She's the Light and I'm your Shadow

19. fejezet: A színfalak mögött

(ne aggódjatok, nem felejtettem el milyen nap vanXD lent megmagyarázom:D)

Alex bátyjának, Ronannek a pubjában csak egy kisméretű színpad foglalt helyet, de még így is nagyobb volt, mint amire számítottam volna az egyetem első évében. A kerti részt most a hidegebb időre való tekintettel egy ponyvával fedték be, de így is rendkívül hangulatos volt az izzósorok miatt. Mire odaérkeztünk, fél órával a megbeszélt fellépési időpont előtt, az erősítők és hangszerek már össze is voltak szerelve. Kingsley segítségével szereztünk egy zenekart is, akikkel az utóbbi időben már együtt is próbáltunk sokszor. Dan, Jon, Josh és Sandy ugyan megadtak minden alapot, amire nekünk az előadás alatt szükségünk lehetett, Niall nem volt hajlandó lemondani a gitározásról, így közülünk ő volt az egyetlen, aki hangszerrel lépett fel.

- Nagyobb színpad nem volt? - kötött bele szándékosan Louis, szavait Alexnek címezve, mert pontosan tudta, hogy ezen a lány fel fogja húzni magát.

- Örülj, hogy legalább van, seggarc - fonta keresztbe maga előtt a karjait. - De tudod, szerintem a banda nélküled is elég jó, úgyhogy arra van az ajtó - mutatott a kijárat irányába, Louis pedig csak feltett kézzel visszakozott.

- Nem mondtam semmit - mentegetőzött, Alex pedig még mindig szúrós szemekkel nézett rá. Őrület, hogy hogy lehettek ilyen jóban, mikor folyton piszkálták egymást.

- Izgultok? - kérdezte mellettem Elise, a színpadhoz legközelebbi széken ülve. Én és Niall a színpadra felülve lógattuk a lábainkat.

- Áhh, kicsit sem - rázta a fejét határozottan a szőke, és az öléből maga mellé tette le a gitárját. Az utóbbi tíz percben bemelegítettük a hangszálainkat, az elkövetkezendő tízben pedig csak az volt a feladatunk, hogy ne hagyjuk őket ellazulni. Én éppen dúdolgattam, amikor Elise beszélgetést kezdeményezett.

- Én se annyira - ráztam a fejem. A pub majdnem annyira meg volt telve, mint mikor év elején jöttünk ide első alkalommal, ami annyit jelentett, hogy egy nagyobb társaságnak már nehéz lett volna helyet foglalnia. A sok ember - nagyrészt korunkbeliek - sok feszültséget is jelenthetett volna, ám ez még semmi sem volt a gólyatáborihoz képest, amikor az egyetem három karjának gólyái előtt kellett fellépnünk. Ezenkívül pontosan tudtam, hogy milyen ütősök vagyunk a srácokkal, így nem igazán féltem, inkább csak vártam már.

- Akkor jó - vigyorgott a lány. - Készültem nektek egy nagyon mély biztató dumával, de nincs rá szükség, mert ígyis van elég önbizalmatok - mondta, és mikor egymásra néztünk, egy boldog mosolyt küldött, amit én is viszonoztam.

- És hol a pasid? - kérdezte Niall, körbenézve a helyen, de Dan nem volt sehol.

- Azt mondta, ma nem jó neki, mert hétfőn egy fontosabb zárthelyit ír - biggyesztette le a száját csalódottan. - De legközelebb elhozom, ígérem.

Niall kinyújtotta a kisujját felé, mire a lány vigyorogva forgatta meg a szemét, és összeakasztotta az ujjaikat. Én is mosolyogva emeltem el róluk a tekintetemet, hogy körbenézzek az ittlévőkön. Kicsit távolabb tőlünk Liam dúdolgatott, énekelgetett egyedül, míg a barátnőjének nyomát se láttam az egész helyiségben. A fiút elnézve nem is tűnt éppen úgy, hogy nagyon várna valakire, belemerült a papírjaiba. A színpad másik végénél egy kis asztalnál Zayn ült, és a rövid, barna göndör fürtökkel ellátott pasija, Podrick. Ahogy rájuk néztem, az összefűzött kezeikre, Zayn mosolyára, Podrick elpirult arcára, éreztem, hogy már csak idő kérdése volt, és a kollégiumuk, majd az egész egyetem álompárjává váljanak. Louis-t és Alexet a pultnál találtam meg, ahol a lány bátyjával beszélgettek. A fiú éppen nekem háttal állt, a pultra könyökölve. A szűk farmer, amit viselt, gyönyörűen emelte ki a fenekét, és a tanktopja a karcsú derekára simult. Akaratlanul is elmosolyodtam, mikor ő kicsit oldalra fordult, ezzel megmutatva a gyönyörű mosolyát, és hunyorgó szemeit. Ha figyeltem, még innen is ki tudtam venni a vidám nevetését, amitől elöntött a meleg.