⁓ Colombia ⁓ (Larry Stylinson) Befejezett

3. Alejandro

   ....Remegve veszi kézbe ő is a fegyverét, de a ravaszt nem húzza meg. Rodrigo -ra pillantva csak bólintok neki, aki szó nélkül segíti az utolsót is a halálba.

- Nah, ez is el van intézve.   - pillantok rá vigyorogva. - Takarítsátok el őket! Most haza megyek, estére itt leszek. Addig csak és kizárólag te vagy a főnök. Amit meghagytam a többivel kapcsolatban az úgy legyen! - dörrenek rá, benne nem kételkedem. Ő az egyik leghűségesebb emberem, egyben a barátom is.

- Rendben Harry, úgy lesz minden. - válaszol. A két testőr felé fordulva utasítom őket, hogy hozzák ide a kocsit. Azonnal indulni akarok a fiúval, nem hagyhatom tovább szenvedni őt.

- Szeretném tudni a nevedet, ha nem beszélsz így nehéz lesz. - végül jobb ötlet híján egy papírt és egy tollat tartok felé. Reszketeg kézzel veszi el, ír valamit. Majd mikor végez vissza nyújtja felém. Az a felírt egy szó azonnal az agyamba ég, de azért az összehajtogatott lapot a nadrágom zsebébe teszem.

- Most elmegyünk innen, elviszlek egy jobb helyre. - mondom halkan, szemeiben csak a félelmet és a rettegést látom. Óvatosan leveszem róla a takarót, megpróbálom felsegíteni. A derekánál fogva tartom amíg kiérünk a kocsihoz. A hátsó ülésen próbálom elfektetni ugyan úgy ahogy a kanapén. Beülök mellé, a fejét kénytelen vagyok az ölembe venni. De először nem teszi le csak tartja.

- Másfél óra az út, ha tartod fejed kényelmetlen lesz odáig. Tedd le nyugodtan nem harapok. - mosolygok rá. Persze értem, hogy fél és bizalmatlan. Én sem tennék mást a helyében. Utoljára még a társaságra pillantok. Barna hajú barátom éppen egy alacsony szőke fiúcskához beszél, még az arcát is megsimogatja közben. Amaz csak bólogat neki könnyes szemekkel. Érdekes látvány az biztos, el is mosolyodom rá. Végül elindul az autó, a Kékszemű is leteszi a fejét. Ujjaimat a hajába mélyesztem az sem zavar, hogy itt ott ragacsos. Automatikusan kezdem simogatni miközben a mellettünk elsuhanó tájat nézem. Kis idő múltán pillantok le rá, most valóban alszik. Ki tudja mikor aludt igazán jót utoljára. Végre ráfordulunk a La Mesa felé vezető útra, innen már nincs olyan sok hátra.

Én is behunyom a szememet, hátha akkor gyorsabban telik az idő. Mikor megállunk csak akkor kapom fel a fejemet, az ölemben fekvővel együtt.

- Nyugi mindjárt ott vagyunk. - nyomom vissza gyengéden, egy hatalmas sóhajjal adja meg magát. Végig nézem ahogy a súlyos vaskapu nyikorogva kinyílik. Az ablakot lehúzva intek a két kapuőrnek. A bejárati lépcső alján, Huanita, Alberto és Miriam ácsorog. Amint megáll a jármű, gyengéden emelem le az ölemben lévő fejet. Az ajtó azonnal nyílik is mellettem, majd az egyik testőr már várakozik.

- Gyere, menni fog kiszállni? - hajolok vissza hozzá, csak egy aprót bólint. Nehezen ugyan de feltápászkodik, az autóból is megpróbál kiszállni, de már tényleg jártányi ereje sincs. Ezt megelégelve, veszem ölbe. De így sajnos a mellkasom felé van a sérült karja, halkan sírdogál. Miközben az előttünk kinyíló ajtókon belépünk. Egészen a szobámig viszem, pedig van a házban még pár másik üres. Nem tudom ez most valamiért természetesnek hat számomra. Amint beérünk a helységbe, azonnal le is teszem az ágyra. De még le sem ér a háta már fel akar kelni. Valamit mondana, de hang nem jön ki a torkán csak az ép karjával hadonászik. Az asztalon kutakodva találok papírt és egy ceruzát. A kezébe adom, gyorsan ír majd visszaadja.

- Oké rendben. Akkor előbb fürdünk és kapsz tiszta ruhát. - válaszolom, csak két szót írt le azt, hogy koszos és fürdés.

- Melyikünkkel szeretnél? - kérdezem, tengerkék szemeit végig futtatja mind a négyünkön. De végül rajtam állapodik meg. Titkon azért remélem, hogy valamelyik csajt választja. Azért Huanita -t magam mellé intem. Aki már meg is engedi a vizet a kádba. Ahogy felhoztam úgy is viszem be a fürdőszobába.