⁓ Colombia ⁓ (Larry Stylinson) Befejezett

13. A nyaklánc

... közben Louis már halkan pityereg és egyre jobban remeg.

- Louis te nem szeretnél ehhez valamit hozzá fűzni? Ugye én is ezt mondtam neked! Nem? – kapcsolódok most én is be a beszélgetésbe.

- Én, én, mondtam Dan- nek de, de ő nem... - dadogja, de leintem nincs most türelmem végig hallgatni a makogást.

- Jó elég, be lehet fejezni majd otthon folytatjuk! Rodrigo te Omar -ral és Dan - el menjetek a kocsimmal. Mi megyünk a másikkal. Kifelé! – ordítok a két fiúra. Akik, mint a villám kapják össze magukat és indulnak ki a két testőr kíséretében.

- Ha már itt vagyunk kérsz egy kávét? Le kell nyugodjak kicsit különben mind kettőt felnégyelem. – morgom a latin felé.

- Jó ötlet! Meg gondolom, még nem is fizettek. Legalább csomagoltassuk el nekik a kaját. Azért ne légy annyira szigorú vele Harry. Bele kell még ebbe az életbe tanulniuk. - morogja látom rajta ő is mérges, de kevésbé mint én. Persze őt nem fogják meg Daniell -el, annyira nem fontos személy. Engem simán megzsarolnának Lou -val, ha kitudódik hogy ő a párom.

- Jó, de ha most hagyom ezt, akkor sosem tanulja meg! Mi lesz később? Meg kell tanulniuk mindkettőjüknek, hogy nem lehetnek felelőtlenek. – közben kikérjük a két kávét. Az eladónő készséggel csomagolja el a fiúk ebédjét. Mindent kifizetek majd célba vesszük az autókat. A kávéspohárral a kezemben még mindig dühösen vágódom be a kocsiba. Louis csak sírdogál, amikor meglát a lehető legtávolabb húzódik az ülésen. Most nem is áll szándékomban közeledni hozzá. A szívem szakad bele, hogy ezt teszem vele. De most muszáj, meg kell érteni ez nem játék.

- Induljunk Juan! – dörrenek a testőrre, aki elsőre gázt is ad. Útközben egy szót sem szólók néha felpillantok a kócosra. Lehajtott fejjel ücsörög a kezeit tördelve. A kávém már kihűlt, de azért megiszom. A másik kezemet kinyújtom Lou felé, hálásan teszi a tenyerét az enyémbe. Csak esdeklően néz rám. Nem mondom, hogy nem hat meg. De most csak mérges pillantást kap többet nem. Egy órán belül haza is érünk. Anélkül szállok ki a kocsiból, hogy kisegíteném. Annyira már nem vagyok dühös, mint az étteremnél. A nyomomban vele megyünk be a házba. Rodrigo és Daniell már a kanapén ülve várnak ránk.

- Te is, leülni. – dörrenek Louis- ra. Félve ül a szőke cinkostársa mellé.

- Itt meg mi folyik ifjúúr? – kukkant ki a konyhából Huanita.

- A két szökevény lelépett az egyik kocsimmal, testőr nélkül! – válaszolom majd hátra tett kezekkel sétálgatok a két beszart delikvens előtt.

- Értem. Készen van az ebéd, teríthetek? – kérdezi a drága nő. Szeretetteljesen pillantok felé.

- Nem Nita nem kell. Ezeknek nem jár ebéd, de még vacsora sem! – sziszegem a kettő felé fordulva. Persze Louis megint zokog, Daniel csak fogja a kezét, de ő bátran néz rám.

- Mi Rodrigo- val mindjárt megyünk Nitus, köszönöm. – majd vissza is megy a konyhába.

- Harry előbb szeretnék veled beszélni. – szólal meg most a latin.

- Jó menjünk a dolgozószobámba. Ti pedig meg sem merjetek mozdulni míg vissza nem érek. Értve vagyunk? – nézek rájuk már – már vérben forgó szemekkel.

- Ja értve. – válaszol a szőke. Louis- ra nézve várom a választ.

- És te? – dörrenek rá, mire csak össze rezzen.