38.

506 51 6
                                    

Kicsit ugrunk az időben, nem sokat csak pár hónapot! Előre is bocsánat érte. Még két rész van ebből a történetből! Jó olvasást, pusz R. 😘😍

⁕⁕⁕

A konyha felől egyre finomabb illatok érkeznek, a nyál is összefut a számban. Rodrigo vonul be és hanyagul dobja magát mellém, míg a mögötte érkező Daniell a konyhába indul.

- Mit nézünk? - kérdezi a mellettem ülő.

- Semmit, nincs ebben a fosban semmi. - morgom az orrom alatt. A puha kezecske simul a vállaimra fejemet hátra hajtva nézek fel a tulajdonosukra. Arca közelít az enyémhez egy csókra, pillanatok kérdése míg meg érezhetem a nyelve simogatását.

- Folyton ezt csináljátok? - huppan le az egyik fotelba a szőke is.

- Drágám mindig. Nem emlékszel a reggelre mikor átjöttél kávézni? - rikkant fel Ringo. Csak meredten kapjuk a fejünket felé.

- Minek kell neked szó nélkül átcsattogni? - kérdezem a vállamat megrángatva. - Látod Törpécske megmondtam, nem kellett volna azt az átjárót megnyitni a két lakás között.

- Nektek meg nem a nappali szőnyegén kellene kufircolnotok! - szól hozzá a magasröptű beszélgetéshez Ringo is vigyorogva.

- Amúgy te miért nem a bárban vagy? - nézek rá felhúzott szemöldökkel.

- Mert vasárnap van baszd meg azért, meg hajnal négyig ott voltam. Amíg te itthon lepedőt gyűrtél a férjeddel.

- Örülj neki, hogy nem a te férjeddel. - csapom vállon játékosan, ami persze nem hatja meg. Szemeivel ölni tudna úgy néz rám. Daniell már fetreng a nevetéstől a fotelban.

- Jól van elég, nem sokára kész a vacsora. Hagyjátok abba. - dörren fel a drága Törpicsekem és a lehető legszexibb módon vonaglik el a konyha felé a kis kötényében. Ezalatt Dan közelebb húzódik a latin macsójához és folytatják amit mi elkezdtünk Louis-val.

- Haza lehet menni, itt nincs szex! - dünnyögöm.

- Ha nektek lehet, akkor nekünk is.

- Aha ja! Szerintem nem. - szedem magamat össze. Valami emberi göncöt magamra kellene venni, ami csak egy pólót jelent mert nadrág van rajtam.

- Mikor jönnek Santi-ék? - szól utánam Ringo mikor már a lépcső tetején tartok.

- Nem tudom, Louis mikor jönnek Santi -ék? - ordítok a Kócosnak. Aki csak kidugja a fejét a konyhából.

- Nem sokára, valaki megteríthetne addig. - kiállt vissza. De már meg is szólal a csengő. Hatalmas sóhajt elengedve indulok vissza kinyitni az ajtót.

- Nekem kell ajtót nyitni, nehogy valamelyikötők felemelje a seggét! - dörrenek fel, leginkább a kanapén ücsörgők felé. Amit feltépem a nyílászárót Santi ácsorog idegesen toporog kezében a világ legyönyörűbb kincsével. Már nyúlnék érte, hogy átvegyem, de Rodrigo szó szerint arrébb lök.

- Add csak ide az én drágámat. El a kezekkel! - csak nézek a barna buksi után ahogy a barátom ellohol vele.

- Harry, egy kicsit azt hiszem jönnöd kellene. - nyüszíti az egykori testőröm.

- Hová? Mi van? Hol van Gemma? - de már el is rohan a kocsi felé.

- Mi a baj? Hol van Lola és Gem? - jön közelebb Louis is csak értetlenül pillantok le rá.

⁓ Colombia ⁓ (Larry Stylinson) BefejezettDonde viven las historias. Descúbrelo ahora