Érzelmektől hajtva (Charles Leclerc fanfiction) BEFEJEZETT

48. fejezet

Charles szemszöge

- Te eszednél vagy?- taszítottam el magamtól indulatosan Charlottet, amikor csak úgy a semmiből megcsókolt.
- A leendő barátnődnek úgy látszik ez tetszett.- vigyorodott el, mire én egyből megfordúltam és észrevettem Mia alakját távolodni a strandtól. Basszameg, tuti látta.- Vagyis már biztos nem lesz az.
- Te nem vagy normális.- kiáltottam rá. Nagyon koncentrálnom kellett arra, hogy ne pofozzam fel. Annyira ideges voltam, hogy majdnem szétrobbantam, de azért arra a szintre nem süllyedek le, hogy megüssek egy lányt. Pedig ő most igazán megérdemelné.- Komolyan, mit akarsz még elérni? Mondd Charlotte, mit? Szétbaszni az egész életem? Nem volt még elég, amit műveltél?- kiabáltam teljesen kikelve magamból. - Még egyszer nem szeretnélek meglátni a közelemben, se a családom és barátaim közelében.
- De Charles én szeretlek.- nézett rám Charlotte.
- Dehogy szeretsz. Sose szerettél.- ingattam a fejem dühösen.- Csak felkapaszkodni szerettél volna rajtam, és mivel ez sikerült nyugodtan lubickolhatsz a hírnévben. De engem hagyjál békén.- mutogattam indulatosan és otthagytam őt és Mia után indultam reménykedve, hogy megérti az előbbi szituációt.

A nyaralóhoz érve már csak azt láttam, hogy Mia maga után húzza a bőröndjét és készül elmenni.
- Hé ne. Mia kérlek hadd magyarázzam meg. - álltam elé kétségbeesetten és észrevettem, hogy a sírástól kipirosodtak a szemei.- Ez nem az, aminek hiszed.
- Nem érdekel.- nézett rám szipogva. - Tudod, igazából a kapcsolatunkról szerettem volna veled beszélni, de már úgy néz ki, hogy ez nagyon nem aktuális, és nincs mit megbeszélni.- mondta és mellettem elsétálva kilépett az ajtón.
- Ne, nem mehetsz el......Mia.- mentem utánna. A karját megfogva fordítottam magam felé, és szinte már engem is sírásra késztetett, amikor rápillantottam. Ahogy látom őt sírni miattam, az felért egy gyomorszájon rugással. - Kérlek...- könyörögtem neki.
- Mond meg Austinéknak, hogy elmentem nélkülük, mert nem akarom elrontani a nyaralásukat.- mondta halkan, és utánna kitépte a kezét a szorításomból és elment.
- Basszameg.- csaptam be az ajtót magam mögött idegesen. Pedig már végre minden jól alakult volna. Nem lehet igaz, hogy Charlotte ennyire utál. Pedig mennyi mindent megtettem érte, miközben meg sem érdemelte.
- Hé bátyó. Minden oké?- jelent meg pár perc múlva mellettem Arthur.
- Semmi nem oké.- csaptam rá az asztalra.
- Naa nyugi.- rakta kezét a vállamra. Mindig is Arthur volt közülünk a legnyugodtabb, és ő tudta legjobban kezeni az ilyen helyzeteket. - Elmondod, hogy mi a baj?- pillantott rám.
- Végre minden oké lett volna Miaval, te is láttad, amikor csókolóztunk.- kezdtem el mesélni sóhajtva. Tudom, hogy ha valakivel megosztom jobb lesz, de ezen nem sok mindenki tud segíteni.- Elment mosdóba és még előtte mondta, hogy szeretne beszélni velem. Én pedig vártam rá, és egyszer csak megjelent mellettem Charlotte.
- Nem mondod komolyan.- hallottam Arthur döbbent hangját magam mellől.
- Hat de. Fogalmam sincs, honnan jött, de egyszer csak ott termett. És megcsókolt.- ingattam a fejem.- Pont akkor, amikor Mia visszajött volna, így mindent látott.
- Neeee. A kis cafka.- mondta bosszúsan.
- Elbasztam Arthur.- fogtam a fejem elkeseredve.
- Hé, ez nem a te hibád, hiszen ő csókolt meg.- nézett rám az öcsém.- Ugye nem csókoltad vissza?
- Hülye vagy?- pillantottam rá döbbenten.- Dehogy is. Egyből ellöktem magamtól, de azt már gondolom Mia nem látta. Ott maradtam kiosztani, és itt csesztem el, mert egyből Mia után kellett volna mennem.- ingattam a fejem.- De mire ideértem már nála volt a bőrönd és készült elmenni. Mondtam neki, hogy meg akarom magyaráni, de nem engedte. És elment.
- Ahjjj.- nézett rám szomorúan Arthur.- Hagyd egy kicsit, és utánna biztos meg fog hallgatni.
- A háta közepére se kíván.- túrtam a hajamba indulatosan.- Tuti megutált.
- Na ezt nagyon gyorsan verd ki a fejedből.- szólalt meg egyből Arthur, mire összevont szemöldökkel néztem rá.- Biztos, hogy nem utál. Esetleg mérges, meg szomorú, de nem utál. Mia nagyon kedvel téged, ez látszik rajta. Ugyanúgy, ahogy rajtad. És hidd el, hogy ti így is, úgy is egymás mellett fogtok kikötni.
- Kösz, hogy próbálsz felvidítani.- mosolyogtam rá halványan.- De az élet nem ilyen egyszerű.
- Ja, az élet nem. De én csak a tényeket közlöm.- veregette meg a vállam és egyedül hagyott a gondolataimmal.