresztett bennem, a félelem bontakozó virágát gyors mosolya sem tudta leszakítani.

- Gyere! - Nyúlt utánam, majd kezemre kapva magam felé rántott. Végtelenbe lágyan simultam bele, itt már engem sem ért az borús idő. Majd kényelmesebb ütemben indult meg újra, ügyelve arra, hogy mellette maradjak.
Mígnem az ismerős ezüstszínű autójához nem értünk.
Gyorsan tárta ki a krómfényű ajtaját, hogy beülhessek. Bepattant mellém, majd rögtön a beindította a kocsit, ami dorombolva ébredett fel kezei alatt.

- Hova megyünk?

- Majd meglátod. - Tért ki a kérdés alól, irányomba nyúlva felcsavarta a fűtést. Közben az övtől akadályozottan levedlettem nyirkos kabátomat lábamhoz ejtettem. Hideg levegő megcsapott, Gojo-san pedig kitéve az indexet a forgalomba olvadott. Vacogva markoltam felkaromba, ázott ruháim fagyosan feszültek körém.

- Fázol? Van az ülésen egy ingem amit most vettem. Száraz, vedd át, mert megfagysz. - Szólt felém se pislantva, az utat figyelve.
Hátrafordultam, majd a ruhadarabért nyúltam. Zörögve téptem fel a zacskóját, hogy kiemeljem az említett felsőt.

- Biztos? - Vettem le a pulcsimat is.

- Persze. Ne haragudj, hogy megáztál miattam. És nyugi, nem leskelődöm. - Kenődött fel pimasz mosolya. Szememet forgatva rúgtam le a cipőmet is, hogy szöszmötölve megszabaduljak a tacsakos nadrágomtól, majd kibújjak a pólóból is. Magamra kaptam a meleg darabot, finoman anyaga kellemesen cirógatta a bőrömet, már-már érzéki puhasággal. Jóleső sóhaj hagyta el ajkaimat, majd vonakodva, de nedvességtől megdagadt melltartómtól megszabadultam. Minden ruha a lábamnál végezte.

- Ezt az ítélet időt Mindenem átázott. - nyöszörögtem.
- Hova megyünk? - Tettem fel újra a kérdést.

- Enni. - Ellenkezve húztam el ajkaimat. Gojo-san ezalatt befordult egy eldugotabb utcácskába.

- Nem vagyok éhes.

- Valóban. - Válaszolt szűkszavúan. Homlokom ráncoltam nem értettem a viselkedését. De furcsa tettei hamar értelmet nyertek.
- Azért nem vagy éhes, mert ideges vagy. És azért vagy ideges, mert titkolsz valamit előlem. Nem kell tagadnod, tudom.
- Parkolt le egy fal mentén, elbújva az emberek elől a sötétben.
- Miért nem mondod el nekem ami nyomaszt téged, Amaya? - Fordult irányomba végre rendesen rámnézve. Ajkaimat rágcsálva tértem ki tekintete elől.

- Nem akarok. - Motyogtam.

- Nem akarod, vagy ne mered? - Tördeltem az ujjaimat, egyedül ez, és a távolinak ható kopogása az esőnek, mi kötöltötte a csendben fulladt beszélgetést.
- Én tényleg segíteni akarok neked, Amaya. Látom, hogy apránként felőröl, és nem akarom csak nézni, és hagyni, hogy összeroppantson. Ha nem akarok elmondani tiszteletben tartom, de így nem tudok neked segíteni. Kérlek, válaszolj. Ha azt mondod, hogy magadban tartod még az is válasz.