Nefelejcs pillantás / Gojou Satoru Ff

9. fejezet

- Yo, különleges nap lesz a mai! - ébresztett Gojo-san. Nyöszörögtem egy sort, majd a lehető leggyilkosabb tekintettel ültem fel az ágyon és meredtem rá. Hátrahökkent, és nem tudtam eldönteni, hogy a csúnya nézésem, vagy a fejemen szétzilálódott, hajként csúfolt madárfészek váltotta ki belőle ezt a reakciót.

- Miért is? - motyogtam a lehető legéletelibb hangon.

- Találkozol a Tokyo-i diákokkal, diákjaimmal! Lesz egy közös programjuk és közben mi is edzünk a fegyvereddel! - Élénken hadarta, ez pedig valamelyest engem is felpörgetett. A szokásosnál is hamarabb készültem el, tagadhatatlanul rám ragadt Gojo-san lelkesedése. De ez a lelkesedés egyre inkább izgulásban torkollott ahogyan egyre közelebb értünk az étkező felé. Nem szerettem volna rossz benyomást kelteni a diákjaiban.
Kissé még a kezem is remegett, így ezt takarva a szalagot szorongattam.

- Gojo-sensei! - Hasította félbe szorongásom vásznát egy éles hang. Egy túlpörgött fiú rohant Gojo-san elé, rózsaszín tincsei hevesen táncoltak szökdécselésére. - Látta, hogy a Tonkocu rámen most le van árazva a közeli rámenesnél? - Mézbarna szemei vadul csillogtak, de meglepődve kitágultak mikor észrevett engem.

- Tökfej, mit kiabálsz már ilyen korán? - csendült mögötte egy női hang, mely egy rövidebb lágybarna hajú lányhoz tartoztak. - Oh. - Vett ő is észre engem.

- Sensei? Ő kicsoda? - Kíváncsiskodott a fiú.

- Mindjárt bemutatom nektek, de menjünk vissza Megumi-hoz. - Terelgette vissza őket az étkezőbe. Ott az egyik asztalnál egy velük egyidős srác foglalt helyet, fel sem pillantva telefonjából egészen addig míg le nem ültünk. Ők hárman egy kupacba, mellettem pedig Gojo-san zuttyant le a székre.
- Szóval... - kezdett bele. - Ő itt egy új tanárotok, Amaya!

- Mi? - kérdeztük szinkronban mind a négyen. Értetlen pillantások kereszttüzében Gojo-san csak nevetgélni kezdett.

- Áh, elfelejtettem mondani? Hallottam, hogy tanárnak tanultál, így gondoltam kipróbálnád élesben is kicsit. - címezte nekem szavait.
Válaszra nyitottam ajkaim, de a lelkes fiú félbevágott.

- Hívhatlak sensei-nek? Én Itadori Yuuji vagyok. - Hajolt közelebb felém, egészen az asztalra borulva.

- Öhm, ha ragaszkodsz hozzá... Engem Ohashi Amaya-nak hívnak. - Közvetlen hangneme megszeppentett.

- Én Kugisaki Nobara. Örvendek. - Biccentett a lány.

- Fushiguro Megumi - motyogta a sötéthajú.

- Sensei, sensei! Tokyo-ból jött? - érdeklődött.

- Oh, nem...

- Mióta ismeri Gojo-senseit? - szakított újfent félbe, választ meg sem várva.

- Másfél hónapja találkoztunk, de egy hónapja vagyok itt.

- Őszintén érdekel, hogy hogy tudsz elrejteni egy hónapig embereket ilyen jól. - Intézte szavait Kugisaki-san Gojo-san felé.

- Embereket?

- Hjah, ezt az idiótát is elrejtette egy hónapon keresztül. - Érthetetlen szavakat mormogott visszaszolva Itadori-san.

- Miért?

- Sukuna-hoz köthető esett miatt. - suttogta Fushiguro-san.

- Sukuna? - értetlenkedtem.

- Nem hallotál még az átkok királyáról? - Döbbenten nézett rám Kugisaki-san. Tagadóan fejemet ráztam. - Mégis hogy vagy a jujutsu sámánok tagja?

- Hát, ez egy jó kérdés. Elkezdtem látni az átkokat... - Hebegtem.

- Ez olyan mint nálam? - kotyogott bele Itadori-san.