She's the Light and I'm your Shadow

16. fejezet: Titok, ami nem titok többé

Szombat délután Niallel mentünk ki a város szélén lévő golfpályához. Fel sem tűnt, hogy amíg Zaynnel ketten szenvedtünk a nagy magányunkban, alig jártam el szórakozni. Nagyon örültem, amikor Ni felvetette nekem, hogy jöjjünk el játszani, és hezitálás nélkül egyeztem bele. Az utóbbi hónapokban nem töltöttünk együtt olyan sok időt, viszont mellette a zavar, mint fogalom, nem létezett. Olyan természetesen viselkedett, olyan pozitívan állt hozzá mindenhez, hogy a közelében bármilyen ember jól érezhette magát. Nem voltak kínos csendek, nem voltak tapintatlan kérdések, vagy feszült hallgatások, amikor titokban kellett tartanod valamit. Ő csak ő volt, mindenféle színjáték nélkül, és mindig azt adta, ami igazán őt jellemezte. Amikor vele voltam, én is úgy éreztem, maximálisan el vagyok fogadva és értékelve.

- Úristen! - kiáltottam fel Niall mellett a fűben ülve, amikor megnyitottam az új üzenetet, amit éppen kaptam, majd rögtön a szőkére néztem, aki a szemöldökét felvonva figyelt rám. - Zayn elhívta Podrickot randizni!

- Wow - ámult el Niall, de aztán összeráncolva a homlokát, gondolkodott el. - És ki az a Podrick?

- A srác az alatta lévő szintről! - olyan kitörő örömmel töltött el az üzenet, hogy nemcsak hangosabban beszéltem az átlagosnál, de még a biztató és lelkes választ, amit éppen pötyögtem, azt is folyton elgépeltem és úgy küldtem el. Zaynnek sikerült nyitnia a srácok felé!

- Komolyan? - mosolyodott el és az arcára ugyanolyan széles mosoly futott, mint amilyen az enyémen volt - Igen! - bokszolt a levegőbe, aztán a karjait széttárva feküdt hanyatt a pázsiton. A játékot már egy ideje befejeztük, most már csak lustán ültünk a fűben, figyeltük a többieket, és zene mellett beszélgettünk. Csak pár pillanatig maradt úgy, utána izgatottan ült fel. - Akkor most te jössz! - mondta ellentmondást nem tűrő hangon, én pedig félve néztem rá. Ő nem engem nézett, a pályán és a pálya melletti büfénél álló velünk körülbelül egyidős srácokat figyelte. A kezemet a szám elé tettem és úgy néztem én is körbe óvatosan. - Ott van az a szőke fehér pólós fazon például. Ő jól néz ki, nem?

- Persze, jól néz ki - bólogattam, majd Niallre sandítottam -, csak röpke 20 évvel idősebb nálam...

- 10 - javított ki.

- 15 - feleltem, mintha éppen alkudoznánk. A férfi bár tényleg jó erőben volt, és jóképű is volt, nem beszélve arról a mozdulatról, ahogy beletúrt a hajába, de hiába, mert nem az a fajta ember voltam, aki a kort ennyire figyelmen kívül tudta hagyni. Az az ember akár az apám is lehetne.

- Ha ilyen válogatós vagy, sose lesz pasid - csóválta a fejét poénból, én pedig felnevettem, majd az államat a tenyerembe támasztottam, amikor láttam, hogy Niall még mindig keresi számomra az igazit. - Az a világos barna hajú, akinek kissé a szemébe lóg a haja? - próbálkozott és a lehető legdiszkrétebben odamutatott, hogy én is észrevegyem. A fiú magasabb termetű és kicsit macisabb alkatú volt az átlagnál, de nekem igazából nem ez számított. Nevetett, és azt őszintén tette, a szemeiben pedig intelligencia csillant. A barátaival jött el játszani, és most éppen mindannyian azon nevettek, hogy milyen rosszul ütött az előbb. Tényleg jól nézett ki, ráadásul velem egykorúnak is tűnt. - Oké, látom megtaláltuk, akit kerestünk. Menj, beszélj vele! Hívd el egy sörre a büfében!

- Csak így? - bizonytalanodtam el.

- Csak így. Hajrá!

- És te?

- Ne aggódj, feltalálom magam. Na gyerünk! - noszogatott és a karomat meg is lökte, hogy felálljak végre. Lassan feltápászkodtam, majd a nadrágomat kicsit leporoltam, hogy ne maradjanak rajta fűszálak. Beletúrtam párszor a hajamba, megigazítottam a melegítőfelsőmet, és zsebre téve a kezeimet óvatosan elindultam felé. Mindig az első lépések a legnehezebbek, és úgy éreztem azzal, hogy ezt megtettem, sokkal gördülékenyebben fog tovább menni.