⁓ Colombia ⁓ (Larry Stylinson) Befejezett

28. A szerető

„...A könnyeim halkan erednek meg."

- Mire várjunk Ringo? Darabokban küldik vissza! – nyüszítem, élesen fordul meg velem szemben.

- Ezt akartad nem te idióta? Így legalább már nem titokban kell enyelegj vele. – mutat a ház felé.

- Valamit biztos félre értettél! Nem enyelgek vele, nem jelent semmit. Nekem csak Louis fontos. – most már nálam is elszakad a cérna még a gyanúsítás is fáj.

- Igen? Akkor mi a büdös picsáért szartad le? Tudod te hányszor aludt kínjában és bánatában Daniell-el, ja és persze velem. Hiába próbáltam tartani benne a reményt, nem sikerült mert te magad tettél ellene. Még akkor is, ha nem akartad. Most kurvára itt az ideje, hogy tegyél valamit. Gondolom nem ezért házasodtatok össze! – dühösen cseng minden egyes szava. Csak és kizárólag magamat okolhatom az egészért. A gondolat, hogy el kell innen menjünk örökre most egyre erősebb bennem. Ha ezt túl éljük, soha többé ezt nem engedem meg. Elviszem innen még az országból is, hogy nyugodt békés életet élhessünk. Amilyet megérdemel a kicsikém. Ringo még visszafordul a bejárati ajtóból mielőtt belépnénk.

- Imádkozz, hogy ne tegyék fele annyira sem tönkre, mint a hajón. Nem vagyok benne biztos, hogy felépülne belőle. A teste lehet, de a lelke nem! – amint belépünk minden szem ránk szegeződik. Csak lehajtott fejjel csuklok össze az egyik szabad fotelba. A könnyeimet még sikerült visszatartani, anya által felém nyújtott pohár vízért szívesen nyúlok. Majd Rodrigo-t magamhoz intem.

- Fogd meg és vidd le a pánik szobába. Ha Escobar cserét akar, csak így kaphatjuk vissza Louis-t, ha nem hagyjuk őt meglógni. – csak halkan súgom neki, az érintett még véletlenül se hallja meg. Szívfájdalom nélkül fogom becserélni, ha ez kell ahhoz, hogy vissza kapjam Lou -t. Óvatosan lép Enrique- hez, mire amaz csak vigyorog amikor valamit mond neki. Fogalmam sincs mivel csalja el, hogy ne fogjon gyanút, de nem is érdekel. Lassan elszivárog mindenki a szobája felé, Rodrigo hangtalanul ül le a kanapéra. Nem is szól egy szót sem, én sem. Végig Lou-n jár az eszem, édes kicsi kék szemű csodámon. Amikor először hallottam a hangját, most bármit megadnék, ha újra hallhatnám.

- Mi lesz most Ringo? – kérdezem kétségbeesve a barátomtól. Riadtan nézek fel rá tekintetében válaszokat keresve.

- Nem tudom Harry, fogalmam sincs. - válaszolja halkan lehajtott fejjel.

⁕

Másnap délben még mindig semmi hír Lou-ról. Már a könnyem is elfogyott, amit ki tudnék sírni kínomban. A nappaliban egész ösvényt jártam ki az idegtől. Nincs olyan körmöm, amit még nem rágtam volna le. Huanita anyával felváltva győzköd, hogy aludjak legalább egy kicsit. De hogyan tudnék? Amikor lehet, hogy a szerelmem a kínok kínját éli át. A hajamat tépve mászkálok tovább egyik kávét a másik után döntöm magamba. Egyszerűen fogalmam sincs mi a fenét akar Escobar Enrique-től, talán meg kellene kérdezzem. De nem merek elmozdulni innen hátha érkezik valami hír. Bár végül is a telefon a zsebemben. El is iramodok a pánik szoba felé, a kód beütése után a lent lévő azonnal a nyakamba csimpaszkodik.

- Van valami hír? Ugye nem fogsz átadni neki? Kérlek Harry! – nyüszíti, lefejtem magamról a karjait és arrébb lököm. Hozzá sem akarok érni.

- Meséld el nekem miért vagy ennyire fontos Pablo-nak? – mordulok rá, karba tett kezekkel állok meg vele szemben. Kíváncsian várom a választ, ha nem adja meg készen állok akár ki is verni belőle. Csak lehajtott fejjel ácsorog kezeit tördelve.