⁓ Colombia ⁓ (Larry Stylinson) Befejezett

18. Igen!!

"Mielőtt azt kapná, amit megérdemel azért még kellőképpen megkínzom. Pont ahogy Columbiában szokás, megölni majd csak akkor fogom amikor már könyörög a halálért. Ahogy elnézem igen kitartó a mocsok az egész feje csupa vér, de még mindig nem adta fel. Nem baj én még bírom, Ringo csak karba tett kezekkel figyel továbbra is. Amíg megy egyedül is addig nem avatkozik közbe. Bár azért szándékomban áll neki is hagyni valamit. Az ökleim már fájnak a rá mért ütésektől, szólni már egy ideje nem bír csak nyögdécsel. Pedig a fogait már kivertem, sajnos akár mennyire szeretném ugyan azt a szenvedést nem tudom neki megadni. Amit ő adott Louis -nak. "

⁕

A bejárati ajtó elött ácsorogva azon agyalok vajon mit mondjak a Kékszeműnek. Mit csináltam Jason -el, hallgassam el az igazat? Esetleg mondjam el, hogy életemben először miatta öltem? Amit egy percig sem bánok, megtenném újra! Végül elfordítom a kilincset az ajtó kicsit nyikorogva nyílik is. Ezek szerint nem zárták magukra a srácok. Na persze ahogy fogadnak úgy én sem tettem volna. A felém lendülő baseball ütőt éppen csak el tudom kapni, mielőtt a koponyámat zúzná darabokra.

- Na héj? Én vagyok, mi vagyunk. Inkább zárjátok az ajtót, mint szétverd a fejem! – dohogom a szőke felé. Aki azonnal a kedvese karjaiba veti magát, kezéből az ütő hangos puffanással esik a padlóra. Nálam a kicsi Törpicsek landol, a nyakamat össze vissza puszilgatva. Szorosan karolom át, mintha ezer meg egy éve nem láttam volna mélyeket lélegezve az illatából.

- Azt hittük már nem is jöttök vissza. – nyöszörgi és most kivételesen nem sír. Arcát a tenyerembe fogom, ahogy elnézem már kipityeregte magát az elmúlt órákban. Egész biztos még lázas is. Haja csapzott, szemei hatalmasra dagadva.

- Hogyan hihetsz ilyen butaságot kedvesem. Sosem hagynálak el, többé már nem. – nyomok egy puszit a csábító ajkakra. Közben az arcát vizsgálom aggódva tényleg rendben van - e.

- Merre jártatok, mit csináltatok? – kérdezi félre döntött fejjel, hátha ki tud olvasni valamit a tekintetemből. De ezt itt és most nem hagyom neki.

- Ne akard tudni Lou, most ne. Majd egyszer, máskor elmondom, rendben? – a vállam fölött hátra pillantok Ringo- ra és Dan -re.

- Velünk reggeliztek vagy legalább kávéztok? - kérdezem a latin barátomtól.

- Kávé az jól jönne, kicsit álmos vagyok. Nektek mik a terveitek mára? – kérdez vissza.

- Ma nem terveztünk sehová menni. Louis megígérte megtanít takarítani, vagy legalábbis megmutatja hogyan kell. Meg mosni és csomó ilyen hasznos dolgot. Képzeld már tudok ágyat húzni! – vigyorgok rá a konyha felé menet karommal a csillagom derekán. Aki a helyiségbe érve már teszi is oda a kávét. Rodrigo még mindig sokkolva áll a nappali közepén, emészti az előbb hallottakat.

- Harold nem tudsz! Amikor csináltam, a fotelban ültél nagykabátban végig a hátsómat stírőlve. Meg sem tudod különböztetni a párna és a takaró huzatot. – kuncog a Kékszemű, miközben próbálja lehalászni a bögréket a szekrényből. Közben Ringo is beljebb jön és leül Daniell mellé.

- Jó akkor nem! De elmosogatni tudok már! – dörrenek fel azért kicsit megsértődtem. Na Kócos ezért megkapod a magadét, juszt se segítek levenni a bögréket. Pedig nyögdécsel becsülettel. Majdnem a nyálam is csorog miközben figyelem a hátsóját. Ringo lép mellé segítve neki, én csak mérges pillantásokat kapok.

- Legközelebb se segíts Göndör! – morogja miközben felém nyújtja a bögrét. Hirtelen rántom az ölembe, meg is lepődik egy pillanatra épphogy le tudta tenni az asztalra a bögrét. Kicsit felszisszen amikor leér a hátsója, a combjára simítom a kezemet.