⁓ Colombia ⁓ (Larry Stylinson) Befejezett

25. Pókózás

"...Az eszemet teljesen képes elvenni azzal, amit és ahogyan csinálja."

- Harry? – szakítja meg a nyelve munkáját, csak az ujját vagy az ujjait érzem. Ránézve várom mit szeretne.

- Lou bébi most ugye nem akarsz semmi komolyat kérdezni. Annyira vágyom rád bármire igen mondok. Csak ne hagyd abba. – nyüszítem, de már érzem mit szeretett volna. A szemeim is fennakadnak, ahogy megérzem befelé nyomakodni. Lassan csinálja és ez talán még őrjítőbb.

- Basszus, basszus... Hazzy. – felnézve rá csak összeszorított szemekkel vár. A combjain végig simítva ösztönzöm a mozgásra. Végre el is kezdi, a saját hajamba marva engedek el egy szoba rengető sikolyt. Nagyon remélem odalent nem hallották. Egyre gyorsabb tempóban dolgozik a drága, a gyönyörünkért. Próbálom nézni közben pillanatokon belül elborít a libabőr is. Eltalálta bennem azt az egy pontot, amivel képes a szakadékba lökni. Most már muszáj magamért nyúlnom, míg ezen a világon vagyok. Lökéseivel szinkronban mozgatom a kezemet. A térdeimbe kapaszkodva hangosan zilál, látom a rezdülésen nagyon közel jár már.

- Gyere velem Lou...- nyögöm még utoljára, szinte egyszerre ugyan abban a pillanatban ránt, ragad el bennünket az orgazmus kifürkészhetetlen világa. Én szorítom őt, ő szorít engem, a hangos sóhajok kitöltik a csendet. Szinte az egész teste görcsben van még. Mozdulatlanul összeszorított szemekkel várja, hogy kicsit rendezni tudja a légzését. Felnyúlva érte a derekánál fogva húzom az ölelésembe. A nyakát puszilgatom miközben a puha fürtjeibe turkálok.

- Köszönöm az autót Hazzus. – motyogja.

- Neked bármit szerelmem. Én is köszönöm a pókot, máskor is megkergethetsz. Ha ilyen lesz a kiengesztelés. – kuncogom el magam hosszú percekig csak ölelkezünk a kanapén. Most nem fontos az idő, nem fontos semmi sem. Csak, hogy itt vagyunk egymásnak.

⁕

Délután Louis még beült dolgozni kicsit, addig a nappaliban mulatom az időt. A tévén keresek valami nézhető műsort, Rodrigo nincs valami beszédes hangulatában. Csak ül a fotelben és nyomkodja a telefonját, Daniell -el az ölében. A többiek visszavonultak a délutáni sziesztára.

- Harold Edward Styles! Mégis mi a picsa ez? – jön az ordító hangja a Törpének. Ez előbb ideért, mint saját maga. Hiába, a hang gyorsabban terjed. Ijedten kapom el a tévé képernyőjéről a fejemet. Mert már meg is érkezett a feje olyan vörös, mint a vér. Karjaival megtámaszkodik a fejem mellett úgy néz az arcomba. Levegőt sem merek venni, az idegtől reszket mindene az egész teste.

- Nem, nem tudom. Jaj, fogalmam sincs mit tettem. – nyögöm és valóban így is van. Egyik kezével a zsebébe nyúl elővéve a telefonját. Majd a kijelzőt felém fordítja. Tekintetem jártatom közte és a telefon között.

- Ez a baj! Ugye látod? – morogja.

- Látom, de nem értelek Törpicsek. Túl kevés? – az első fizetése érkezett meg azt mutogatja bőszen.

- Kevés? Egy év alatt nem kerestem ennyit, nemhogy egy hónap alatt. Harry ez rengeteg pénz! Hívd vissza, de azonnal. – magyarázza bőszen mit kellene tegyek, de eszem ágában sincs.

- Nem lehet, hogy félre nézted? Columbiai peso – ban van! – vigyorgok rá. Mert tudom, hogy nem abban van csak valahogy muszáj elütnöm a dolgot.

- Nem néztem el! Angol fontban van! Te teljesen normális vagy? Ez rengeteg. – ül le mellém a hajába kapva nyüszít.

- Édes nem is olyan sok az! Különben is jó munkát végzel. Kérdezd csak meg Ringo-t. Neki is jó a fizetése. – adom meg a választ. Mire fel is ugrik és Rodrigo elé tartja a telefont, persze Daniell-el együtt meredten bámulják a kijelzőt. Dan lehet mindjárt el is ájul. Rodrigo csak vesz egy mély levegőt mielőtt válaszolna azért még rám pillant.