Nefelejcs pillantás / Gojou Satoru Ff

25. fejezet 1.rész

Légiesen könnyed selyempuha hang keltegetett mögülem, lágyan simogatta fülcimpámat egy forró lehelet. Megborzongva fordultam meg, takaró melegségébe burkolózva, suhogó hangja elnyomta a mázos szavakat.

- Értem, hogy minden téren szeretnéd a tökéletességemet megtapasztalni, de az nem jelenti, hogy át kellene venned a rossz szokásaimat. - Búgta játékosan megdorgálva Satoru.

- Mhm? - Vontam kérdőre szavait, de csak a bódító hangját akartam a fülembe csendülve hallani.

- El fogsz késni. - Jelentette ki, mire élesen szívtam be a levegőt szemeim kipattantak, szédítő gyorsasággal ültem fel. A világ színei maszatoló táncba perdülve forogtak fejem körül.
- Kukucs Amayám! - Vigyorgott szélesen rám, lenézve a téli csillagtengerként fénylő szemeivel, fehérhajú szerelmem.

- Mennyi az idő!? - Kérdeztem pániktól szorító torokkal.

- Már tíz is elmúlt. Olyan tíz percen belül kellene Nanamin előtt megjelened.

- Basszus! - Pattantam ki az ágyból, szinte kiesve bukdácsoltam ki az ágy előtt guggoló férfi mellett a szoba ajtajáig. Zavarodottan néztem szét a nappaliban, értetlenül fordítottam vissza orcámat felé.

- Jobbra van a mosdó! - Egyenesedett fel fürgén, fekete hosszúujjú felsője, mi éles kontrasztot adva keretezte márványbőrét, most megfeszült a ízléses izmokon. Ködös fejembe nem tisztult a kép így csak követtem szavait, és elsiettem a mellékhelyiségbe. A lehető leggyorsabban szedtem rendbe magam, de még mindig a hálóruhámba lépdeltem ki a konyha felé őt keresve.
Megálltam a megterített asztal előtt, mi mellett lévő hófehér székek egyikén már Satoru nyúlt el széles terpeszben.
Éhségtől kopogó szemekkel tologatta a juharsziruptól csillogó áfonyát a palacsintáján. Egy pillanatra megszánás hulláma öntötte el szívem, de hamar gőzzé párologtatta az értetlen düh.

- Megmagyaráznád, hogy miért vagyok a te lakásodban!? - Háborogtam neki haragtól fűtötten.
- Nem, nem is... - Ráztam fejem, kék tincseim elmosták előlem a rámpillantó életemet.
- Miért van itt minden cuccom!?

- Nem vagy éhes? - Bújt ki a kérdés alól, falánk mosollyal szúrt a villát az előtte terülő nyalánkságba, hogy egy hatalmas falatot egybe lapátoljon be.
- Fontos, hogy az ember reggelizen - csámcsogta.
A finom illat valóban hívogató volt, megenyhült térdem és bosszúságom is, lecsúsztam a székre.
Onnan pedig vitt az ár nem tudtam megállni, hogy belefaljak az édességbe és az egészet gyorsan bepusziljam.
Teli hassal döntöttem hátra a fejem, de a teli fejem nem hagyott nyugodni.

- Szóval akkor miért is vagyok itt?

- Mert a barátnőm vagy. - Nézett rám gyönyörű kékségeivel, miben a lámpa tompa fénye krémesen megcsúszott, ezzel felhőket festett az égi szépségbe, gyermeki ártatlanság csillagjait mázolta bele.

- Igen, de ez nem válasz a kérdésemre! - Sóhajtottam tenyerembe, mivel elrejtettem piros zavaromat az okozója elől.

- Nem? Baj, ha magam mellett akarlak tudni? - Biggyesztette le mézfényű ajkait szomorkásan.

- Nem! Nem ez a baj, hanem, hogy ennek közös megállapodás alapján kellett volna megtörténnie! - Hadartam el zavartan.
- Ez egy beköltözés általában meg szokás ezeket beszélni és nem csak ott kelteni a másikat!

- Miért, van ellenvetésed?

- Nem, nincs, de...

- Hát akkor? Mellesleg szerintem késésben vagy. - Mutatott rá a nyilvánvalóra, mi hirtelenjében ki is repült a fejemből percekkel ezelőtt. Satorunak hála.
Villámgyorsan pattantam fel, hogy utána visszasiessek szobájába, gondolva a ruháimat is ott lelem meg.
Nem tévedtem, mert amint ő is belibbent utánam csak a szekrénye mutatott és kitárva valóban felfedeztem a felsőimtől kezde fehérneműimen keresztül minden darabot.

- Kimennél kérlek? - Pislantottam felé megérezve magamon tekintetét miközben kihalásztam az egyenruhámat.
Felvonta a szemöldökét, provokáló macskamosollyal adta tudtomra, hogy nem igazán szándékozig kitenni lábát a szobából. Feszült izgatottságtól és idegességtől remegő kézzel nyúltam pizsamám spagettipántjához, hogy lehúzva vállamról földre hulljon a selymes anyag. Hátat fordítottam közben neki, és úgy kaptam fel magamra a melltartót, hálát adva az égnek, hogy az alsóneműm egész végig rajtam volt. Sietve nyúltam volna a többi ruha után, de megdermedtem a mozdulatlan mikor könnyed lépések puhán hallatszottak mögülem.
Forró tenyér csúszott a derekamra, meleg testéhez szorított, lapockám mellkasának nyomodott, fenekemen éreztem izmos combját, mit most hozzám préselt.

- Picike - dünnyögte.
- Pici Amayám, mintha megfagytál volna. - Incselkedett velem. Élesen szívtam be a levegőt, de a felforrt véremet nem tudta lehűteni, hiába kapkodtam szomjasan utána.
- Gyorsan veszed a levegőt. Baj van? Talán dühös vagy? - Ujjai közé fogott egy sötét tincset, el az arcomtól söndörgetve játszott az éjkékséggel, hogy fülem mögé simítva.
- Még a füled is kipirult. - Szuszogta nyakamba, lehajolva hozzá, hogy mélyet szippantson onnan.
- Az én tusfürdőm illata van rajtad.

- Nem találtam mást - Feleltem rekedtesen, kiszáradó ajkamba martam szavam után, nagyot nyelve nyálaztam meg. Felkavarta az illatot, mi egy friss, fás, óceánfelhőként keringett közöttünk.
- El fogok késni! - Ficeregtem fogásában, de nem volt hajlandó engedni mámoros ketrecéből.
- Satoru! Visszaállok a Gojo-san-ra! - Vetettem be az utolsó ötletem ellene. Kacajába megrázkódott a válla, dallama részegítve tömítette fejem könnyedségével. De a szavaimat nem vette komolyan, csípőmre ragadva, magához lökött enyhén megemelve. Ahogyan éreztem csipőcsontját és növekvő erekciója okozta dudorását, reszketeg sóhaj szökött fel torkomból, zavartan kaptam tenyeremet számhoz. Lábujjaimat begörbítettem, ezzel önkéntelenül emelve magamon, közelebb tudva magamhoz férfiasságát, mihez most finoman édesgettem magam. Mélyről felkuszó morranása és az én nyögésem teljesen egymásba simultak, fonódásuk tagadhatatlan élvezetről árulkodott. Meglepte a reakcióm, engedett tartásán, így könnyedén kislisszoltam ujjai közül.

- Gojo-san! - Sziszegtem pár lépést tántorodva ránézve, de morcos hangsúlyom ellenére a zavartól égett az arcom. Az ő pimasz somolya is lehervadott, elnyílva váltak el rózsás ajkai, mígnem puha mosolyt nem kent fel.

- Hát, egy ölelés minden nap jár, nem? - Szólt magabiztosan, de hangja beleremegett a szavakba, ez hívta fel a figyelmemet zavarára, mit a szemeiből le se tagadhatott volna. Nefelejcskékre bemélyülő, sötéten kavargó szépségei nyitott könyvként árulkodtak arról, hogy tettünk benne is megmozgattak valamit.
- De hagylak, ne késs el jobban! - Fordult meg, hogy ruganyos léptekkel kisiessen. Zakatoló szívemhez emeltem tenyerem, oda tapasztva nyomtam el dübörgését. Lehető leggyorsabban vettem fel magamra az egyenruhát, a Szélszalagot is kis kotorászás után megleltem, hogy az engedelmesen kússzon fel az alkaromra.

- Majd akkor délután jövök! - Téptem fel a bejárati ajtót elsietve mellette, hogy a biztos késésemet ne rontsam. Bár részben előle is rohantam.

- Ó, várj! - Kiáltott utánam, mire visszafordultam a nappali felé. Megállt a félárnyékban, magasságával szinte kitöltötte az előszobának csúfolandó félfolyosót.
- Lehet, hogy a napokban üzleti útra kell mennem. Még nem biztos.

- Óh - Nyögtem ki csalódottan, de megrázva fejem, megértő mosolyt erőltettem arcomra.
- Semmi baj. Akkor majd írok neked.

- Hívj is! Este, hívj is, ha el kell mennem.

- Feltétlenül. - Apró integetéssel fordultam ki a lakásából, hogy inmárom mentve a menthetetlent, futásnak eredjek az ebédlőig. Belépve a helyiségbe, ott állt a szőkés tincsekkel megáldott férfi, makulátlan, élére vasalt elegáns ruházata érett és rendezett képet sugallt róla. Rendíthetetlennek látszott, amint felpillantott az órájáról, zöldes lencséjű szemüvegének tompítása ellenére is átsütött a fanyar közöny.

- Késtél. Tizenkét percet. - Szólt tárgyilagosan.
- Remélem nem kell többet dolgoznom miattad. Azt mindennél jobban utálom! - Emelte meg hangját, de annak éle nem ellenem szólt, hanem a túlóra ellen.

- Elnézést kérek, Kento-san! - Nyeltem idegesen, de csak intett, hogy kövessem, miközben feszes tempóban meglódult a Tokyo-i Jujutsu iskola főbejárati kapuja felé.

- Végül nem beszéltem meg vele, hogy miért keltem ott - sóhajtottam magamnak, majd csak követni kezdtem Nanami-san-t.