⁓ Colombia ⁓ (Larry Stylinson) Befejezett

40.

Az utolsó részt, Louis- tól olvashatjátok. Sok szeretettel búcsúzom ettől a könyvtől. Imádtam írni ezt a történetet is, ahogy az eddigi összeset. Jó olvasást, puszi R. 😘

⁓Louis⁓

Harry egész úton a kormányon dobol az ujjaival, annyira ideges. Néha jelentőségteljesen pillant hátra a visszapillantó tükörbe. Esküszöm jobban izgul az oltás miatt, mint Loli. Aki persze mit sem sejt az egészből, simán megeszi az egyik játékát. Előre félek, hogy a drágám mit fog művelni odabent. Ja nem a kicsi, hanem a colos apja.

- Megjöttünk! - kurjant fel és már ki is ugrik a rendelő elött, ami itt van a központi kórháznál. Villámgyorsan tépi fel a hátsó ajtót és köti ki a kislányt a gyerekülésből. Végül gyakorlott, gyors mozdulatokkal veszi ki a kocsiból. Én is kiszállok majd utánuk indulok. Azonnal a recepcióspult felé veszi az irányt. Amikor beérem már csak az ott ücsörgő fiatal lány könnyes szemeit látom.

- Mit mondtál neki? - fordulok Hazzy felé aki csak gyanúsan gügyög valamit Loli- nak.

- Én semmit rosszat. Csak megálltam vele szemben. Mondtam, hogy időpontra jöttünk. Megmondtam! Nem tehetek arról, hogy félősek! - morogja lehajtott fejjel. Az említett lány felénk tart a kezeit félénken maga előtt tartva. Idáig is látom, hogy remeg.

- Dr. Styles, Mr. Tomlinson, Lolita? A doktornő várja önöket. - makogja, de olyan vörös szegény, mint a paradicsom.

- Köszönjük Hannah, megyünk. - mosolygok rá, ha már a kedves férjem most is gyilkos pillantásokkal méregeti. Pedig szegény lány nem tett semmit. Nem is értem hogyan lehet szülész orvos Harry. Ha kisbaba lennék meg sem akarnék inkább születni. Odabent a belső helyiségben a kedves doktornéni már vár bennünket. Amint meglátja Lolitát hatalmas mosolyba húzódik az arca.

- Á Lola Styles hát újra itt. Na mutasd magad! - nyúl felé persze Harry, mint valami tigris fordul el vele morogva. Hátba könyökölve a drágámat emlékeztetem arra, amit ígért.

- Akkor sem adom! - nyafogja el magát miután rám néz még toporzékol is hozzá.

- Úgy látom Dr. Styles ma is jó hangulatban vagy. - mondja a kis doktornő - Pedig ha tudnád? Az anyukáim ódákat zengenek rólad, nah mindegy. - erre már Hazzy is felé fordul, tartva a szemkontaktust adja át neki Lolit. Majd ökölbe szorított kezekkel áll és folyamatosan figyeli a kollegája mozdulatait. Persze a kicsi lány hangosan kacarászik élvezi a helyzetet. Semmi félelem nincs benne.

- Meg ne szúrd! - morog Hazzy miközben tarja jobbról a lányát.

- Harry kérlek! Elég. Az is sok volt amit eddig csináltál, menj arrébb majd én fogom. - mordulok rá. Persze tudom jól miért csinálja, a kislánya a mindene. A pisztolyát is csak ezért tartotta meg. Megvédi őt mindentől, de ami sok az sok.

- Jó! De sírni fog és én azt nem akarom. Lou hát te nem sajnálod, nézz csak rá. - szemei szinte könnyesek ahogy ezeket mondja. Hát én nála parásabb papát még nem láttam.

- De sajnálom. Te is tudod fontosak az oltások. Fogalmam sincs te, hogy a fenébe adsz injekciót a betegeidnek ha kell! - kérdezem, a kis doktornéni közben halkan kuncog. Ismeri Harry-t, na és mióta velünk van Lola hozzájárunk. Volt már szerencséje a doktorúrhoz bőven.

- Az teljesen más! - mordul fel, az ajtóig hátrál. Loli meg sem nyikkan miközben szúrják végig hangosan nevetgél. Ellenben papával! Aki hangos puffanással ér földet. Na fasza a pánik rohama utol érte, pedig nagyon rég volt már neki. Pláne ennyire „Súlyos".