⁓ Colombia ⁓ (Larry Stylinson) Befejezett

21. Izgalom

"- Harry? – szólal meg most csendesen Gemma. Felé fordulva várom a kérdést.

- Felmehetek veled Louis- t felébreszteni, olyan kis cuki.

- Persze gyere csak. De ne lepődj meg ilyenkor még nagyon kiállhatatlan és borzasztóan kócos. – kuncogom el magam már a lépcsőn, nyomomban a nővéremmel. Óvatosan csúsztatom a bögrét az éjjeli szekrényre. Gemma megáll az ágy végében. Miközben kicsit feljebb húzom a redőnyt, hogy lássak. "

- Hol a feje? – kérdezi szinte már nevetve vagy legalábbis alig bírja visszatartani.

- Valahol ott a párnák között. Azt ilyenkor én sem tudom, el szokott kezdeni morogni és akkor megyek a hang után. – mászok be az éritett mellé az ágyba.

- Jah, szoktál mi? Macerálsz, a hátamra tehénkedsz. Azt szoktad te csinálni! – érkezik a morgó hang az egyik párna alól. Majd fel is emeli a fejét. Gemma -val mindketten házzengető röhögésbe törünk ki. Mire Lou felül, karba tett kezekkel duzzogva.

- Hol a kávé Göndör? Ne röhögjél, nem megyek hozzád. – fenyegetőzik, erre abba is hagyom a nevetést. Felugorva futok is a bögréért és a kezébe nyomom, nehogy már ezen múljon.

- Na jól van! Látom tudod a dolgod. – kortyol bele vigyorral az arcán a kávéba.

- Mindig ilyen hisztis vagy reggel Louis? – kérdezi most Gemma leülve a kócos mellé. Mire az csak ijedten húzódik arrébb, azért azt még nem nagyon szereti, ha túl közel mennek hozzá. Legyen az nő vagy férfi. Gem csak csodálkozva nézi ahogy felhúzott térdekkel az ölelésembe bújik.

- Nem, nem mindig. Sőt régebben nem is beszélt, tudod a történtek miatt. De azóta azért már beszél. – mosolygok a hajába puszilva, mélyen szívom be az illatát.

- Igen most már szoktam beszélni, Hazzussal sokat. Másokkal annyira még nem. – szólal meg a kicsike Törpicsek is.

- Akkor megyek nem zavarlak benneteket, készülődjetek. Harry akkor majd megmutatom a városházát, ha kész vagytok. – mondja ahogy az ajtó felé indul.

- Rendben és köszönöm. – válaszolom, de már a csukott ajtónak. Közben már hátra is feszítem a kócos fejet egy csókra.

- Jaj, így ne még nem mostam fogat. – morogja.

- Nem érdekel, én sem. Adj egy csókót rögtön! – suttogom a szájába a kezem már a puha bőrét simogatja a mellkasán. Kicsit lejjebb is csúsztatom az alsója gumírozásáig. Halkan sóhajtozik amikor a nyakára is átcsúszik a szám. Fél karral húzza közelebb a fejemet magához.

- Annyira finom vagy Lou, egész nap szeretgetnélek. – búgom a puha fürtjei közé.

- Én meg hagynám. Köszönöm, hogy az enyém vagy. Ígérem vigyázni fogok rád!

- Helyes! Most pedig készülődjünk, minél előbb hivatalosan is a férjem kell legyél. – húzom magammal ki az ágyból. A szoba közepén viszont megtorpanok, a ruhákat elfelejtettem anyától elkérni.

- Ó, a picsába! Lent maradnak a ruhák, mindjárt jövök. És szerzek fogkefét is. – fordulok ki az ajtón. Persze a Kócoska ezzel a lendülettel borul vissza a párnák közé. Anya már mindent kipakolt az asztalra mire leérek. Egy egész hadseregnek elég étel van itt.

- Nem tudom mit esztek odaát, mindent csináltam. – mutat végig a művén.

- Általában angol ételeket eszünk. Huanita csak a kedvemért tanult meg ilyeneket főzni. Anya hol vannak a ruhák? – kérdezem mire csak a kanapé felé mutat. Ahol meg is lelem a katonás sorrendbe állított holmikat.