She's the Light and I'm your Shadow

11. fejezet: Részeg valóság

- Ne felejtsd el az estit, és ne késs, rendben? - kötötte a lelkemre Niall, míg én nem tudtam mást tenni, csak bólogatni, jelezve, hogy megértettem. Ő is biccentett egyet köszönésképpen, majd leszállt a metróról, míg én folytattam az utamat a lakásomig. Talán pár órát még el tudok tölteni otthon, mielőtt az egyetemünk törzshelyére mentünk volna, egy kertes pubba.

Péntek este révén igazából nagyon is elégedett voltam az ötlettel, hogy kicsit kiengedjük a gőzt és elmenjünk szórakozni, viszont valami mégis teljesen elvette a kedvemet tőle. Niall szinte mindenkit beszervezett, ami azt jelentette, hogy nem csak az egész csoport lesz ott, de a közelebbi barátok is, beleértve Sky-t is.

Ő és Louis hétfő óta minden nap együtt ebédeltek, néha amikor Sky-nak nem volt órája, akkor elkísérte Louis-t és minket a következőre, illetve sokszor megesett ennek a fordítottja is. Lényegében sülve-főve együtt voltak, de mellettük szólt az, hogy legalább nem voltak teljesen egymásra akaszkodva, hogy egész nap nyalják-falják egymást. Puszinál és apró érintéseknél komolyabbat az elmúlt napok alatt nem láttam.

Viszont Louis-val azóta nem beszéltem, bár hozzátenném, hogy nem is akartam. Folyamatosan próbált kerülni engem, és a szemkontaktust velem, próbált megfeledkezni a létezésemről, és szerintem arról is, ami történt közöttünk a táborban. Mindennek ellenére többször kaptam rajta a fiút, hogy mikor lehajoltam a földre a táskámért, vagy órán unatkozva a tollam végét kezdtem rágni, a tekintete elkalandozott. Ezzel folyamatosan összezavarva engem sokszor már tényleg azt akartam, hogy tisztázzunk végre mindent, és tegyünk pontot a végére. Mégsem mentem újra oda hozzá, mégha volt is olyan, hogy láttam rá a lehetőséget.

Egyedül Zayn volt az, aki néhány kérdésemre válaszolt. Megtudtam például azt, hogy Sky és Louis már évekkel ezelőtt összejöttek, csak az utóbb időben elég bonyolult lett a kettejük kapcsolata. Erre nem tért ki részletesen, de el se vártam tőle. Még azt is értékeltem, hogy ennyit elmondott, és hogy már az első nap óta próbálja megfelelően a gondomat viselni.

Azt hiszem az egész társaságunk össze volt egyébként zavarodva Louis viselkedése miatt, főleg akik a táborban már látták, hogy alakultunk, most mégis milyen hidegen bántunk egymással. Páran, akik bele akarták ütni az orrukat, rákérdeztek, de rendes választ akkor sem tudtam volna adni, ha akartam volna. Nem értettem Louis-t egyáltalán. Tényleg eljátszotta volna, hogy nincs senkije, miután azon aggódott, hogy engem vár-e itthon valaki? De ha nem játszotta, az azt jelentené, hogy Sky-jal szakítottak a tábor előtt, viszont utána egyik napról a másikra újra együtt voltak. Mi történhetett?

Ezek voltak azok a kérdések, amiket egyetlen embertől tudhattam volna meg: Louis-tól. Azonban mivel ő most nem állt szóba velem, meg kellett tanulnom válaszok nélkül élnem az életemet.

Kicsit kimerülve értem haza és zártam be a kis garzon lakásom ajtaját. A táskámat ledobtam a hozzám legközelebb eső székre, a másikra pedig leültem és az asztalra könyökölve a fejemet a tenyereimnek támasztottam.

Elfáradtam. Napok óta nem tudtam rendesen aludni, mert bár lefeküdtem időben, az agyam egy perc nyugtot se hagyott nekem, folyamatosan zakatolt. A héten nem egyszer miután már lefeküdtem és betakaróztam, akkor is felkeltem, mert képtelen voltam aludni. Ilyenkor mindig a gitáromhoz fordultam, ami a hálószobám sarkában állt. A lámpát felkapcsolva pengetgettem és énekelgettem halkan, hogy a szomszédokat lehetőség szerint ne keltsem fel. Amik a legtöbbet segítettek, azok a reménytelen szerelemről szóló számok voltak, csak kerestem hozzájuk egy gitár akkordos kottát és már énekeltem is. Illetve hétfő este egy hirtelen ihlettől vezérelve elkezdtem egy saját dalt is írni. A lap, amin néhány sorban rímekbe foglaltam a gondolataimat, nem messze feküdt tőlem, így magam elé húztam.