She's the Light and I'm your Shadow

5. fejezet: Csupa szín és boldogság

- Liam elégedetlen veled - mondtam Louis-nak, aki ebéd után körülbelül csak fél órát töltött velünk, a dalon dolgozva, rögtön jött a focipályára, hogy gyakorolhasson a friss társaival, akikkel együtt fognak a bölcsészeti kar fiú csapatában játszani a többi ellen.

- Wow, hasra ne essek! - forgatta meg a szemét Louis, majd miközben lecsavarta a kupakot a palackjáról, felém fordult. - Mondj újat, Hazza!

- De most az a helyzet, hogy igaza van! - folytattam, és próbáltam továbbra is Louis szemébe nézni, ahelyett, hogy a liftező ádámcsutkáját bámultam volna, miközben ivott. - Meggondolatlanul vállaltál túl sokat azzal, hogy mi lépünk fel és a focicsapatban is játszol. Nem tudod rendesen beosztani az idődet!

- De be tudom, figyelj: ma focizom, mert holnap lesznek a meccsek és holnap veletek próbálok, mert holnapután lesz a ki mit tud vagy mi a faszom. Ennyi! - tárta szét a kezét, majd mielőtt visszacsavarta volna a kupakot, megkérdezte kérek-e belőle, de megráztam a fejem.

- Még mindig tele van homokszemekkel a szám - bosszankodtam, miközben épp megroppant az egyik a fogam alatt. - Hogy jutott ilyen az eszedbe egyáltalán?

- Nem szándékos volt, nem láttam a szád - szabadkozott, de nehezen hittem neki. - Tényleg! Azt hittem a nyakad az! Esküszöm! - nevetett.

- Persze - mondtam, majd a napszemüvegemet leemelve az orromról, megdörgöltem a szemeimet, mielőtt visszatettem. Louis mosolyogva figyelt végig közben. Ha kicsit bölcsebb lettem volna otthon, akkor a másik szemüvegemet hozom el, amin nem lehet belátni, mert akkor bátran járathatnám a tekintetemet Louis tökéletes felsőtestén, és izzadt, testhezálló sportruházatán, így viszont csak a gyönyörű kék szemei maradtak. Ami persze nem maradt alul a többivel szemben.

- Akkor végeztünk? - kérdezte, én pedig lemondóan csóváltam meg a fejemet. Semmit sem értem el.

- Legalább akkor magadban próbáld el a részeket, amiket neked osztottunk!

- Harry, ez az én számom! Ismerem, tudom a részeket, de szinte az egészet. Minden rendben lesz, de még ha nem is, ez nem egy akkora koncert. Senki nem támaszt velünk szemben elvárásokat, nincs rajongó táborunk, sőt, nincs mérce, hogy mihez képest lépünk fel jobban, vagy rosszabbul.

Nagyot sóhajtottam, ő pedig a visszazárt kulacsot a padra dobta a többi dolgai közé.

- Puszilom Liamet! - kiáltotta hátrafelé futásban, majd becsatlakozott a többiekhez.

Őt figyelve töprengtem a dalunkon és be kellett látnom, hogy mindkettőjüknek igaza volt, majd mikor elfordultam, hogy visszamenjek a házunkba, a fogaim elcsúsztak egymáson és a homokszemek újra ropogni kezdtek.

Túl sokáig vártam a homok pályán. Le kellett volna kapnom, amikor lehetőségem volt rá, és akkor most nem csak én szenvednék a csikorgó homoktól a fogaim közt, hanem ő is.

Talán este lesz még lehetőségem adni neki.

A gondolatra csak magamon nevetve ráztam meg a fejemet. Nem kellene ennyire álmodoznom.

...

- Harry, iszol velem egyet? - ezzel a kérdéssel kezdődött. Éppen egy majdnem kiürült sörös dobozt tartottam a kezemben, amikor Niall megkörnyékezett engem. Természetesen nem mondtam nemet, így gyorsan megittam a maradékot, és követtem őt, hogy koccintva lehúzzunk egy-egy shotot. Először azt hittem, hogy ennyi lesz, de a poharamat újratöltötte, a sajátját viszont nem. Kijelentette helyette, hogy mivel a tegnap én voltam az, aki rá figyelt, vigyázott és mikor kidőlt, ágyba rakta, ezért ma ezt visszaadja nekem, ő józan marad, én pedig seggrészegre ihatom magam. Nem értettem, hogy miért csinálta ezt, nem azért figyeltem rá este, hogy ma ő vigyázzon rám, semmi ilyesmi elvárásom sem volt. Sőt, valójában nem is szerettem volna emlékezet kiesést, elvégre ez volt a gólyatábor, amiből összesen csak egy van, igazából örömmel megörökítettem volna mindent, de az egy pillanatra se jutott eszembe, hogy a sárga földig igyam magam.