She's the Light and I'm your Shadow

17. fejezet: Az új napszemüveg

Dideregve nyitottam ki a szemeimet másnap reggel. Fél karom és fél lábam lógott le az ágyamról és a takarót csak hírből ismertem. Két karomat dörzsölgetve fordultam meg, hogy szemügyrevehessem az okot, aki miatt ma reggel nem tudtam nyugodtan aludni.

Louis elfoglalta szinte az egész ágyat. Terpeszkedve feküdt, szétállt a keze is és a lába is, miközben nyakig be volt takarózva a jó nagy és meleg ágyneműmmel. Édesen feküdt, az arca felém fordult, néhány tincs a szemébe lógott és olyan angyali arckifejezést tudott így felvenni, hogy régi kastélyok falfreskójának is beillett volna. Kár, hogy ez a tény sem hatott meg annyira, hogy elnézzem neki, hogy konkrétan kitúrt a saját ágyamból és arra kárhoztatott, hogy vasárnap reggel hétkor keljek fel vacogva.

Felhúztam az egyik térdemet, megragadtam a takarómat, és miközben a lábammal elkezdtem az ágy széle felé tolni a fiút, visszahúztam magamra az ágyneműmet és felsóhajtottam, amikor megéreztem, hogy megtartotta Louis testmelegét.

Behunytam a szemem és visszahajtottam a fejemet a párnára, amikor két tenyér fonódott a lábszáramra. Azonnal felpattantak a szemhéjaim és a tekintetem megtalálta Louis-ét. Huncut mosoly foglalt helyet az arcán, ami egyszerre ébresztett fel és ijesztett meg. Nem akartam tudni, hogy mit forgat a fejében!

A lábamat, amivel korábban arrébb toltam egészen az ágy szélére, azt használta most ellenem. Megkapaszkodott a térdemben és nem csak magát húzta vissza a helyére, engem is közelebb húzott magához.

- Jó reggelt! - ölelte át a derekamat és mosolygott rám olyan álmosan és elégedetten, hogy én se bírtam ki vigyorgás nélkül, és odanyúltam, hogy belecsípjek az arcába.

- Jó reggelt! - nevettem az arcába, majd észrevétlenül közelebb húzódtam hozzá és elvettem a kezeimet is, hogy semmi se torzítsa el az arcát. Imádtam a szemeit, a gyönyörű járomcsontját és a borostás állát. Imádtam a vékony ajkait, a kicsi orrát, és azt a mosolyt, amit az utóbbi időben egyedül Alex társaságában láttam. Most én kaptam és ez veszélyesen gyorsan dobogtatta meg a szívemet. Én egyszerűen csak imádtam őt.

Csendesen nézett a szemembe, majd egyszerre hirtelen elvigyorodott és miközben feltolta kicsit magát, és a könyökére támaszkodott, olyan közel húzódott, hogy az alkarja a felkaromhoz ért. Csak nézett engem, az arcom szinte minden szögletét bejárta a tekintete, én meg arra gondoltam, hogy soha nem akarok többet nélküle felkelni.

Lassan megmozdult, és a fejét az enyémhez kezdte közelíteni. Alig egy arasznyi távolság volt köztünk, amikor a tenyeremet hirtelen a szájára szorítottam.

- Szörnyű szájízem van - feleltem, amikor ő csak értetlen szemekkel meredt rám, de amint megértette, csak egy mozdulattal lökte arrébb a kezemet.

- Nem érdekel - felelte egyszerűen és megszüntette a közöttünk lévő távolságot. Ajkaival határozottan, de finoman simogatta az enyéimet. Nem mélyítette el, így a csók íze se lett annyira kellemetlen, de az érzés, a szánk játéka annyira elvonta a figyelmemet, hogy nem is lett volna zavaró. Most nem túrt a hajamba, és én se az övébe. Egyik kezem a hasamon pihent, míg a másik az oldalamon, ő pedig mellettem könyökölt. Lustán csókolóztunk, teljesen belefeledkezve a mi kis világunkba, és egyikünk se akarta se leállítani, se tovább vinni. Kényelmes volt, és pont a mi álmos reggelünkhöz illő.

Óvatosan elváltak az ajkaink, majd Louis néhány puszit hintett az enyémre mielőtt elhajolt. Kicsit kómásan nyitottam ki a szememet és vettem fel vele a szemkontaktust.

- Reggeli? - kérdezte, és a szemei mosolyogtak, ahogy rám néztek.

- Oké - bólogattam, majd nagyot nyújtóztam, miközben Louis felállt. A fejemet a párnámra hajtva vezettem végig a tekintetemet Louis imádnivaló testén, miközben egy nadrágot húzott az éjszaka óta rajta maradt alsójára. Imádtam a tetoválásait, amik szerte a testén szinte mindenhol voltak, és imádtam azt az édes kis pocakját is, ami az izmos hasfala ellenére is helyt kapott. Ez a srác minden szempontból a gyengém volt.