Nefelejcs pillantás / Gojou Satoru Ff

28. fejezet 2. rész

Egy szívdobbanásnyi idő is alig telhetett el amíg a szemeibe bámultam, de a benne tekergő érzések olyan álomszépen vonaglottak, hogy azt éreztem mintha egy évszázadnyi ideje néztem volna beléjük, szívem telítődött a látványával. Hogy levehessem a szemeimet az ővéiről előrehajoltam, elmenekülve, megtörtem a szemkontaktus, hogy egy puha csókot nyomjak az ajkaira. Hümmögéssel fúrta ujjait a tincseim közé, tartotta meg fejemet ahogy felém hajolt majd a kanapéra döntött. A hátam erősen nyomódott lefelé a súlyától amivel rám nehezedett, fúródtam bele a puha garnitúrába, miközben a hasunk forrón egymásnak préselődött és a lábaink összegabalyodtak. De nyelvünk is, sajátommal simítva köröztem övén, mire válaszul megszívta az enyémet. Egy nedves cuppanással váltunk el egymástól, de nem sokáig mivel egy lélegzetvételnyi szünet után újra lecsapott rám. Most alsó ajkamat vette célba, amit újfent megszívott, majd nyálától könnyedén csúszó bőrömön siklott le az arcom éléig ahol megintcsak megszívott.
Majd újra lefelé haladt száját csak finoman, habkönnyen simította el nyakam felett, hogy a pólóm nyakát lejjebb húzva a kulcscsontomat felfedve arra tapadjon. Forró nyirkossággal édesgetett, néhol szívogatta, harapdálta azokat, néhol nyalintással enyhítette a bizsergető, enyhe fájdalmat amit okozott. A bizsergés pedig lekötözött az alhasamba, melegen lüktettet ott ahol összenyomódtunk.

– Satoru! Ne... – nyögtem fel hangosan, mire válaszul bőrömre kuncogott miközben egyik kezemet hajába fúrtam, a másikat tarkójára illesztettem ott simítottam a rövidre nyírt tüskés hajszálakat némán kérlelve.
– Ne csináld... – leheltem magam elé. Megrándultam ahogy egyik kezét elvette maga mellől amivel eddig támaszkodott és most pólómat feltúrva a melltartóm és nadrágom közé illesztette, majd ott körözött vele.

– Ne? Mit ne, Amaya? Csak mondd és abbahagyom. – Búgta, télfényű szempillái alól felfelé pislogott rám hamis ártatlansággal. Levegő után kaptam a szédítő látványtól, éreztem, hogy arcom egyre inkább vörösödik, az égető vér tekergett benne.

– Ezt! Ne! Ne játsz... velem. – Rebbegtem, mire válaszul csak ravasz mosolyra húzta ajkait és újra megszívta a kulcscsontom.
– Én tényleg megfojtalak... – Sóhajtottam gyöngéden, mire nevetni kezdett, kacajába belerázkódott, habtincsei csikizve táncoltak bőrömön.

– Oh, kicsim, ma egész sokat ismételgeted magadat, ne aggódj, elsőre is megjegyeztem a szavaidat. De úgy látszik te nem, miért nem tartod be az igéreteid, mh? – Tornyosult felém ahogy elvált tőlem, de vészesen közel maradva. Az arcunk most egy vonalba került és így tisztán láttam szemeiben a pajkos csillogást.
– Mintha meg tudnál fojtani, én picim, ahhoz túl gyenge vagy. – Motyogta miközben az ujjait melyekkel eddig hasamnál játszadozott csiga lassúsággal felcsúsztatotta, majd azokat lágy finomsággal nyakamra illesztette. Sokkal inkább tartotta meg az állkapcsomat a két végén, alattuk, szegletében, mintsem hogy torkomra préselte volna kezét. Csak finoman szorította meg fogását körülötte annyira, hogy érezhető legyen ereje, de nem fájóan. De attól még kissé megfogyott a levegőm, torkom összeszorult és a szemeim befátyolodostak. Az ajkai elnyíltak a koncentrálástól majd azokat lágy mosolyra húzta és megmutatta bennük íncselkedő fölényességet és mivel tartott fejem alatt, így nem tudtam elkapni fejemet a szívdobogtató látványról.

– Sa... Ah? – Nyögtem fel meglepetten ahogy újra megszorított ezzel belém fojtva a szót. Forró kezébe remegve simultam bele, és fojtam szét az érintésébe.

– Mondjuk így, Amaya. – Nézett végig rajtam olyan alapossággal, hogy úgy éreztem lelkem rezdüléseit olvassa ki éppen belőlem.
Vagy az égető szempárjától vagy a finom szorongatásától, de nem kaptam levegőt rendesen, teret akartam nyerni azzal hogy eltolom magamtól. Túl sok, túl forró volt, túl eltelítő. Ujjaimmat hiába fúrtam vállába egy semmernyit se moccant, mint egy betonfal, rendületlenül magasodott felém. Felemeltem az egyik térdem, hogy azzal lökjem hátrébb magamtól, de sikertelenül, ugyanis akaratlanul simítottam végig lába között, ahol tisztán éreztem izgalmának jelét, keményedő férfiasságát. Egyszerre nyögtünk fel, majd megremegett és közelebb esett felém, saját magamhoz préselve lábam ami még mindig hozzá, oda nyomódott. Ujjai bár így leválltak rólam mikor felém hullott, de édes kínzásomat ne hagyta be ennyivel. Ugyanis lábam még mindig köztünk volt, én pedig ficeregve próbáltam kiszabadítani magam a kényelmetlen helyzetből, de ezzel csak rontottam helyzetemen, mivel egy újabb sóhaj kíséretében szorította, lökte altestét nekem méginkább.

– Ta.. Tartsd már... meg magad, Satoru! – Nyögdécseltem, hangom erősen remegett, ahogy én is mire sikerült az alsó végtagomat kiszabadítanom. Így viszont semmi sem tudott helyet nyerni köztünk teljes súlyával nyomott le engem. Éreztem a szapora szívdobogását ami most szinkronban vert az én heves dobbanásaimmal, együtt lüktettünk. Mindenütt.

– Basszus, ez nem direkt volt, Amaya – sóhajtotta a fülembe, lehelete csiklandozott és ebbe beleremegtem miközben pólójába kaptam és téptem a sötét anyagot.
– Nyugodtan elszakíthatod – búgta újra a fülcimpámra szavait, mire a szorításom a felsőjén csak erősödött, marva rántottam azon, ami hangosan reccsent egy nagyot.
– Ohoh, érzékeny a füled? – Motyogta, majd méginkább ráhajolt. Majd éreztem, hogy megnyalja és bennem egy világ omlott össze és épült újra abban a pillanatban.
Szemhéjaimat összepréselve tagadtam meg magamtól a látványt bízva abban, hogy így az érzést is amelyet most tettével okozott, féltem attól, hogy nem bírnám el ennek a lágy de erősen feszítő érzet nyomását. Már így is dübörgött a szívem a mellkasomban, Satoru mindegy egyes nehéz lélegzetvételével, mindegy egyes simításával, mindegy egyes lüktetésével  dobbantásra kényszerítette a szívemet, mintha ő lehelte volna belém az életet és tartotta volna finoman ujjaim között teljes biztonságban. És úgy éreztem menten felrobbanok, caffatokká válok olyan erővel reagált testem ő rá.
Kipattantak szemeim amint éreztem hogy ujjai immáron nadrágom szélénél járnak apránként falta befelé magát de még féken tartva mohóságát az általa közben édesnek motyogott bőrömön.

– Satoru, sok! Több... – Rándultam meg miközben véletlenül kiütöttem a támaszkodó karját, így újfent rámzuhant homlokunk koccanva ütődött egymásnak.
–...et akarok. – Suttogtam orra elé, de a hirtelen okozott apró balesetünk nevetésre késztette. Kacaja kitöltötte a szobát és kicsalta az enyémet is a tüdőmből. Elején még zavarom leleplezéseként szolgált, de a végén őszintébe fordult, elmosta minden eddigi érzésemet egyedül tiszta boldogságot hagyva maga után. Majd egy hosszú puszit nyomott a homlokomra, oda ahol nekem esett.

– Aww, ütődöttek lettünk. – Vigyorogta teljes komolytalansággal, majd feltolta magát és leszállt rólam. Kissé szédülve toltam fel magam én is, forgott velem a világ összekuszálta a gondolataim.
– Kis ütődőttem, addig nézz cicákat. – Nyúlt az asztalhoz a távirányítóért hogy beállítson egy videót az említett állakáról.

– Cicák? Addig!? – Kaptam fejemet irányába, vagyis mire oda fordultam hűlt helyére engem teljes értetlenségben hagyva.