⁓ Colombia ⁓ (Larry Stylinson) Befejezett

11. Vallomás

Szedem a lábaimat az emelet felé majdnem el is esem a nagy sietségben. A szobába érve már csak Alberto van bent.

- Szóltam neki azt mondta öt perc. – motyogom a félhomályban csak annyit látok, hogy ellátta Harry arcát. Így már nem is fest annyira szarul.

- Rendben köszi. Gyere közelebb mert Harry nem tud kiabálni. – mondja. Ahogy közelebb lépek látom, hogy már magánál van a kezét nyújtja felém. Alberto átadja a helyét, hogy le tudjak ülni mellé.

- Szeretném, ha nem maradnál itt kócos az életed veszélyben van. Látod mi történhet, ne akard ezt. – suttogja miközben a kezemet szorongatja. A szívem most törik apró darabokra és szaggatja szét a bensőmet. A könnyeimet sem tudom visszatartani.

- Nem küldhetsz el. Ne tedd ezt kérlek. A halálba küldesz, légyszíves ne! – hajtom a fejem a mellkasára.

- Ezt, hogy érted Louis? Miért? Próbálj megnyugodni és magyarázd el. – nyögi a hátam simogatása közben. Pár perc kell míg meg tudok nyugodni. Közben megérkezik Rodrigo is.

- Itt vagyok! – morogja az ajtóból.

- Mindjárt, de most magunkra hagynátok egy kicsit? – szól feléjük a Göndör. Majd visszafordul hozzám. – Téged hallgatlak, mondjad. – megvárom míg kimennek, egy hatalmas sóhajjal az ajkaimon kezdek bele.

- Rendben gyógyulgass, én megyek. Előtte még beszélek Rodrigo- val. – búcsúzkodik Alberto.

- Amikor elraboltak, akkor nekem volt valakim. Ő sokat bántott, eleinte nem csak már a vége felé. A barátaimat elmarta mellőlem, nem állhattam szóba senkivel. Csak azt csinálhattam, amit ő megengedett.

- Ó, édes Istenem én ezt nem hiszem el. – mondja szinte már nyüszítve. – Volt olyan, hogy valaki gyengéden ért hozzád? - a kérdésére felemelem a fejemet, nehéz a szemébe néznem. Borzasztóan szégyellem ezt az egészet, mindig is mocskosnak éreztem magamat. Eddig mindenkinek sikerült is ezt elhitetni velem. Ő az egyedüli, aki éreztette, hogy érek valamit.

- Nem, még nem. Én nem tudom milyen az Harry, sajnálom. Volt, hogy napokig nem tudtam kikelni az ágyból mert, mert...- nem tudom tovább mondani, szünetet kell tartsak.

- Nem mondod, hogy ő is azt csinálta veled, mint amit a mocskok a hajón? – kérdezi hitetlenkedve és még jobban szorítja a kezemet.

- Nem, vagyis nem mindig. Volt, hogy csak megvert. – mondom ki nagy nehezen a könnyeim újra utat törnek maguknak.

-Ha vissza küldesz Jason biztosan meg is fog ölni amiért eltűntem szó nélkül. – zokogom mire megpróbál felülni és amennyire csak tud átölel én is őt.

- Jó rendben. De annyira vissza kell menj, hogy a holmidat meg az ott lévő dolgaidat rendbe tedd. Ha szeretnéd elmegyek veled így jó? De csak akkor, ha meggyógyulok. – tol el magától, hogy rám tudjon nézni.

- Igen úgy jó lesz és nagyon szépen köszönöm. Esküszöm jó leszek, bármit megteszek neked, amit csak kérsz. – motyogom rá sem merek nézni.

- Ha itt maradsz velem akkor egyenrangú társam leszel. Nem a főnököd vagyok és nem a tulajdonom vagy. Egy teljesen különálló és erős ember. Megértetted Louis? – hajol közelebb a számhoz éppen csak az ajkaimhoz érinti az övéit majd fel is szisszen.

- Aú ez egy kicsit fáj és nem válaszoltál.

- Megértettem. Akkor – akkor nem küldesz vissza? Nem kell elhagyjalak? – kérdezem már, már reménykedve. De csak mosolyog már amennyire tud és hevesen bólogat hozzá.