⁓ Colombia ⁓ (Larry Stylinson) Befejezett

8. Nem engedlek

...Ez minden, ami kell az ékszerek közül. Úgy is a legtöbb női! Nőm meg sosem lesz, akinek odaadhatnám.

Végül kilenckor én is felvágtatok az emeletre, a két fiú még a szobában pakolászik. Jöttemre kapják fel a fejüket, Daniell csak sejtelmesen rám vigyorog. Na már megint én vagyok az, aki semmit sem ért. Minek örülnek ezek ennyire? Csak kapkodom a fejemet kettejük között.

- Na én megyek, megkeresem Ringo- t. Majd a kocsinál találkozunk. - mondja, de ezt inkább Lou -nak. Aki csak biccent felé, vajon vele is beszélget? Csak engem büntet, hogy ne halljam a hangját. Az ágy alól kirángatok egy sporttáskát majd elkezdek bele dobálni mindent, amit csak érek. Mire a Kékszemű felhorkan és lefogja a kezemet majd kiborítja a táskámat.

- Na ne már! Én biztos nem pakolok vissza bele. Ha kiborítottad akkor rámolj is bele! - hisztizem el magamat még toporzékolok is hozzá. Csak a fürdő felé mutat a kicsike kezével. Tekintetemet végig vezetem a karján, persze azon amelyik nincs felkötve.

- Kis szaros! Mi az, hogy te magyarázol egy drogbárónak! Chh... - dühösen trappolok be és szedem össze a tisztálkodási szereket is, addigra Lou már vissza is csomagolt a táskába. Szépen katonásan behajtogatva az összes ruhámat. A gyógyszereket is elpakolom az éjjeli szekrényről, sőt a fiókból is egy két dolgot. Sosem lehet tudni, hátha szükség lesz rá egyszer. Az elkészült táskákat már én cipelem le a többihez, amit a testőrök már elkezdtek bepakolni a kocsikba. Végszóra Alejandro is befut.

- Itt meg mi folyik? – kérdezi érdeklődve, mérges tekintettel nézek rá.

- Az folyik, hogy elmegyünk. Mivel nem voltál itt, nem tudtam szólni. De tudod nem is baj. Indulásig csomagolj össze és csak, hogy tudd nem jössz velünk. Nem érdekel hová mész, de velem vagyis velünk tuti nem. – morgom felé, kivételesen nyikkanni sem mer. Azonnal a Kék szemű felé indul, a kezét az utolsó pillanatban tudom csak lefogni. Lángoló tekintettel fordul felém.

- Most akkor jól értem szakítasz velem egy ilyen kis selejt miatt? – majdhogynem le is köp közben.

- Igen tökéletesen jól értetted. Nem selejt, ha hiszed, ha nem ezerszer értékesebb, mint te! – vetem oda neki, közelebb húzom a már reszkető Kék szeműt. Alejandro továbbra is fújtat majd felrohan. Gondolom a szobájába pakolni. Louis- val a nyomomban megyek a dolgozóba a laptopomért. Árnyékként követ mindenhova, amikor megfordulok bele is ütközöm.

- Most mi van még a budira is követni fogsz? Nem kell félned nem hagyom, hogy bántsanak. – suttogom ránézve, de megint puszilkodni akar. Hát hihetetlen ez a fiú! A gépemet letéve az asztalra passzírozom fel az ajtóra. Éhesen tapadok a szájára. A térdemet a lábai közé nyomva, morogva veszem birtokba a nyakát is. Kicsit nyöszörög, egész biztos még fáj a szája is picit. Hosszú ideig csak csókoljuk egymást, még csak egy halk suttogást sem enged el a mocsok! A zsebembe nyúlva veszem elő a nyakláncot, majd a nyakába akasztom. Megbabonázva nézi az ujjai között forgatva a keresztet. Majd kézen fogva húzom magam után a nappaliba, itt az indulási idő. Az első autóba Huanita, Pedro- val és Miriam-al. Velem Ringo a két fiúval, valamit az egyik testőr. A maradék két kocsival a többiek, érdekes módon Alejandro nem lépett le. Hiába mondtam neki, ő is az utolsó kocsiba ül be. Mindannyian külön útvonalon megyünk csak az úti cél egyezik. Órák óta megyünk, Louis már álmosan dől el az ölemben. A hajába turkálva nézek ki az ablakon. Nekem fel sem tűnik a művelet, automatikusan jön belülről. Viszont Ringo csak meglepődve néz, a vállam rántom meg. De már tudom vár rám egy beszélgetés vele. Daniell csak mindentudó vigyorral súg neki valamit. Mire az úgy néz rá, mintha szellemet látott volna.