Nefelejcs pillantás / Gojou Satoru Ff

14. fejezet

Szünet nélkül igazgattam szoknyámat, mely krémbarna alapon törtfehér pöttyös volt. A hozzá illő barna vágott pólót kaptam magamara, melyet még Kugisaki-san ajánlgatott, kiegészítőként pedig egy egyszerű krémfehér gyöngysort és kistáskát választottam. A lágy hatást még a fehér, kissé megemelt sarkú cipelő is elmélyítette. A szobám előtt toporogva vártam Gojo-san-t, aki másodperceken belül széles mosollyal arcán megjelent, maga után egy apró fekete bőröndöt húzott. Ő ruházata is eltért a megszokottól, halványkék inget viselt, lazán begombolva, mely így falatnyit láttatni engedett a kulccsontjából. Mellé fekete szövetnadrágot, sötét lakkcipőt vett és tintakék napszemüveget. Az egész öltözet mintha rá lett volna szabva, rásimult, de nem tapadt, csak ott rajzolta ki finoman az ízléses izmait, ahol a mozdulat közben azok megfeszültek.

- Kocsival megyünk. - Nyújtotta kezét a Kugisaki-san-tól kölcsönkért mini, ezüstös bőrönd felé melyen eddig kocogtattam körmömet idegesen és melyben ruháim lapultak.

- Kocsival? Tudsz vezetni? - Adtam kezébe hálásan a bőrönd fülét. Könnyedén felkapta, mintha pehelysúlyú lett volna, holott a bőrönd erős és minőségi váza már magában mázsás súlyúnak érződött.

- Persze, csak ha van gyorsabb megoldás akkor azt használom. Haza vonattal megyek, de most nem tudunk azzal menni. - Bólintottam, majd mikor megindult követni kezdtem. Végül egy egyszerű higanyfényű, sportosabb autóhoz értünk, aminek csomagtartója magától nyílt fel, és ahova lazán betette csomagjainkat. Letisztult vonalain megcsúszott a néha felhők fodros karmai közül kiszökő bohókás napfény.

- Hova megyünk? - követtem, majd elmosolyodtam mikor kinyitotta nekem az ajtót. Orromat szinte rögtön megcsapta a frissítő óceán illat.

- Kíváncsi vagy? - Ült be ő is.

- Persze! - Csatoltam be magam. Idegörlően elkuncogta magát.

- Legyen meglepetés. - Húzta el játékosan a szavakat, mire csúnya nézéssel próbáltam a választ kihúzni belőle, de csak egy magabiztos mosollyal reagált. Beindította a kocsit, kormányra simult kézfeje. Kitette az indexet, majd becsatlakoztunk a forgalom kavalkádjába.

- És milyen küldetést lesz? Miért kellett összepakolnom?

- Egy hete észrevettünk nehezen megközelíthető helyen egy erős átokjelenséget. Eléggé terebélyes azonban, pontos helyzetét nem tudjuk. Programunk után a közeli faluba megyünk, de nekem durván kell egy nap, hogy behatároljam, hogy hol van az átok pontosan. Így ha minden igaz holnap délután kiűzzük a különleges osztályú átkot és másnapig újabb jelenségekre várakozunk. Ha délig nem érzékelünk semmit akkor estére már Tokyo-ban lehetünk újra. Így jön ki a kettő, ha gond van plusz egy nap.

- Különleges osztályú? - Ijedtem meg, fészkelődni kezdtem, a krémbarna bőrülés nyikorgott alattam.

- Ne aggódj, együtt csináljuk. Ez egyfajta végső teszt, hogy éles helyzetben hogyan reagálsz. Ott leszek veled. - Szavai nyomán nyugalom áradt szét a testemben, felemésztve minden porcikám. Ellazulva süppedtem az ülésbe, hogy kibámulva figyeljem a kirakatok sokaságát, melyeket lassan zöldruhába öltözött fák váltottak fel, melyek élénk színükkel kapaszkodtak a maszatos tájba.

- Nyugodtan aludhatsz, ha akarsz. Elég korán keltünk, és egy darabig fog tartani az út.

- Nem hinném, hogy tudnék aludni, - Ráztam meg fejem mosolyogva. - ahhoz túlságosan is izgulok. - De szavaim ellenére lecsukódott a szemhéjam, elnyelődött az élénk világ, bekebelezte a feneketlen sötétség.

❀❀Áfonyakék❀❀

- Amaya! - Hallottam messziről egy hangot. Egy apró simítást éreztem a karomnál, majd az érintés felcsúszott a vállamig. Különleges illat csapta meg az orrom. Mámorító volt, egyszerre éreztette a luxust, az érzékiséget és a merészséget. Provokatív, fékezhetetlen szenvedély és vonzalom lengedezett körbe egy friss, fás és egy kicsit keleties parfümfelhőként. Először a menta, a citrom és az alma kúszott orromba, majd az édes vanília, vetiver és cédrus is kibontakozott, szinte megbabonázva, az álom legkisebb morzsáit is kitörölve a szememből. Kipattantak szemeim, egy falatnyi jádesima bőrt pillantottam meg, melyet az ingje vett körbe. Majd feljebb emelve tekintetemet, nyakát pillantottam meg, melyen az ádámcsutka fel-le járt, ahogyan nyelt egyet, és ez engem is erre ösztönzött. Kiszáradt a szám, hagytam, hogy elnyíljanak egymástól, majd finoman megnyaltam a cserepes ajkaimat, mikor is Gojo-san szemeihez is felkúszott tekintetem. A tintafekete szemüvege kissé lecsúszott orrán, így láthattam a végtelenkék szempárját, de a szemkontaktus elől hosszú hószempillái fogságába rejtette a fagykék tekintetét.

- Megérkeztünk! - Zökkentett ki a megbámulásából. Visszaült a helyére, már nem magasodott felém hajolva, majd egy szívdobbanásnyi szünet után mindketten kiszálltunk a járműből. Érdeklődve néztem végig a viszonylag zsúfolt utcácskán, az emberek egymást lökdösve kígyóztak a mocskos járdán. Egy pillanatra egy gyöngéd érintést éreztem, majd forró ujjak férkőzdtek az ujjaim közé.

- Gojo-san! - Kaptam felé fejem, apró mosolyra húzódott ajka.

- Ne vessz el véletlenül! - Szorította meg törékeny kézfejem, mire tétován, de rákulcsoltam az enyémet. Kéz a kézben megindultunk, majd egy bájos cukrászda előtt megálltunk. A babakékre festett boltozat, masnik és édes illatok, egy babaházat jutatták eszembe. Bentről kevésbé volt cukormázas, letisztult színeket csak néhol törte meg egy-egy virág vagy csillámos díszlet. A pultnál egy idősebb hölgy állt, mélyzöld köpenye kivasaltan simult rá.
Mellette a buborékfényű üveg mögött ezernyi sütemény színesedett.

- Szép napot! Mit szeretnének? - Kérdezte lágy hangon, ráncok mosolyba szaladtak arcán.

- Epercsókból két szeletet! - szólt helyettem Gojo-san, de hangja szokatlan volt. Mintha izgult volna, de egyfajta boldogság is kihalasztott belőle. Megkapta az édességeket, majd a két tányérral felém fordult.

- Imádni fogod! - Húzódott gyermeki mosoly szájára, arca felderült, szinte ragyogott. Lehajtottam fejem, hogy elrejtsem széles vigyoromat amit kiváltott belőlem. Mire az asztalhoz értünk már valamelyest tudtam rendezni vonásaim, így kíváncsian foglaltam helyet egy párnázott széken Gojo-san-nal szemben.

- Szereted ezt a sütit? - Kérdeztem, de választ nem kaptam, mert a fehérhajú már azelőtt belefalt, hogy leült volna, teli szájjal pedig képtelen volt válaszolni. De nem is kellett. Szavak nélkül is értettem. Imádta. Orrára egy pici tejszínhab kenődött fel, én pedig öntudatlanul hajoltam át az asztal felett, majd nyúltam felé, hogy letöröljem. Mindketten megfagytunk a mozdulatban, visszzuttyantam a székre. Gojo-san rózsás ajkai elnyíltak, virágot bontottak, és ahogyan félig lefelé, oldalra fordult észrevettem, hogy fülét is beporozták. Megdobbant a szívem, hogy visszasandított felém a halványan elpiruló kékszemű, úgy éreztem csontjaimat egyként feszíti szét a hevesen dübörögő szívem. Gyönyörű volt, festői szépségű. Várakozva pislantott rám így megkóstoltam a szeletet én is. Könnyed krém, tetején egy vékonyabb lapzselében erősen dominált az eper, de nem volt túlzó. A habréteget egy ropogós, papírvékony kekszszelet vágta félbe, így a krém tejszínes és epres is volt egyben, alja pedig egyszerű piskóta volt, pirosra színezve. Könnyed volt, nem volt túl gyümölcsös, az ízek tökéletes keringőt játszottak a számban.

- Ez, ez isteni! - nyögtem fel.

- Ugye? - Lelkesedett Gojo-san.
- Tudtam, hogy ízleni fog! - Félredöntötte fejét, könnyed tincsei vele libbentek.
- Boldog születésnapot Amaya! - suttogta kasmírpuhán.

- Emlékeztél rá. - Töltött el végtelen boldogság. Rám kacagott és úgy éreztem ennél gyönyörűbbet még sosem hallottam. Azt hiszem szeretem Gojo-san-t.

❀❀❀❀
Fenti képet én szerkesztettem felhasználhatod, de kérlek kérj engedélyt!