Nefelejcs pillantás / Gojou Satoru Ff

13. fejezet

Úgy éreztem, hogy csak másodpercek erejéig esett ki a világ, de mikor kipattantak szemeim, már a váró plafonjával néztem farkasszemet. Kis híján lefordultam a felhőkönnyed kanapéról meglepettségemben, de sikerült összekaparnom magam annyira, hogy felüljek.

- Ennél többet vártam - motyogta egy hang, arra fordítottam az arcom, és az idős igazgató lenéző arcával találtam magam szemben.

- Elájultál! - szólt leereszkedően, mire a kihúztam magam lábaimat leraktam a padlóra, a finom pehelytakaró lehullott a földre.

- Um... - krákogtam.

- De azért átmentél a vizsgán! - próbálta Miwa-san oldani a megfeszült hangulatot.

- És elájult! Ez idő alatt egy másik átok végzett volna vele. - Hangjából egyfajta hideg gúny csöpögött.

Talán felháborodva szócsatába kezdek bele, ha ki nem csapódik az ajtó, hogy Utahime-san és nyomában egy másik férfi be nem lép.

- Igazgató! A megállapodás úgy szólt, hogy egy négyes esetleg egy hármas szintű átok fogja megtámadni! - Remegett meg dühösen az ajka.

- Veszélynek tette ki Miwa-san-t is!

- Úgy gondolom, hogy egy diák veszélyeztetése egy tesztelés érdekében nem volt a legmegfontoltabb lépés. - Kelt hűvösen csengő hangon a férfi. Szigorú öltönyben volt, bár ennek tekintélyét a szokatlan színek megtörték. Ugyanis a krémbarna, kék és párducminták domimáltak ruházatán. Szemeit egy szokatlan szemüveg mögé bújtatta.

- Ha valóban szükségünk lenne rá elintézte volna.

- Amit meg is tett! - Morogta Utahime-san.

- Egy valós helyzetben azonban az, hogy eszméletét vesztette végzetes lett volna.

- Egy valós helyzetben nem is vállalhatta volna el ezt a küldetést. - Vágott közbe a szőke férfi.

- Kevesen vagyunk, néha a sámánoknak saját szintüknél nehezebb átkokkal kell megbírkózniuk. - Érvelt kitartóan saját igaza mellett.

- Mellesleg lefogadom, hogy csalt is!

- Ezt az állítását nem lehet bizonyítékkal alátámasztani. - Fonta össze maga előtt karját, öltönye megfeszült alakján.

- Miwa! Csalt ugye? - Ugatott Miwa-san-nak. A lány kétségbeesetten szegezte rám tekintetét.

- Hát, én, öhm, izé... - hebegett ijedten. Bátorító mosolyt küldtem felé, majd megráztam fejem.

- Igen, csaltam! - Vállaltam fel. Mind a hárman meglepetten bámultak rám, egyedül az öreg dőlt hátra elégedetten.

- Mikor? - Rebegte kérdését a kékhajú.

- Mikor a szalagot használtam ahhoz, hogy megragadjalak. Ha egy átlagos ember lettél volna, ki nem birtokol átokerőt, ezt nem tehettem volna meg.

- Hah, tudtam! - Kiáltotta a tata. - Gyenge vagy, nincs rád szükség!

- Minden sámánra szükségünk van. - Motyogta Utahime-san.

- Egy gyengére nincs!

- Igazgató, úgy gondolom téves lenne a hölgyet gyengének nevezni. - Óvott a férfi.

- Képtelen volt elbánni egy kettessel!

- Nem várhatja el, hogy kicsivel több, mint egy hónapja normális ember, hirtelen képes legyen ilyen magas szintű átkok kiűzésére! - Hevesen rázta Utahime-san fejét, tincsei kezdtek szétcsúszni.