⁓ Colombia ⁓ (Larry Stylinson) Befejezett

36.

Idegesen toporgok a mosdó előtt. Louis nem engedte, hogy bemenjek vele. Egy hete szabadott csak felkelnie. Így is csomószor vesztem vele össze mert állandóan azt hiszi már jól van.

- Na mi van már? Sikerült? - kopogok be halkan. Elsőre semmi válasz nem érkezik. Le és fel sétálok a szobában, hát engem mindjárt szétvet az ideg. Megpróbálkozom még egyszer hátha most fog válaszolni.

- Harold ha nem hagysz békén, elválok. Nincs semmi baj, húzz innen! - ordibálja ki, nagyon mérges. Kicsire összehúzva magamat ülök le az ágy szélére a kezeimre. Inkább csendben idegeskedem. Eltelik még vagy tíz perc mire nyílik az ajtó egy vérben forgó szemű törpécske jön elő. Felugorva nézek rá a kezeimet tördelve.

- Meg ne kérdezd még egyszer. Ez magán ügy! Én sem kérdezem meg, hogy te mikor voltál a nagy dolgodat intézni. - dohogja mérgesen majd kikerül. Így tökéletes rálátást biztosítva a hátsójára a remek kis kórházi hálóingben.

- Az orvosod vagyok! Tudnom kell. Fontos. - morgom a vállát harapdálva és jól belemarkolok a fenekébe is. Csak nyögdécselve küzdi be magát az ágyba. Amint elhelyezkedik kezeit lábait szétdobva vigyorog.

- Na most már hagyom magamat. Tessék. - még a szemeit is behunyja várja hátha kap egy kis macerálást. - Ja amúgy meg nem vagy az orvosom. - leselkedik ki a szempillái alól. Csak állok felette keresztbe font karokkal. Amíg nem válaszol addig nem fogok hozzá szólni. Végül felkönyökölve mérges tekintettel vizslat.

- Most mi van nem fogsz hozzám szólni? - rikkant fel, kíváncsi hangon másodperc töredéke alatt térdel fel és rántja le a melegítőnadrágomat.

- Héj? Ezt most miért csináltad Törpécske? - hajolok le, hogy visszahúzzam magamon a nadrágot. Persze miért ne, ő is éppen akkor akarta elkapni a farkamat. Így sikerül összefejelnünk. Hátra tántorodva szorongatom a homlokomat, míg ő nyögve esik hátra majd nem mozdul. Ijedten mászok fölé az ágyra a pupilláját vizsgálva.

- Mi a bánatos francot csinálsz Harold? - dörren fel mögöttem Alberto hangja, a vállam felett pillantok csak hátra.

- Lefejeltem. Azt hiszem elájult. - morgom mert a Törpikém még mindig mozdulatlanul fekszik.

- Mit csináltál? Miért? - sikkantja el magát.

- Véletlen volt! El akarta kapni a, a...szóval azomat. Egyszerre hajoltunk le. Így. - de már vigyorog. Ahogyan az alattam fekvő is.

- Szerintem egy pillanatig sem volt elájulva, csak várta míg el tud kapni. Azt hiszem én megyek. Zárjátok be az ajtót és csak halkan. Ja és olyan rendes szex még nincs. Megértetted Louis? - morogja, a kicsinek, mert azt tudja jól nekem mi a véleményem és mint mondtam erről Lou - nak.

- Jaj már, nem már. - dünnyögi a kócos kékszemű. Lemászva róla felrántom a nadrágomat majd ráfordítom a zárat az ajtóra, végül az ablakon lévő reluxát is leengedem. Persze a drágám már készülődik villám sebességgel szabadul meg az alsójától.

- Ugye tudod édikém, hogy addig hozzád sem fogok érni, amíg nem válaszolsz. - nézek rá felhúzott szemöldökkel. A hatás kedvéért még csípőre is teszem a kezemet valamint a legmérgesebb nézésemet is előveszem.

- Legyen ahogy akarod drága báró úr! Nem is kell, megoldom magamnak. - vakkantja behunyt szemekkel kezdi magát simogatni. Ilyen a világon nincs! Nyögve hajtom hátra a fejemet a plafont bámulva. Majd vissza, szépséges szerszáma már igencsak vágyik rám. Ahogy én is arra, hogy végre megízleljem. Morogva vetem rá magamat. Csak apró kuncogás érkezik odafentről, majd mikor körbe fogom az ajkaimmal a finomságot egy mély nyögést is kapok. Végig nyalva a szenvedő szerszámán pillantok fel rá, gyönyörű ahogy élvezkedik. És pláne mert ezt én okozom neki. Fejemet elkapva próbál magára húzni, kivételesen hagyom neki a tempót diktálni. Ütemesen mozgatja a csípőjét miközben a párnába nyögdécseli hol a szenteket, hol a nevemet. Nekem is több kell belőle alapon hajolok fel az ajkaira. Finoman nyalok bele a szájába, a nyelvét simogatva. Erősen kapaszkodik a vállamba ahogy az ágyékomat neki szorítom az övének.