She's the Light and I'm your Shadow

1. fejezet: A szívdöglesztők

Kicsit idegesen, de inkább izgatottan forgattam a fejemet a tömegben, ami az elsőéves gólyákból állt. Kerestem a sötétkék pólós társaimat, akik velem együtt az egyetem zeneművészeti szakára jelentkeztek és amikor az egyik irányban megláttam azt a színt, gyorsan megigazítottam a vállamon lógó sporttáska pántját, és határozott lépésekkel és széles mosollyal indultam feléjük.

A leendő diákok, akikhez siettem egy körben álltak, a kör közepén pedig egy felsőbb éves beszélt fekete pólóban. Gyorsan én is beálltam egy szőke lány és egy világosbarna hajú fiú mellé és próbáltam felvenni a fonalat, amiről lemaradtam.

- Az út másfél óra, ha pedig odaértünk, ne széledjetek szét, várjatok minket ugyanúgy, ahogy most vagytok. Akkor elmondjuk újra a programot a késő művészlelkek kedvéért és megbeszéljük, hogy mikor találkozunk legközelebb. Rendben, egyelőre ennyi, most irány a busz! - kiáltotta, majd ő csatlakozott a többi felsőéveshez, a társaim pedig lassan oszolni kezdtek körülöttem, de mielőtt a mellettem lévő megbízhatónak tűnő fiú is kereket oldott volna, megragadtam a karját.

- Bocsi, kicsit lemaradtam, tudsz nekem segíteni? - kérdeztem tőle reménykedve és a barna szemeibe néztem, amik szemmel láthatólag jót mulattak rajtam. Ezt mutatta a szája is, ami széles mosolyra futott és miközben elengedtem a karját, ő megpaskolta a vállamat, majd átvetette a karját a nyakamon és úgy indult el velem a busz felé, ami felé tartott a sötétkék pólós embertömeg. Kicsit hirtelen ért a közvetlensége, de nem zavart, sőt, a kisugárzásával együtt ez teljesen természetesnek is tűnt.

- Beregisztráltad magad mielőtt megérkeztél? - kérdezte én pedig bólintottam egyet, mire ő folytatta. - Akkor nincs más dolgod, csak felülni arra a buszra - mutatott egy fekete kisbuszra, ami a sok nagy busz között parkolt. Szinte el is veszett a többi jármű között, pont úgy, mint a szakunk sötétkék színe a többi élénk színei között. - Ha ülsz mellém, akkor elmondom a többit is - vigyorgott rám, mert tudta, hogy úgyis igent fogok mondani, neki meg lesz társasága a másfél órás útra.

- Megegyeztünk - mosolyogtam fel én is rá, ő pedig diadalittasan elmosolyodott. - Harry vagyok egyébként. Harry Styles - nyújtottam felé a kezemet, ő pedig megfogta és megrázta.

- Liam. Liam Payne - mutatkozott be ő is, kicsit gúnyt űzve az én bemutatkozásomból, de nem bántam. Együtt nevettünk rajta, miközben odaértünk a kisbuszhoz és bepakoltuk a három napra való cuccainkat a csomagtérbe.

- Itt jó lesz? - kérdezte már fent az ülések között, körülbelül a jármű közepénél, mire bólintottam, és ő beült az ablakhoz, én pedig mellé.

Körülnézve az utastérben - ahol már a diákok nagy része fent volt - megállapítottam, hogy a statisztikákat az idei év sem fogja megdönteni. Csak egy-két fiú, de jóval több lány beszélgetett, miközben a buszra fellépők is egyre csak csajok voltak. Leghátul egy sötét hajú srác ült, beszélgetve néhány lánnyal, mellette egy üres helyet nyilván feltartott valakinek, mert ott csak a hátizsákja hevert. A köztünk lévő sorokat szőke, barna és festett hajú lányok töltötték fel, ahogy az érkezőek az előttünk lévőket teszik most. Két fiút láttam még, az első sorban beszélgettek egymással, illetve egy kiszőkített hajú pattant éppen akkor fel a buszra, hátán egy gitárral.

- Lexi - hallottam egy hangot előrébbről -, nem ültök inkább ide mögénk? - mutatott a hang tulajdonosa a mögötte lévő két üres helyre, mire mellőlünk a két lány szedelődzködni kezdtek és átköltöztek a feltartott helyekre.

- Ó, király - figyeltem fel egy másik hangra, ami sokkal mélyebb volt az előzőnél. A szőke sráchoz tartozott, aki az előbb még éppen felszállt, most viszont már helyet is foglalt, egy ülést ő, egyet pedig a gitárja. Vigyorogva vette le a válláról a tömött hátizsákját, amit magával hozott és rakta a lábához. Már nyúlt is volna a cipzárért, ha nem vette volna észre, hogy őt figyelem.