31. Ébredj!

576 57 5
                                    

„- Na még a hajmosás és az intim részek vannak. Azt megcsinálod te? - kérdezi kicsit pironkodva miközben a mosdatókesztyűt felé tartja."

Elveszem tőle azonnal mosdatni kezdem vele a drágámat ahol csak kell.

- Igen és a haját is én mosom. Jobban tudom hogyan szereti, mint te! - vigyorgok vissza rá. Végre ő is elenged egy mosolyt.

- Nagyon szereted őt igaz? - kérdezi hirtelen. Felpillantok rá oké, hogy beszélgetünk, de talán kicsit bizalmas ez a kérdés most még. Azért válaszolok nem vagyok bunkó.

- Igen nagyon. Szegény nem érdemelte ezt, miattam mégis idekerült. - motyogom lehajtott fejjel. Már csak a hajmosás van hátra amilyen gyengéden csak tudom úgy csinálom. Kicsit meg is masszírozom a fejbőrét ahogy ő szokta nekem. Persze szárítás után ugyan úgy áll, mint szokott. De én így imádom. Élvezettel turkálok a puha kócos tincsei között. Ujjaimra tekerve egy - egy tincset még az arcomat is belefúrom egy pillanatra. Majd abba hagyva eme élvezetes tevékenységet óvatosan vissza öltöztetem a szexi kis kórházi hálóingbe.

- Vissza teheted az ágyba és végeztünk is. - mondja halkan. Elkezdi összepakolni a holmikat amiket hozott. Óvatosan emelem a drágát át az ágyba gondosan betakargatva. Nem hiányzik, hogy megfázzon és összeszedjen valami ocsmány fertőzést is.

- Köszönöm a segítséget Angelo! - csak bólintok neki, a kilincset az altató mocsok barátomnak adja át. Aki egy újabb doboz édességgel és két bögrével érkezik.

- Vidd el azt a szart még egyszer nem veszem be! - morgok rá csak a bögrét veszem el tőle. Jólesően kortyolok bele a meleg teába.

- Jó, ha nem hát nem. Pedig belga csoki az egyik betegemtől kaptam. - és vagy kettőt töm a szájába egyszerre. Közben kiiszom a teát amikor feltűnik, hogy a másik bögréhez hozzá sem nyúlt a csokit viszont mind el is tüntette. Csak félre hajtott fejjel gyanúsan vizsgál és vár. Mire leeseik megint mit művelt már csak az ágyig tudok elmenni.

- Ha felkelek és vége ennek az egésznek megkapod a magadét. - szűröm a fogaim között. A szemeimet is összeszűkítem majd le is csukom őket.

- Oké majd akkor vissza adhatod. - mondja halkan, még érzem ahogy kihajtja az arcomból a hajamat és rám húzza a takarót. Az álom újra beszippant magába.

Erőtlen lágy simogatást érzek a vállamon. Oldalra fordítom a fejem a világ legszebb kékjei néznek vissza rám. A duzzanat már lement az arcáról így csak a szivárvány összes árnyalatában pompázik a szépséges arc. Lassan felé nyúlva érintem meg mintha félnék, hogy elillan. Kék szemeit csak rám szegezi fáradt tekintetében benne van minden.

- Szia szépségem. Hát felébresztettek nélkülem? Szabad ilyet? - könyökölök fel, hogy jobban lássam. Nem szól csak figyel miközben érezhetően próbálja elhúzni az arcát. A szemeit is lehunyja hozzá. Lágy puszikkal hintem be az arcát végre annyira jól esik. Nem hagyom, hogy elhúzódjon tudom miért teszi. Ismerem már ennyire megint gusztustalannak és undorítónak hiszi magát. Pedig nekem nem az akármi is történt vele.

- Nagyon vártalak már Törpécske. Nagyon hiányoztál. Hogy vagy édesem? Nem fáj semmi? - de csak a fejét rázza meg sem szólal. Hirtelen ülök fel az ágyban bambulva rá. Ijesztő ez nem kicsit, a szájával nem volt baj. Akkor most miért nem beszél?

- Édes baj van, hogy nem szólsz? Nem tudsz? Úr Isten most mi lesz? - kérdezem könnyekkel a szememben szinte már visítva. Megint csak bólogat elkap a pánik roham. Villámgyors tempóban ugrok fel az ágyról, kínomban a hajamat markolászom. Majd futva rohanok a folyosóra Alberto után kiabálva. A hangzavarra összegyűlik az egész osztály és az érintett is megjelenik a folyosó végén. Futva közeledik felém.

⁓ Colombia ⁓ (Larry Stylinson) BefejezettWo Geschichten leben. Entdecke jetzt