Út a biztonság felé |✔|

6

Sebastian Stan

Nem tudtam ott maradni és látni, hogy a lány teste minden pontján megmutatkozik egy-egy seb vagy esetleg lilás folt. Kiszaladtam a házból, hogy ki tudjam szellőztetni a fejemet. Egyedül akartam lenni, én és a gondolataim. Tudni kell rólam, hogy nagyon tisztelem és megbecsülöm az összes nőt akivel csak találkoztam és az erőszak ellenes vagyok. Úgy gondolom az erőszak soha nem old meg semmit az egyik fél úgyis alul marad. Soha nem nézem jól szemmel ha valaki bántaná őket mert gyengébbek mint mi, tehetetlenek főleg ha megfenyegetik szegényeket.

Egy idő után lenyugodtam és lassan bementem. Nem tudom mennyi ideig lehetek kint talán fél óra vagy annál kevesebb, mivel nem vittem telefont így a pontos időt sem tudom.

-Én nagyon sajnálom az utóbbi kitörésemet.-szabadkoztam mire a többiek megbocsájtva bólintottak hiszen tudják milyen vagyok az ilyen történések esetén, kivéve Lisa de láttam rajta, hogy megkönnyebbült mikor látott visszatérni. Mielőtt leültem volna közéjük hoztam magamnak egy pohár vizet. Beraktam a csorgatóba és leültem a kanapéra. Az agyon bugyolált lány mellett foglaltam helyet. Ránk szállt a jól ismert kínos csend. 

Egyszer csak az akkorra lenyugodott lány megtörte és elkezdett nekünk mesélni.

Lisa Simons

-Adam.. az én apukám-osztottam meg az információt így megtörtem a köztünk lévő csöndet. Mindenki rám pillantott bár volt egy sejtésem, hogy ezt valahonnan tudhatták már. Vajon ki is mondhatta el nekik...

Egy időre elhallgattam majd ránéztem Chris bácsira aki csak egy bólintással jelzett, hogy nyugodtan folytathatom azt amit elkezdtem. 

-12 évig laktunk Bostonban. Minden meg volt, nevezhetjük tökéletesnek, volt egy csodálatos családunk aki mindenki szeretet mindenkit és volt egy csodálatos szomszédunk. Ahol ha tudtam nála töltöttem minden időmet ha a szüleim nem voltak itthon. De aztán minden jónak vége lett, egy decemberi napon. Apát egy ismeretlen szám hívta fel, először nem nagyon akarta felvenni, biztos valaki félrenyomta vagy csak telefon betyárkodnak a közeli gyerekek. De sajnos nem, megtudtuk, hogy anya autó balesetet szenvedett és kórházba szállítják. Egyből mentünk a kórházba ahol dolgozott épp a munkájából jött volna haza...-nyeltem egy nagyot, hogy vissza tudjam tartani az éppen kibuggyanó sós cseppeket a szememből.-Ismertek minket így rögtön beengedtek minket a kórterembe ahol feküdt. Az állapota súlyos volt.-ekkor éreztem, hogy nem tudtam ellenállni és végül újra könnyzáporba estem. Megálltam egy kicsit mert nem tudtam volna tovább mesélni.

-Aztán a baleset napja után pár nappal a tüdeje ami vészesen megsérült, kezdte feladni a reményt, hogy önmaga tudjon lélegezni és ne csak gépekkel. Minket egyből értesítettek a rossz fejleményekről és mondták, hogy amilyen hamar jöjjünk be hozzá. Beértünk, sokkolt a látvány de tudtuk, hogy vannak remények csak kevés százalékban. Egyesével könnyes búcsút vettünk. Én mentem be utolsónak éppen simogattam a kezét és beszéltem hozzá mivel mondták, hogy az segít ha beszélünk neki. Egyszer csak a gép amire rá volt kötve már nem cikáztak rajta a vonalak.-vállaim rázkódtak zokogásom miatt. Chris bácsi továbbra is nyugtatás képen simogatja a hátamat. 

-Gyors temetés volt mivel halála után pár nappal meg is tartottuk a ceremóniát. Másnap egyből költöztünk is, először nem tudtuk hova menjünk de itt maradni sem akartunk mert sok emlék fűz anyához. Majd LA-be telepedtünk le azzal az indokkal, hogy apu itt kapott munkalehetőséget. Eleinte Chris bácsival tartottam a kapcsolatot de miután munkába álltam, hogy eltartsam hármunkat. Apát, a bátyámat és magamat. Rájöhettek, hogy apa a hetek során nem ment el dolgozni csak bekuckózott a szobájába és inni kezdett. Ebből persze elege lett a bátyámnak és itt hagyott kettőnket. Próbáltam eltartani magunkat azokból amiket szereztem. Bár 12 éves kis lány nem tudom milyen munkát kaphatott volna. Volt amikor újságot osztogattam, sütiket árultam, néha a szomszéd néni állatkáira vigyáztam. A "munkák"-tettem idézőjelbe- során kaptam néha kis elemózsiát aminek nagy részét apának adtam oda, hogy fel tudja szívni az étel az alkoholt ami a gyomrában volt. -kicsit megálltam, hogy összetudjam szedni minden gondolatomat. Sebastian és Mackie figyelmesem hallgatták mondandómat. Nem siettettek csak csendben várták míg újra belekezdek.

-Apa anya halálának egy éves évfordulóján szokásosan berúgott. De most sokkal jobban mint az eddigiekben, és ekkor történt meg, hogy elsőnek vert meg. Ezekre az emlék kockákra nem emlékezett csak miután megmutattam neki a végeredményt amit művelt velem. Nagyon szégyellte magát és onnantól kezdve mondogatta nekem, hogy soha többé nem iszik. Hát szavát maximum 3 hétig tartotta be. Megtörtént újra, a szemében lehetett látni, hogy élvezi, hogy élvezi hogyha máson kitudja adni a benne lévő haragját. Aztán másnap egyből jött az ígéreteivel, én pedig ezerszer megmondtam neki, hogy segítség kell neki. Mikor felvettek egy tánc iskolába megörültem majd jelentkeztem a Los Angeles-i St. Henderson Sportiskolába ahol elkezdtem a középiskolát és folytattam az egyetemet. Tánc szakon voltam és nagyon jól is teljesítettem és még most is. De egy bökkenő volt, hogy a tánc órákon leizzadtam és a napi folt takaró alapozó kezdett elkenődni vagy esetleg lekopni. Mindig én voltam az első aki lelépett, akit mindig mindenhova hívogatták de mindig lemondta más és másra hagyatkozva.- Chris bácsi csak megszorította a karomat amit időközben simogatott. Már könnyeim felszáradtak mert ebben a napban már többet sírtam mint szoktam.

-Aztán tegnap összefutottam Chris bácsival, neki engedtem meg, hogy beüljünk valami forgalmas helyre. Minden jó volt amíg haza nem értem. Apa most ugyan úgy volt berúgva mint anya évfordulójának napjain. Akkor megpillantottam a naptárat, hogy milyen napot és dátumot is írtunk. Beigazolódott, hogy tegnap volt a napja, hogy 8 éve már nincsen velünk anya. Ilyenkor sokkal durvább szokott lenni és ezért is van több seb rajtam.-mondtam lehajtva a fejemet így befejeztem életem történetét. 

-Miért nem mondtad, hogy tegnap volt az a nap? Akkor nem erőltettem volna rád azt a beszélgetést.-szólalt meg a hátam mögül Chris bácsi. 

-Nem tudhattad, de jól esett így elterelődött a figyelmem-mosolyogva mondtam neki. 

-Ez..-kezdett bele egyszerre Seb és Makcie-..szörnyű..- fejeztem be halkan mire csak szomorúan bólintottak.

-Azért is jelentkeztem abba az iskolába, hogy levezessem a feszültséget és nehogy rám törjenek a rohamok-mondtam alig hallhatóan de pechemre mindhárom meghallotta.

-Milyen rohamok?-kérdezte Mackie 

-Pánik..-válaszoltam halkan csak szomorú tekintetek néztek rám.-De egyre kevesebbszer tör rám.-ezzel megnyugtatva őket bólintottak egyet. 

Kezdtem álmos lenni, ránéztem a falon lévő órára láttam, hogy lassan 11 óra lesz. Nekem azonnal haza kell mennem mert apám kicsinál.

-Chris bácsi..-kapta oda a fejét mikor szólítottam.-Nekem haza kell mennem.. mert apu..-nem tudtam befejezni mert közbe szólt.

-..Nem mész te sehova, itt maradsz. Nincsen ellenkezés mert megfoglak és felcipellek az egyik szobába és elaltatlak.- ajánlata megmosolyogtatott. 

-Ahogy nálunk is tanyázhatsz pár napot. És nem, nem zavarnál.-ajánlották fel a többiek is. 

Ekkor éreztem, hogy végre biztonságban vagyok és végre rátaláltam arra amit évek óta megszűnt az életből. A szeretet. Chris bácsi ajánlatát. elfogadtam és itt aludtam a mai napom vagyis éjszakán. De a másik két férfiét nem mivel nem szeretnék náluk zavarni de állandóan hajtogatták, hogy nem lennék náluk útban. 

Még egy kicsit beszélgettünk de most már vicces dolgokról, hogy az én kedvem is jobb legyen na meg a hangulat is. Majd Chris bácsi megágyazott nekem az egyik vendégszobában, kiderült, hogy Seb és Mackie sem megy haza mert lusták ilyen későn hazavezetni. Így ők a kanapén kaptak helyet, Chris bácsi adott nekik egy-egy takarót és párnát na meg törülközőt is a mosakodáshoz. Mielőtt elköszöntem volna mindenkitől és jó éjszakát kívánni, váratlanul hangzott el egy kérdés.

-Lisa! Miért hívod Christ, Chris bácsinak?-kérdezte meg Mackie.