Nefelejcs pillantás / Gojou Satoru Ff

27. fejezet 2. rész

Az önsajnáltatás nem arról híres, hogy előrébb viszi az embert.
Én mégis belecsúsztam a látványos szenvedés feneketlen medrébe, szalaggal való sikertelenségem taccsra vágta a hangulatom. Naphosszat idomítottam azt, de fejlődésre nem hajtotta fejét, csak az eddigi parancsokat hajtotta végre. Pedig igazán nem kellet volna, hogy nehezére essen egy rám eső támadása. Hiszen halálos gyorsaságú csapást már tudtam mérni, semennyi erőfeszítés kellet volna hogy legyen, hogy az belém vágodjon. De amint magam ellen fordítottam fegyverem az gyönge óvatossággá fékezte hasító sebességét.
Pont emiatt terültem szét tanácstalanul a tatamikon még abban a teremben ahol Gojo-val edzettünk.

- Rád pazarlom az összes átokerőmet, kicsike! - Emeltem fel a hajszálat a magasba, amin ragacsosan végigfolyt a mézes lámpafény.
Sötét lett volna a világítást nélkül, hűvös időre fordult, hiszen már októbert írtunk.
Az ablakon kinézve figyeltem meg ahogy a foszlányokra szakadt égbolt felhőrétege közt átvakított az aranyló nap lángfényű sugara.
Fekete gombolyagok nekiugrottak a gyönge napnak hömpölyögve próbálták annak harmatgyengeségét bekebelezni. De nem értek utol azt a bekebelezést amit az én látóteremmel művelt egy mélyszínű hajkorona.

- Ohashi-san. - Szólított meg puha hangon Megumi.

- Fushiguro-san? - Ültem fel meglepődve.
- Tehetek érted valamit?
A fiú csak nemlegesen megrázta a fejét, majd némán leült velem szembe a matracra.
- Akkor? - Érdeklődtem milétéről.
Válasz nélkül telt el pár pislantás.

- Eddz velem. - Mondta maga elé, mintsem nekem.

- Örömmel! - Szökkenten fel talpamra, tenyeremet összecsapva, hogy nyomatékosítsam lelkesedésem. - Bár miért én?

- Ellened még nem harcoltam. Mellesleg te is használsz eszközt úgy, hogy azt az átokerőddel irányítod.

- Te is? - Bólintott, majd kezeit összehelyezte, és mellette éjmasszából egy alak kezdett formálódni. A pacniból pedig egy béka alakult ki. Majd másik kettő.
Bár nem féltem a békáktól de ezen a rusnyaságok láttán hideg végigszaladt a hátamon.

- Bár nem teljesen nevezném eszköznek őket. Annál sokkal többek. - Felelte puha hangon. - Őket tudom előhívni és ebben segítőim az árnyak megléte. Emelett már képes vagyok birodalmat is létrehozni.
- Mintha rejtett büszkeség csendült volna hangjába. És ez melegséggel töltött el.

- Megmutatod?

- Nem Gojo vagyok. - Vetett rám egy lapos pillantást, hangja szúrós lett.
- Nem tudok csak úgy zsebből kirántani egy teljes kiterjedést.
És még felettébb kiforratlan.

- De akkor is nagy szó. Hisz egy birodalom! Ahol minden ütésed biztosan lecsap az ellenségre.
- Próbáltam lelkesedéssel visszarántani a magabiztosságát.

- Fogadjunk hogy ezt az információt nem az idiótától tudod. - Vette fel a támadási pozíciót váratlanul, majd abban a szent pillanatban a békák nyelvei élesen hasítottak.

- Hah!? - Kiáltottam fel meglepetten. Szerencsémre nálam gyorsabban reagált a Szélszalagom és a varangyok nyelvére tekeredett, hogy elhajitsa annál fogva őket. Amik menet közben sötétséggé olvadtak, mielőtt a falhoz csapódtak volna és új alakként pedig egy hatalmas tintafekete farkas bukkant fel, rugaszkodott el attól a faltól, mibe a kétéltűeknek kellett volna vágódnia. Tatamira huppant, pár lépést felborzolt szőrrel tett meg felém elrettentésképpen. Morogva húzta fel száját, kimutatva sárga fogait vicsorgott rám vészjóslóan. Ugrott, én pedig hagytam magam a szalagomnak ani körém kígyózott, puhaságába burkolt, hogy megvédjen.

- Ó, hogy ilyenkor te láthatatlan tudsz lenni? - Csodálkozott el Fushiguro-san.
- Bár a démonkutyám szaglása ellen ez semmit se ér.

- Nem az észrevehetetlenséget használom ki! - Kiáltottam vissza magyarázatként. A fegyverem által nemcsak láthatatlanná váltam, hanem olyan gyorsaságot is vettem fel amit saját fizikai erőmből képtelenség lett volna. Hisz nem én mozgattam testemet, csak elernyedve hagytam magam a szalag irányítására bízva. Így sikerült még árnybábjánál is hamarabb odaérnem a fiúhoz, akire egy sebes csapást mértem. Tökéletesre kihegyezett, precíz reflexeinek köszönhetően azonban nagyobb sebzést nem okoztam rajta, pusztán alkarján, amivel nyakát és arcát védte, okoztam pár karcolódást az éles szalaggal.

- Bocsánat! - Mondtam neki, a következő ütésem bekövetkezése előtt, ami azonban már nem találta el, a démonkutya rám vetve magát alkaromra fogott. A farkas tetemes súlya ellenére se estem hátra, talpon maradtam, és onnan ágaskodva csüngött rajtam a démonkutya. Nem tudtam eldönteni, hogy vajon a gazdája kérésére nem vájta belém borotvaéles fogait, vagy a fegyverem volt elég vastag ahhoz, hogy ne bírja átharapni, de ténylegesen nem sebzett meg. A szalag rögvest visszavágott, hogy lecsúszott a karomról és a farkasra csavarodott. A régi lapot húzta elő Fushiguro-san, árnyjá kenődött bábja helyén most egy elefánt vette át helyét. Minden porcikámat megfeszítve vártam az erőteljes támadást, de a kirobbanó víztömegre még így se voltam felkészülve. A sebes árja lecsapott rám, maga alá gyűrt hatalmas tömegével, szalag pedig hiába kereste kergülten a kapaszkodót, a nyomás ellen ő is tehetetlenné vált. Egyedül mentve engem csak arcomra kúszott fel, védve magával fejemet, ahogyan a falnak csalódtam, ami így végleg megfékezte sodródásom.
Köhögve szabadultam meg a tüdőmbe jutó víztől, sűrűn pislogtam ki a cseppeket ahogy szédültve felgörnyedtem.

- Jól vagy? - Ért mellém aggódva Megumi, kezét nyújtotta földön heverő alakomnak. Érte nyúlva, kaptam ujjaiba elfogadva a segítséget, hogy talpra rántson.

- Mhmh, megyvanyok. - Dünnyögtem válaszul orrhangon.

- Bocsánat, még annyira nem használtam őt nagyon, nem számítottam, hogy arra ilyen erős lesz, azt hittem tudom kontrollálni. - Szabadkozott hevesen.
Fejemet megrázva prüszköltem párat megszabadulva a kellemetlen érzéstől mi orromban uralkodott.

- Semmi baj. - Válaszoltam tisztább hangon. - Teszteld itt mintsem éleseben legyen gond vele.

- Meglepett, hogy mennyire széleskörűen lehet használni a fegyvered.

- Igen, sok mindenre jó az apróság. De még így se vagyok megelégedve. Fejleszteni szeretnék rajta.

- És mi akadályoz meg? - Érdeklődött.

- Jó kérdés. Fogalmam sincs. - Válaszoltam őszintén, keserűségemet nem lepleztem.

- Mivel irányítod? Átokerővel? Ha igen, azon kéne fejleszteni.

- Arra gondoltam, hogy azzal irányítom, de nem minden parancsomra hallgat.

- Akkor lehet hogy valami befolyásolja az átokerő áramlásod. Például a harag.

- Harag... Érzelmek, hah? - Tűnődtem el.
- Lehetséges. De mikor nem engedelmeskedik nekem nem érzek haragot. Szerintem.

- Bármilyen negatív érzelem hathat, esetleg. Harag, undor, félelem, nem? - Töprengett.

- Igazad lehet. Majd gondolkodni fogok ezen. - Erőltettem egy futó mosolyt az arcomra, majd magam elé emeltek ökleimet, egy újabb harcra invitálva a fiút. Aki ebbe boldogan bele is egyezett.