Nefelejcs pillantás / Gojou Satoru Ff

15. fejezet

Az eső finom kopogására és a halkuló madárcsicsergésre ébredtem amelyek együtt édes melódiaként keltegettek. A nyár ellenére a szitáló cseppek erősen lehűtötték a levegőt, és ez a hideg beszökött az ablakon keresztül, a takaróm alá mászott. Kelletlenül húztam össze magam gombóccá majd fordítottam arcomat oldalra ezzel rálátást nyerve a fehérhajúra, kinek tincsei kócosan omlottak a koszos ágyra, de még a párnájának mocska se piszkította be töretlen hófehérségét. Szusszantott egy aprót, mire a szálak megrebbentek, ahogyan szempillái is mivel ébredezni kezdett.

- Amaya - nyögte kómásan nevem, megfeszültem. - Érzem, hogy nézel! - motyogta álmos hangon, mire elkaptam tekintetemet és zavartan lesütöttem.

- Bo... - ismertem volna be tettemet, de hirtelen felült az ágyon. Takaró ölébe hullott, így láthattam egyszerű sötétszürke ujjatlan pólóját.

- Mennyi az idő? - Szakított félbe.

- Fogalmam sincs - rebegtem meglepetten hevességén, majd lassacskán, de kikászálódtam az ágyból, hogy előtúrva telefonom rápillanthassak.

- Hét óra múlt, miért?

- Öltözz fel a jujutsu-s ruhádba, és vedd magadhoz a szalagodat is. Addig én is elkészülök.

- Miért? Érzed az átkot? - Bólintott, majd hatalmas kezével tincseibe túrt, mik lassan átcsordogáltak ujjai közt.

- És elég közelről. Pár száz méterre lehet. - Kikelt az ágyból ő is, mire odasandítva végigmértem, szememet végigvezetve a bőrét körbeölelő, de izmos karját már nem elfedő felsőn ami derekánál eltűnt és onnan egyszerű világosszürke pamutnadrág váltotta fel. Zoknija nem volt, mezítláb lépkedett végig a padlón. Feltépte a bőröndjét és az ismerős színű ruházat simult a kezébe. Gyorsan kikerült, majd a fürdőbe sietett a ruhákkal, magam is gyorsan kapkodtam át a kisnadrágot és felsőt is. Mire a szalag körbefonta karomat már Gojo-san is végzett, és szokásos maszkját viselve kilépett az ajtón.

- Ezt vedd fel! - Adott volna át egy kerek lencséjű sötét üvegű szemüveget, de mielőtt a tintafekete szárához érhettem volna beelőzött és ő tette fel orromra azt. Megnyomta a lencsét, majd a kesze-kusza tincseimet a fülem mögé simította.

- Menjünk! - Húzta végig bársonyos ujját az állkapocs ívén finoman, szinte érezhetetlenül, mintha véletlen lett volna, de arcára mázolódott apró mosolya azt igazolta, hogy igenis tervezett volt.

A lehető leggyorsabban hagytuk el a szállót, cuccainkkal sem törődve. Az átok tényleg közel lehetett mivel az autót is megkerültük, és egy romos, leharcolt játszótér mellett elhaladva magam is érezni kezdtem az ismerős vibrálást, ami most szokásostól eltérően lüktetett, mintha élt volna, és ettől a karomon minden piheszőr égnek állt.

- Mi a franc ez? - Suttogtam, leplezetlen félelemmel.

- Egy nagyon erős különleges osztályú. Bármi történik maradj végig mellettem, Amaya! Rendben? - Bólintottam, habár nem láthatta, mivel tekintetét egy ocsmány gyárra szegezdte, honnan érkezett a furcsa kisugárzás.

A vastag fémajtót teljesen felette a rozsda, aljában egy hatalmas lyuk tátongott, szabálytalanul, mintha valami kimarta volna. Ráfeszült tenyere a kilincsre, kabátja alatt az izmok megmoccanak, kitárult a bejárat résnyire előttünk.

Intett, majd beléptem utána a hatalmas csarnokba.

A fémkereteket körbefonták a kintről benyúló ágak, melyek kígyóként rátekeredtek az egykor csillogó ablakokra. De a ragyogás már csak a padlón maradt meg, hol huligánok színes üvegeket törhettek össze a falhoz vágva, hogy azok ezernyi szilánkként tüdököljenek a szürke tér éles kontrasztjaként.