She's the Light and I'm your Shadow

23. fejezet: A Fény és az Árnyék

Aznap este nem írtam már vissza Louis-nak, és nem is hívtam fel. Nem akartam vele megbeszélni a Sky-os ügyet, egyedül akartam megbirkózni vele. Mivel a mi kapcsolatunkhoz Sky-jal Louis-nak semmi köze, így nem akartam őt ezzel terhelni, szerintem volt elég baja szimplán azzal is, hogy szakítania kellett a lánnyal.

Így nem mondhatnám, hogy sikerült nagyon megnyugodnom a villamosos ügy után, viszont valahogy álomba ringattam magamat és másnap elég nyűgösen keltem. Az egyetlen dolog, ami nem töltött el rossz érzéssel a hétvége volt, és nem kellett sehova mennem. Illetve sehova, csak Louis-hoz, ami... megint vegyes érzelmeket váltott ki belőlem.

Nem tudtam, hogy akartam-e folytatni a kapcsolatunkat addig, amíg Sky-nak el nem mondtunk mindent. Valójában persze, hogy akartam, Louis volt az, akit mindenkinél jobban magam mellett akartam tudni, viszont a Sky-jal való kapcsolatomat nagyon megváltoztatta ez az egész helyzet. Én ott akartam lenni neki, és szerettem volna, ha bennem meg mer bízni. Ez viszont nem működött úgy, hogy nem voltam vele őszinte.

Ezért eldöntöttem: mindenek előtt Louis-val fogok beszélni. Már így is túl sok kavarással kezdődött minden, nem akartam, hogy úgy is folytatódjon. Nyitott akartam lenni vele, mert így működött egy kapcsolat.

Teljesen kedvtelenül ettem reggel egy tál müzlit és ittam egy bögre teát. Mindent megtettem volna, hogy kijöjjek ebből az állapotból, de valójában elég nehéz volt. Pedig tudtam, hogy mi az útja, mégis nehéz volt elhatározni, hogy elindulok, ahelyett, hogy otthon bekapcsoltam volna valamit filmet, hogy eltereljem a gondolataimat és egész nap ki se mozdultam volna.

Azonban amint végeztem és az edényeket a mosogatóba raktam, egy dzsekit húztam a pulóveremre. A biztonság kedvéért felkaptam egy esernyőt is, mert az időjárás Manchesterben november elején meglehetősen esős volt, és amilyen jól indult a mai napom, biztos, hogy hazafele jövet elkapott volna egy zivatar.

Louis-hoz tömegközlekedéssel legkönnyebben egy átszállással tudtam eljutni. Villamossal jutottam el egy viszonylag nagy pályaudvarra, ahonnan már tudtam, hogy melyik buszhoz kellett mennem. A fülemben fülhallgatóval szálltam le a villamosról, és indultam a már megszokott irányba. Már láttam a megállót, ahova tartottam, amikor egy kéz a csuklómra fonódott.

Meglepődve néztem a karomra, ahonnan a szemeim a női kéz karkötőire rebbentek. Túl ismerősek voltak. A tekintetem felcsúszott a karján, amit most egy steppelt olajzöld kabát fedett, és végül megállapodott az arcán. Sky kétségbeesett arcán.

A levegőt gyorsabban kezdtem venni, és kirántottam a fülest a fülemből. Sky könyörgő tekintetével szemben én tehetetlennek éreztem magamat. Nem próbáltam kihúzni a kezemet az övéből, mert tudtam, hogy nem menne. Az ujjbegyei erősen a bőrömbe mélyedtek.

- Mi történik? - kérdezte szinte suttogva. Éppen, hogy csak hallottam, így mégis sokkal több jelentést hordozott magában, mintha ordította volna. A szemei sírástól vörösek voltak, és körülötte karikák húzódtak. Most mindenféle smink nélkül volt, ami egyáltalán nem volt jellemző rá. A látvány teljesen letaglózott.

- Én... nem... - dadogtam, azonban ő megállított, és a csuklómnál fogva közelebb húzott magához, és azonnal megölelt. Egy pillanatig csak megilletődve éreztem, ahogy a lány a gyenge karjai körülfonnak, de a falak, amiket az utóbbi pár másodpercben próbáltam felépíteni, egyetlen másodperc alatt omlottak le, mintha csak száraz homokból készültek volna. Erősen magamhoz öleltem őt, aminek hatására a lány felzokogott. Szüksége volt rám, és most, hogy végre én is átöleltem, kiengedte magából azt, ami már legalább egy hete gyűlt benne. Összeszorítottam a szememet, hátha ezzel legalább én visszatudom tartani a könnyeimet, de esélytelen volt. Sky remegett a sírástól a karjaim között, miközben én is szipogva, az arcomat eláztatva borultam a vállára.