Nefelejcs pillantás / Gojou Satoru Ff

25. fejezet 2. rész

Amint kiértünk az iskola területéről Nanami-san megkerült egy ébenfeketén csillogó tintasötét autót, majd kinyitotta magának az ajtót.

- Szállj be! - Intett nekem közönyösen, mire engedelmesen behuppantam, és ő is beült a sofőr ülésre. Az egész autóban egy fás és füstös illat keringett, frissességével csent színt a már-már unalmasan kopár, szürke belsejébe.
- Nálad van a fegyvered, igaz?

- Persze. - Csatoltam be magam, csak egy apró bólintással nyugtázta válaszom. Szótlanul indította be a motort, ami dorombolva kelt életre kezei alatt, ahogy elindultunk a város dübörgő központja felé. Feszült voltam, ölembe ejtett kezemet gyürkészni kezdtem, tördelve ropogtattam az ujjaimat. Idegességet csempészett belém a tudat, hogy újabb küldetésen kell helyt állnom. Bizonyítani akartam.

- Ezt ne csináld, kérlek. Zavar a vezetésben. - Törte meg az engem idegelő csendet, majd a piros lámpánál kotorászni kezdet zsebében és kitette a telefonját a műszerfalra, ami pillanatokkal később rezegni kezdett. Mintha várta volna a hívást.
- Felvennéd, Ohashi-san? - Esetlenül nyúltam utána nyugtalanságtól megremegő kézfejemmel, bénázva vettem fel az ezüstös készüléket.

- Nanamin! - Szólt bele Itadori-san vidám, lelkes hangja. Élénk kiáltása valahogy nyugodtságot bontogatott bennem. A gyermeki hevesség, mintha édességével arany napfényként sugározta volna be fejem zugaiban kaparászó aggódó hangokat.

- Mi a probléma Itadori-kun?

- Ah!? Semmi-semmi! Csak hallottam, hogy küldetésre megy.

- Ahogyan ti is Nitta-san felügyeletével. Nitta, kérlek figyelj oda rájuk.

- Nem szükséges mondanod! - Csicsergett vissza egy ismeretlen női hang válaszul. Kellemes volt.

- Szóval azt akartam mondani, hogyha már megy... - Vette át a szót Yuuji-san újra.

- Nem csak én megyek, Ohashi-san is velem tart. - Szakította félbe Nanami-san.

- Sensei!? - Kiáltott fel meglepetten.

- Igen? - Szólaltam bele a beszélgetésbe én is.

- Ez a mamlasz azt akarja mondani, hogy vigyázzatok magatokra. - Csattant fel Kugisaki-san a maga nyugtalan, de lágy hangján.

- De Kugisaki! Én akartam mondani! - Háborodott fel a fiú, halkan lehetett Fushiguro-san fáradt sóhajtását hallani a háttérből.

- Tedd le a telefont! - Utasított a szőke hajú férfi, le se pillantva a forgalomról.

- De...

- Csak tedd le.

- Hé, ti ketten! Ne civakodjatok... - Szökött ár még Nitta-san szigorú hangja amint kinyomtam a hívást.

- Semmi értelme nincs a veszekedést hallgatni. Eltereli a figyelmem. - Magyarázta meg kérését, mire bólintással nyugtáztam és visszatettem az eszközt a grafitsötét műanyagra.
- Mi a viszonyod Satoru diákjaival? - Dobta fel a témát talán udvariasságból, vagy esetleg azért, mert látta a rajtam lévő kellemetlenséget és egy biztos témával oldani akarta.

- Csodálatosak. Egytől-egyig páratlanul erősek és szeretem, hogy ennyire kijönnek egymással. Itadori-san vidámsága és lelkesedése már-már őrültségnek tűnik. Kugisaki-san-t és Fushiguro-san-t sajnos annyira még nem tudtam kiismerni, főleg Megumi-san-t, mert nem igazán beszéltem vele. De mind nagyon ügyesek és folyamatosan fejlődnek. - Zártam rövidre áradozó monológomat.

- Valóban erősek, de ahogy elnézem, nem vagy annyival erősebb náluk. Igencsak gyenge vagy egy profi sámánhoz képest. Talán csak annyi tesz téged különbbé a gyerekektől, hogy idősebb vagy. Mennyi ideje is vagy itt?