Érzelmektől hajtva (Charles Leclerc fanfiction) BEFEJEZETT

7. fejezet

Charles szemszöge

Fogalmam sincs honnan jött az ötlet, hogy az apámról meséljek Miának. Tényleg csak kivételes személyeknek mondok el dolgokat vele kapcsolatban, de Miának elmondtam, pedig még csak alig ismerem. Van benne valami különleges. Egyszerűen éreztem, hogy benne megbízhatok és megértene, már a pályán is, amikor farkasszemet néztünk. Sose volt még velem ilyen, szóval nem tudom mihez hasonlítani ezt az érzést. Egyszerűen fura, különös és csodálatos.
Teljesen meg tudom érteni, hogy miért mondott ilyet. Elhiszem, hogy nehéz lehet neki, hogy az apja velem meg a csapattal többet van mint a családjával, de ezzel mi pilóták is így vagyunk. És amikor elkezdett sírni, rettentően megsajnáltam. Nem tudok mit csinálni, ha valaki sír, egyszerűen lefagyok, ezért próbáltam megnyugtatni az ölelésemmel. Olyan furcsa érzés volt a karjaimban tartani, mintha egy porcelánt fognék, és félek, hogy eltörik. Esetleg ehez tudnám hasonlítani. Amikor pedig leesett neki, hogy pont nekem önti ki a lelkét ezzel kapcsolatban, méginkább könnyekben tört ki. És amikor rámnézett láttam valami különöset a szemében, amitől jött egy érzésem, hogy neki nyugodtan elmondhatom.

Ma van Arthur első versenye itt az F1-ben. Elképesztően büszke vagyok rá, hogy ilyen hamar meg tudta tenni, hogy ide bejutott a csapattársamként. Attól, hogy testvérek vagyunk, a versenyen mindig van egy legyőzési vágy a másikkal szemben, de vele egészen másabb, mint egy olyannal, aki nem a rokonom. Meg persze vele sokkal óvatosabb vagyok, mivel nem szeretném, hogy valami baja legyen. Persze másoknak se akarok kárt okozni, de ez teljesen más.

Austinnal megbeszéltük, hogy korán reggel elmegyünk futni, hát már a korán az nagyon régen volt, mivel mindjárt 8 óra van. Csodálkozok is, hogy miért nem dörömböl már az ajtómon. Gyorsan felöltöztem és kimentem a folyosóra, ahol nem találtam senkit, ezért a szobájához mentem és bekopogtam. Nem jött semmi válasz, szóval ráírtam messengeren, de nem látta.
- Jó reggelt drága testvérem.- köszönt nekem Arthur, amikor kijött a szobájából.
- Neked is. Nem láttad Austint?- kérdeztem.
- De, már vagy úgy 1 órája elmentek Miával valami dolog miatt.
- Okés, de én minek keltem fel akkor? Mentünk volna futni, de szerintem így inkább visszaalszok.- mondtam álmosan.
- Meg ne próbáld.- jött Austin hangja a hátunk mögül, mire megforgattam a szemem. Mindig jókor érkezik.
- Jó reggelt.- köszönt nekünk mosolyogva Mia. Olyan szép, amikor mosolyog, igazából mindig szép, csak ilyenkor mégjobban felderül az arca. Örülök neki, hogy mostmár nem szomorú.
- Komolyan mondom Charles, hogy vissza nem merj aludni, mert hideg vizet öntök a nyakadba.- kezdett el "fenyegetni" az edzőm.
- Jólvan na.- ásítottam egyett.
- Most megyünk futni, szóval készülj.- mondta és bement a szobájába.
- Én már teljesen készen vagyok.
- Mi is megyünk Arthur.- mondta neki Mia és elment gondolom átöltözni.
- Ez fantasztikus.- mondta még ő is álmosan. Le se tagadhatná, hogy a testvérem.

Futni elmentünk egy közeli parkba, ahol szerencsére alig volt még valaki.
- Nem volt még elég?- kérdeztem, mert rohadtul szúrt már az oldalam.
- Pihenhetünk egy kicsit.- nézett rám Mia. Szegény biztos megsajnált olyan hülyén nézhettem ki, hogy így összegörnyedve álltam.
- Huh, köszönöm.- mondtam és egyből kiterültem a fűre.
- Látom nem szeretsz futni.- mondta Mia, miközben leült mellém.- Az öcséd se, szegényt a sírba viszem, mert én szeretek és viszem magammal. De majd megszokja.- nézett nevetve Arthurra, aki szintén szarul festett egy "kis" futástól.
- Látszik, hogy rám ütött.- nevettem fel a tesóm láttán.
- Na eleget pihentél.- veregette meg a vállam, miközben felállt.- Megyünk tovább.
- Ne már Mia.- szenvedett Arthur.
- Dehogynem, felállni.- mondta parancsolóan Austin.- Lusták.- motyogta az orra alatt.
- Nem is vagyok lusta.- akadtam ki.
- Áh, dehogy.- legyintett.
- Olyan kegyetlenek vagytok.- mondta Arthur Miának és Austinnak címezve.
- Mia nem, ő túl kedves mindenkivel.- nézett rá. Mire Mia csak megvonta a vállát.
- Kedvesnek kedves, csak nem bírom a tempóját.- nézett rá az öcsém.
- Én még mindig tartom, hogy cserélhetünk.- mondtam.
- Azt kéne még, tuti nem arra figyelnél, amire kéne.- vigyorgott rám Austin. Hát most, ki ne nézné meg Miát? Amikor olyan tökéletes alakja van, amit ez a futós nadrág megjobban kiemel. És még a felsőjéről nem is beszéltem, vagyis nem is nevezném annak, hanem csak egy sportmelltartó, ami khm........nagyon jól áll rajta. És, hogy milyen lapos, hasa van. De inkább hagyjuk is, mert a fejemben már tök más szituáció keveredett. Férfiből vagyok na.
Mikor visszaértünk végre a szállodába, akkor elmentem zuhanyozni. Azután felvettem a csapatpólót és egy nadrágot, és már mentem is a motorhome-ba.
A verseny kezdetéig szinte csak pihentem a szobámban.
A rajtrácshoz érve mellettem Austinnal folyamatosan beszélgettünk, hogy mit, hogy csináljak. Austin nem csak az edzőm, hanem a mérnököm és a barátom is egy személyben. Vele nagyon sok mindent meg tudok beszélni. Rengeteget segít a versenyeken és a felkészülésben. Odamentünk Arthurékhoz, a verseny kezdetéig. Biztos izgul, mivel első futama itt, és benne van a megfeleléskényszer a csapat felé is. Ez az egész így nagyon nehéz, tudom, mivel én is átéltem ugyan ezt.

- Sok sikert Charles. Meg lesz.- veregette meg a vállam Austin amikor beszáltam a kocsimba.
- Meg hát.- mosolyogtam rá, miközben felvettem a sisakomat is. Amikor beleülök a kocsimba, átjárja az egész testem az adrenalin és a versenyszellem. Imádok vezetni. Kiskoromtól kezdve ez az álmom, szóval most, hogy teljesült meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy minden versenyen a lehető legjobb legyek.
Hát akkor kezdődjön az idei első futam.