Nefelejcs pillantás / Gojou Satoru Ff

3. fejezet

Határozottan sétáltam végig a folyosón, hogy Okaa-san-hoz érve elkérjem az otthonom, munkahelyem, és iskolám címét. Anyám repestett a boldogságtól, szemében a kisugárzásom sokkal inkább hasonlított a múltbeli önmagamhoz, és ezt jódarabig szajkózta is. Végül kedvesen egy papírvékony hazugsággal leráztam, hogy mihamarabb a kezembe nyomott papír és tanácsok alapján eljuthassak haza.
Pár átszállás és kis kóválygás után egy csendesebb környék paneljához értem. A gomolyfelhők csak néhol engedtek át egy-egy csalfa fénypászmát, hogy azok a szürke utak elnyúló pocsojáit csillogásba öltöztessék. Esőillatot hozott a szél, és nagyon messze villám hasított a levegőbe. De egyedül dörgése halk zengésként jutott el hozzám. Kezemben a papírt szorongatva írtam be a kódot és siettem fel a lépcsőn a második emeletig, majd egészen lakásig. Ott előbányásztam a zacskóból a virágos kulcstartót, majd kisebb szerencsétlenkedés után az utolsó kulccsal nyitottam ki az ajtót.
Egy apró, de annál melegebb otthonra nyílott, melynek halványsárga falain bekeretezett képek lógtak lefelé.
A nappalihoz egy kisebb konyha tartozott, étkező egyedül egy kétfős asztalka volt. Továbbá a legnagyobb szobához tartozott még egy szoba, és egy terasz is. Elsétáltam a kanapé mögött a képek mellett, melyek többségén magamat és édesanyámat fedeztem fel, de egy-két szélesen mosolygó velem azonos egyenruhába öltözött lányról is készült fotó. Azonban apámról egyetlen egyet sem láttam. Elemeltem arcom a papírra vitt emlékekről, majd a teraszhoz lépkedtem. Elhúztam a félig takaró fehér függönyt, majd lerakva a szatyrot kiléptem az icipici teraszra. Egyedül pár hervadó virág és egy ruhaszárító árválkodott, kilátása, mely nem igazán volt a szomszédos ház szürkésfehérre mázolt falára nézett. Visszatoltam a tolóajtót, majd a szoba felé sétáltam. Az egy másfél személyes virágmintás takaróval fedett ágyat, szekrényt, egy apró íróasztalt és egy újabb ajtót rejtett. Mögötte már csak egy kicsi fürdőszoba bújt meg ahol éppenhogy egy vécé, egy tükrös mosdó és egy zuhanyfülke fért el. A fürdőben a kék, míg a szobában a fehér színek uralkodtak inkább, mindkét szobához szerencsére tartozott ablak, persze a fürdőé jóvatla kisebb is volt.

- Ráférne egy szellőztetés. - Állapítottam meg az állott szagot érezve. - De előtte! - Kisiettem a konyhába, majd a hűtőt feltépve a bűzre elkezdtem fintorogni. Pici turkálás után a tej, sajt és joghurt landolt a kukában.
- Egy csomó minden megromlott nincs rendes étel amit ehetek. - morogtam, miközben kirángattam egy mirelit pizzát a fagyasztóból. A jégforgácsokat lesöpörtem, majd betettem a sütőbe a leírás és ábrák alapján, hogy megsüljön. Végül kinyitottam az ablakot, huzatot csinálva hagytam, hogy a nyári szellő beszökjön. A nedves levegő hosszú, felcsavart hajamba kapott, fintorogva söndörgettem egy kiszökő, mézbarna tincset.

- És ezzel is kellene valamit kezdenem! - Kitéptem a hajgumit, hagytam szabadon lengedezni a szálakat. Végül becsuktam az ablakokat és a szobám szekrényéhez mentem. Kotorásztam egy sort a vakítóan világos ruhák közt kevésbé halvány darabokat keresve, de végül egy sötétkék pulóverrel, egy mélyszürke pólóval és egy fekete rövidnadrággal kellett beérnem. Kezembe akadt egy fekete szájmaszk is, így megkönnyebbülten sóhajtottam fel. A késői ebédem elkészült, így otthagytam a szétnyúló ruhatengert, hogy ehessek pár falatot. Ennek végeztével pedig bénázgatás után felhívtam a munkahelyemet.

- Halló? - Vette fel egy férfi a telefont.

- Jó napot! Ohashi... - Kezdtem bele.

- Áh, Ohashi-kun! Kiengedtek a kórházból! Jó sokat voltál ájult, nem? Majdnem két teljes hetet! - Két teljes hetet? Nem csak pár napot?

- Öhm, a munkám felől érdeklődnék...

- Jaj, szegény Ohashi-kun. A főnök unokahúga hazatért, így mikor meglátta, hogy a magad után hagyott ideiglenes űrt esetlenül tömködjük be könyörgött a főnöknek, hogy hadj dolgozhasson. Azt te is tudod milyen nagy szíve van, megengedte neki.