⁓ Colombia ⁓ (Larry Stylinson) Befejezett

26. Enrique

"- Irány az iroda báróúr, igyekezz vissza. Különben nem lesz pókozás. – kacsint rám a válla felett. Végül Ringóval karöltve indulunk Lazaro irodája felé."

A fiúk meg a pulthoz, mert a biztonságiak elkezdték beengedni az embereket. Az zenét is felkapcsolták és a fények is kezdenek villódzni. Nehéz és fárasztó másfél óra után végre elindulhatok megkeresni Louis-t. Ennyi időre nem akartam magára hagyni, de muszáj volt. Rodrigo társaságában indulunk a srácok keresésére, nagyon remélem a biztonságiak betartották az utasításokat és odafigyeltek mindkét fiúra. A bárpultál mi is kérünk valami inni valót majd az italokkal együtt vonulunk a tömeg felé. Az egyik félre eső asztalnál meg is pillantom a szép szemű drágámat, Daniell társaságában. Érdeklődve, de szomorú szemekkel bambul a tömegbe. Hátulról közelítem meg, amikor a derekára siklik a kezem hirtelen megugrik ijedtében.

- Én vagyok édes cssss.- susogom a fülébe a fejét hátra hajtva nézi meg biztos - e. Végül elernyedve dől a karjaimba.

- Azt hittem már nem is jössz. – szipogja még mindig hátra vetett fejjel, de karjaival már átölelt.

- Most már itt vagyok. Jössz velem táncolni? – vigyorgok rá mert pont a lassú rész csendül fel és még sosem táncolunk. Na jó igen az esküvőnkön, de azóta nem. Már nyújtom is felé a kezem álló helyzetbe húzom, nem megyek el vele a táncparkettig Megállunk a szélénél nem akarom, hogy bárki hozzá dörgölje magát. Derekánál fogva szorosan ölelem, míg ő a karjait a nyakamba kulcsolja. Lassan kezdünk ringatózni a lágy dallamra folyamatosan a szemeimbe néz.

- Szabad itt csókolóznod velem? Mármint nyilvánosan? – kérdezi félve mosolyogva hajolok az ajkaihoz válaszképpen érintem a számat hozzá. A selymes puha ajkak érintésére meg is szűnik számomra a külvilág, mint általában mindig. Az sem tűnik fel amikor vége a számnak és újra gyors ütemes dübörgésre vált a zene ritmusa. Lihegve sikerül elválni tőle, még a félhomályban is látszik a kipirult arca.

- Jól érzed magad Lou? – kérdezem mosolyogva igyekszem túlkiabálni a zenét.

- Igen csak hiányoztál. Sikerült mindent elintézni? – néz rám kíváncsian miközben visszaülünk a boxba a kezemet a combján pihetetem. Fejét a vállamra hajtja, így legalább bele tudom fúrni az arcomat a puha fürtjeibe.

- Persze! Előfordulhat, hogy szükség lesz egy új üzletvetetőre. – válaszolom sejtelmesen. Mire felkapja a fejét és csak mered rám.

- Ugye – ugye nem bántottad? Mármint nem halt meg vagy ilyenek? – kérdezi a szemeiben nagy adag rémülettel.

- Nem, még nem. Bár igen csak kijárna neki. Másra gondoltam, de majd otthon megbeszéljük. – hajolok vissza, annyira jó volt mélyeket lélegezni az illatából. Nem vonhatom meg ezt magamtól. Hatalmas ásítást nyom el egy sóhaj kíséretében. Pedig aludt délután és mégis álmos lenne? Vagy csak unja a bulit, mondjuk én sem vagyok oda érte. Jobban szeretem a csendesebb helyeket, ahol lehet beszélgetni.

- Szeretnél inkább haza menni drága? – fogom két kezembe a szépséges arcát csak bólogat szemlesütve. – Semmi baj akkor megyünk, nekem is bőven elég volt ennyi. Keressük meg Ringo-t és Dan- t. – állok fel szorosan jön mellettem a kezemet fogva. A bárpult felé próbálok utat törni a tömegben amikor megpillantom végre a latint és a kicsi szőkéjét. Lou el is indul feléjük, engem vissza ránt valaki. Mikor megfordulok, hogy szembenézzek vele a szám is tátva marad.

- Enrique! Te, hogy kerülsz ide? Minek jöttél? – már nyúlok is a derekamhoz a pisztolyomért tekintve, hogy ő a rivális bandához tartozik. De lefogja a kezemet és a falig húz magával. Fél szemmel még látom Louis -t és Ringo-t mindketten rajtam tartják a szemüket. Tekintetemet vissza vezetem az első szerelmemhez, az érzések kavarognak bennem. Nem láttam már közel hat éve nem gondoltam, hogy hatással lehet még rám.