12.rész

577 48 2
                                    

Louis

Nyögtem és a fejemre húztam a takarót, hogy ne érjen a napfény. Fájt a fejem. Megpróbáltam kinyújtani a kezeimet, de valami keménybe ütközött. A nyakam merev volt. Rájöttem, hogy nem a saját ágyamban vagyok. Lehúztam a fejemről a takarót. Körbenéztem. Kitágult a szemem ahogy előjöttek az emlékek. Mr. Styles szobája, de ő nem volt sehol. Aztán kinyílt a fürdőszoba ajtaja és kilépett. Szürke pólóban, iztadtan. Haja összekötve. Furcsa volt így látni, olyan nyugodt volt. Azzonnal felkeltem. Ujjammal megigazitottam a hajamat. Odamentem hozzá és elnézést kértem a tegnapi dologért. Ez annyira idétlen volt. De nem rúgott ki. Biztos szüksége van egy asszisztensre. Majd ha haza érünk kirug. Fogtam pár ruhát és a fürdőbe mentem. Megnyitottam a vizet, levettem az ingem és az öltönynadrágomat .A hajamba még mindig zselé volt, próbáltam kimosni belőle. Észre vettem, hogy az öltönykabátom foltos volt, nem tudtam mi az, de remélem ki jön belőle. Volt másik öltöny nálam, de az szűk volt a derekamon Liam szerint, és emiatt kényelmetlenül éreztem magam benne az emberek között. A tegnapi beszélgetést még mindig nem tudom elhinni. Másik hotelbe kellett volna mennem, akkor ez az egész nem történik meg. Nem csoda, hogy dühös. Lemostam a testem megtörölköztem. Nem akartam, de belenéztem a tükörbe.A testemen a zúzódások már kezdtek halványodni. A hasam zsíros. Elfordítottam a fejemet, majdnem elcsúsztam a boxeren. Felvettem Liam egyik kapucnis pulcsiját, párszor átfésültem a hajamat és kimentem. Mr.Styles már várt rám.

"Jössz?" – kérdezte.

"Hova?"

"Ebédelni, illetve neked reggeli lenne!"

"Ó, én valójában nem vagyok éhes!" – persze pont akkor korgott a gyomrom.

"Biztos vagy benne? A repülőn sem ettél semmit!"

"Ettem mikor ide értünk!" — mondtam. Bólintott és kiment a szobából. Itt a tökéletes alkalom, hogy felhívjam Liamet. Beszélnem kell vele. Megkell neki magyaráznom ezt az egészet különben meg őrülök. Többször hívtam nem vette fel, csak csörgött, csörgött. Mikor úgy éreztem feladom, felvette.

"Ne hívj, majd beszélünk ha haza jöttél." — és letette. Éreztem, hogy az ajkam remegni kezd. Nem akartam, hogy Mr. Styles sírni lásson, elindultam kifelé. Könnyek folytak végig az arcomon és potyogtak le a lábamra. Lenéztem és láttam, hogy nincs rajtam cipő, de nem érdekelt. Céltalanul bolyongtam. Az emberek furcsán néztek rám, de nem érdekelt csak arra tudtam gondolni, hogy Liam szakítani fog velem, mert nem volt rá esély hogy egy hazug hűtlen, kövér ribanccal maradjon, mikor jobbat is talál. Miért kellett így elszúrnom a dolgokat. Azt hittem, hogy végre helyre jönnek a dolgok. Először elvesztettem a munkám, majd majdnem a lakást, aztán nem találtam munkát Liam nélkül. Valószínűleg Liam ismerőse miatt kaptam meg az állást. Aztán hazudtam Liamnek Chloeval kapcsolatban, a munkahelyemen majdnem összeomoltam, most pedig egy szobában vagyok a főnökömmel. Soha többet nem fog bízni bennem. Nem csoda ha szakítani akár. Nem tudom mi lesz velem nélküle. Hogyan éljek nélküle? Belefogok őrülni. Lenyeltem a csomót a torkomba és elkezdtem visszafelé sétálni. Valószínűleg kész káosz lehettem, így a hotelbe a nyilvános fürdőbe mentem. Gyorsan megmostam hideg vízzel az arcomat, kicsit vártam. Nagyjából helyre jöttem. A szobában Mr. Styles a laptopján dolgozott, nem akartam zavarni, ezért leültem a kanapéra. Jó lenne most Zaynnel beszélni. Elővettem a telefont. Arra gondoltam felhívom, de lehet nem örülne neki, lehet nem akar beszélni velem. Annyira hiányzik. Mindig tudta hogyan kell felvidítani ha rossz kedvem volt. Addig míg Liammel nem találkoztam. Az egyetem első évében találkoztunk. Egy előadáson voltunk és a kapott feladatot csoportokban kellett megoldani. Nem ismertem senkit, ezért odamentem a legközelebb álló fiúhoz és megkérdeztem csatlakozhatok e. Nem sokkal utána randizni kezdtünk és egy hónap múlva már együtt éltünk. Minden jól ment addig míg Liam el nem kezdett rá mutatni, hogy milyen közel kerültem Zaynhez. Az ölében ültem, egy ágyban aludtunk. Azt mondta nem normális, ha két fiú hacsak barátok, hogy ilyeneket csináljanak. Ilyen dolgokat a szerelmünkkel csinálunk.
Már kiskorunk óta ezt csináljuk, de rájöttem igaza van, felnőtteknél ez nem normális. Próbáltam elmagyarázni Zaynek, de nem értette meg. Azt mondta szakítsak vele ha nem tetszik neki. Olyasvalakivel kell lennem aki elfogadja a barátaimat. Részben igaza volt. Lassan eltávolodtunk egymástól Zaynnel. Liam is megpróbált szétszedni bennünket. Többször próbáltam hívni, de Liam mindig leállított. Nem engedte, hogy beszéljek Zaynnel. Liam szerint Zayn vonzodott hozzám. De Zayn rengeteg lánnyal randizott, sosem említette, hogy vonzódna egy sráchoz is. Mielőtt meg gondoltam volna magamat megnyomtam a hívás gombot Zayn nevenél. Aztán arra gondoltam Liam, ha ezt megtudja, még dühösebb lesz.

Védtelen Larry Stylinson ff. {FORDÍTÁS} BEFEJEZETTWhere stories live. Discover now