She's the Light and I'm your Shadow

9. fejezet: Nem engedem el

Amikor a délolasz városból hazaértünk, az egész nyaralás, azaz két hét, csak pillanatoknak tűntek. Ennek ellenére, amikor éppen csak megérkeztünk a hotelba, úgy éreztem, hogy a percek olyan lassan telnek, mintha valaki szándékosan visszafogná a másodpercmutatót. Bár nagyon szép helyen voltunk, és tök jó programok előtt álltunk, legszívesebben az egészet átugrottam volna, hogy beköltözhessek a Manchesterben bérelt lakásomba, és elkezdhessem az egyetemet a barátaimmal. Nem mellesleg, hogy újra láthassam Louist, hogy hallhassam a hangját.

Igen, ő volt az, aki a legeslegjobban hiányzott. Már az első reggel, a fárasztó repülőút és egy pihentető alvás után, amivel az elmúlt napok éjszakáit próbáltam pótolni, ahogy belenéztem a fürdőszobai tükörbe, és megláttam a hajamba keveredett narancssárga port, elmosolyodtam. Visszaemlékeztem az egész jelenetre, ahogy Louis közelebb lépett, megcsókolt és közben mégis játszottunk egymással. Révetegen az ajkaimhoz érintettem az ujjbegyeimet és végigsimítottam rajtuk. Nagyon reménykedtem benne, hogy onnan tudjuk majd folytatni a kapcsolatunkat, ahonnan abbahagytuk. Nekem pár nap alatt annyira fontos lett Louis, hogy képtelen lettem volna elviselni, ha ő nem így érzett volna.

Ahogy nagy nehezen eldöntöttem, hogy a szentimentalitásom ellenére mégis érdemes lenne megmosni a hajamat és megszabadítani a narancs színtől, levettem a pólómat. Először a halványodó szívásfoltom szúrt szemet, bár már még annyira sem volt piros, mint két nappal ezelőtt. Úgy gondoltam, ha csak holnap tartok a többiekkel a tengerpartra, anyáék észre se veszik majd. Ezután vettem észre a kék kézlenyomatot a köldökömtől balra. Szinte alig látszott, de határozottan ott volt és nekem egy hatalmas vigyor futott az arcomra. Louis valószínűleg szándékosan csúsztatta a kezét a pólóm alá a csók közben, nekem pedig egyáltalán fel sem tűnt. És mégis, egy nappal később még ez is mosolyt csalt az arcomra és csak hosszú percek után jutottam csak el a zuhanyig.

Ez az egész nyaraláson keresztül folytatódott. Elég volt a napszemüvegemre néznem, Louis jutott eszembe. A napon barnulva többször azon kaptam magam, hogy a kezembe veszem a telefonomat és galériát nyitom meg. Órákon keresztül is képes lettem volna nézni azt a képet, talán volt amikor meg is tettem, ötletem sem volt. Néztem, ahogy ott állunk ketten, a szivárvány színű festékködben, egymással szemben, és Louis csókol. Tenyere az arcomon volt, míg az én ujjaim óvatosan a csuklója köré fonódtak. Mindketten lehunyt szemmel adtuk át magunkat az érzésnek, miközben szinte a teljes testünk egymásnak simult. Akkor teljesen elvesztettem a kapcsolatot a valósággal, akár mintha álmodtam volna, azonban itt volt ez a fénykép, a tökéletes bizonyítéka annak, hogy ez nem csak képzelet volt.

Mikor nézegettem, többször eljátszottam a gondolattal, hogy mikor, vagy hogy mutassam meg a képet Louisnak. Elise azt mondta, hogy ő neki nem szólt még erről, és amikor megkértem, hogy ne is tegye, ő azonnal megígérte, hogy nem fogja. Még egy kacsintós emojit is tett az üzenet végére, amin nem tudtam nem mosolyogni. Arra gondoltam, hogy amikor majd hivatalosan is összejövünk, akkor beállítom háttérképnek, és átküldöm majd neki is, ha szeretné és akkor páros háttérképünk lenne. Viszont ez szemben állt a másik ötletemmel, miszerint titokban tartom, hogy készült rólunk egy ilyen kép, hogy az egyik kapcsolati fordulónkra bekeretezhessem mindkettőnknek és odaadjam, amivel igazán meglephetem majd. Eleinte vacilláltam, azonban hamar rájöttem, hogy a második terv sokkal jobban hangzott, mint az első, így eldöntöttem, hogy kibírom ezt az időt, még ha nehéz is lesz.

Louis a második napon, délután írt rám először. Éppen Gemmával feküdtünk a strandon, és amíg ő egy könyvet olvasott, én éppen a galériámban leggyakrabban megnyitott képet nézegettem. Rendesen szívrohamot kaptam, amikor megláttam messenger értesítést, pedig semmi extráról nem szólt az üzenet, éppen csak megkérdezte, hogy jó-e tengerparton, de nekem ennyi is pont elég volt, mert ez azt jelentette, hogy gondolt rám és vette a bátorságot meg fáradtságot, hogy írjon. Azonnal rányomtam az értesítésre, hogy belépjen a beszélgetésbe, majd megnyitottam a kamerát, és készítettem egy szelfit. A képet szándékosan úgy csináltam, hogy a háttérben látszódjon a tengerpart, ahogy az is, hogy nincs rajtam felső, de napszemüveg igen. Sose voltam igazán a képeken keresztül beszélgető ember, de most ez jött természetesen, így nem haboztam és elküldtem. Ő visszaküldött saját szelfit, amiben Zayn is benne volt, bár ő nem a kamerába nézett, hanem teljesen belemerült a telefonjába, miközben egy mosoly játszott az ajkain. ,,Vajon kivel beszélget?" Ezt írta hozzá Louis, a válasz pedig túlságosan egyértelmű volt ahhoz, hogy komolyan válaszoljak neki, így Louval együtt a legnagyobb hülyeségeket találtuk ki, kivel is irogathat Zayn.