Érzelmektől hajtva (Charles Leclerc fanfiction) BEFEJEZETT

68. fejezet

Charlessal Monaco egyik eldugotabb utcáján sétálgatunk, ahol alig vannak emberek.
- Szóval hova is megyünk?- kérdeztem már sokadjára a barátomat.
- Még mindig nem mondom el.- vigyorgott rám Charles.
- Hát jó.- sóhajtottam beletörődve. Charles a kezemet fogva húzott maga után, amikor odajött hozzánk egy idősebb bácsi egy kisfiúval.
- Sziasztok. Csinálhatunk egy képet?- kérdezte Charlestól, aki a rajongóinak egyértelmű, hogy nem tud nemet mondani így beállt hozzájuk egy képre, amit én készítettem róluk.
- Köszönjük szépen. Ez nagyon nagy dolog nekünk. A kisunokám már régóta szeretett volna veled találkozni, nagy rajongód, mint én.- mondta a bácsi, mire Charles legugolt a kisfiúhoz és megsimogatta az arcát.
- Igen.- bólogatott a kisgyerek csillogó szemekkel nézve Charlesra.
- Tudjátok, én már akkor néztem a Forma-1-et, amikor ti még meg sem születtetek.- mosolygott ránk a bácsi.- Ez a mostani generáció egy kicsit más, mint a régebbi, de még mindig élvezetes csaták vannak, amit nagyon jó nézni. Sok jó versenyző van most is, de nekünk egyből te lettél a kedvenc.- mondta kedvesen Charlesra pillantva.
- Úúú képzeld van egy Ferraris pólóm.- szólalt meg a kisfiú csillogó szemekkel, miközben Charlest nézte.
- Az nagyon király. Szeretnéd, ha dedikálva lenne?- kérdezte Charles tőle, mire a kisgyerek kikerekedett szemekkel nézett rá, de utánna vad bólogatásba kezdett.- Akkor majd küldjétek el nekem, és én dedikálom.- mondta mosolyogva.
Mindig elcsodálkozok, hogy Charles milyen közvetlen az emberekkel és, hogy milyen aranyos a kisgyerekekkel. Teljesen természetesen beszélget a rajongóival, és szerintem fogalma sincs róla, hogy ezzel mennyire boldoggá teszi őket. Most is a kisfiú tátott szájjal hallgatja Charlest én pedig türelmesen várok.
- Menjünk kicsikém.- mosolygott a nagyapja a kisfiúra.- Nem szerettünk volna sokáig feltartani titeket. Nagyon sajnálom.- pillantott felváltva rám és Charlesra.
- A rajongóimra mindig van időm.- simogatta meg Charles a kissrác haját. Én is mosolyogva néztem a fiúra, aki nagy szemekkel pillantott rám és Charleshoz fordúlt.
- Nagyon szép a barátnőd.- suttogta halkan a kisfiú Charles fülébe, de én is és a nagyapja is tökéletesen hallottuk.
- Tudom.- suttogta vissza neki Charles és utánna felém fordúlva rámvigyorgott.
- Köszönünk szépen mindent.- fogta meg a kisfiú kezét a nagyapja és elköszönés után elmentek mi pedig folytattuk az utunkat.
- Amúgy sokszor szoktak rajongóid megállítani?- érdeklődtem.
- Igen.- bólintott Charles.- Beszélgetek velük egy pár szót, ha van időm rá, mint most. Ugye ez nem baj?- pillantott rám.
- Dehogy.- ingattam a fejem.- Aranyos vagy velük nagyon.- mosolyogtam rá.
- Tudom.- vigyorodott el, mire felnevettem.
- Mindent tudsz?- kérdeztem szemforgatva.
- Igen. De hallottad, hogy a kisfiú is tudja, hogy szép vagy.- nyomott egy puszit az arcomra.
- Olyan aranyos volt.- mosolyodtam el.
- Igen. Na itt is vagyunk.- állt meg hirtelen Charles. Oldalra nézve megláttam a gyönyörű végeláthatatlan tengert amit most a lemenő nap fénye világított meg.- Annyira szeretem nézni. Mindig olyan szép.- fonta kezét a derekam köré miközben mögém állt.
- Csodálatos.- bólintottam teljesen elbűvölve.
- Amikor csak így nézek a semmibe kiűrül a fejem, és semmin nem gondolkozok, hanem csak a pillanatnak élek.- suttogta a fülembe.- Annyira örülök, hogy itt vagy velem. Nagyon hiányoztál.- húzott magához szorosabban, amennyire a kabát engedte.
Ha valaki ránéz Charlesra, akkor biztos vagyok benne, hogy nem tudná megmondani, hogy mennyire is érzelmes, mert egyszerűen külsőleg nem úgy néz ki. Mindig lazán, menőn és stílusosan öltözködik, sokat mosolyog az emberekre és mindemellett nagyon jóképű is. Szóval nem lehet látni, hogy mennyire is érzékeny belül. Nekem egy teljesen más oldalát is megmutatja, amit nagyon imádok benne. Tele van érzelmekkel és rengeteg szeretettel, amit folyamatosan éreztet velem. Én is szeretném, ha ő is így érezne, és tudná, hogy én mindig itt leszek vele.
- Te is hiányoztál nekem. Nagyon.- fordúltam meg a karjaiban és szorosan megöleltem őt.- Konkrétan nem tudtam magammal otthon mit kezdeni nélküled. Olyan fura volt az egész, hogy összejöttünk, de mégis szétváltunk, mivel mentünk haza.- néztem a szemébe.
- Igen.- sóhajtott Charles.- Én is ugyanígy éreztem. De mostmár legalább együtt vagyunk.- mosolygott rám. Annyira szeretem, amikor mosolyog. Imádnivalóan kisfiús arca ilyenkor sokkal jobban felragyog. A gödröcskéi pedig a sírba visznek. Konkrétan nem értem, hogy tud valaki ennyire helyes lenni?- Na mit szugerálsz?- kérdezte, mert elbambultam az arca kémlelésében.
- Semmit.- vigyorogtam fel rá, nyomtam egy puszit az arcára és visszafordúltam a tenger felé.- Milánóban miért nincsen tenger?- tettem fel egy költői kérdést, mire Charles felnevetett.
-Hát erre sajnos nem tudom a választ. De Milánóról jut eszembe, hogy akkor holnap hány órakkor megyünk?- kérdezte.
- 10 körül.
- Okés. De Lorenzo nem jön. Anyát nem akarja egyedül itthon hagyni. - mondta Charles, mire felé fordúltam.
- Én már beszéltem velük. Anyukád is jön velünk.
- Mi?- kérdezte Charles a szemöldökét ráncolva. - Ezt most nem értem.
- Mivel Austin bulit rendez náluk ezért az apukáját átpaterolja hozzánk, amúgyis szinte mindig együtt ünnepeltünk velük.- magyaráztam.- Szóval, hogy anyukád ne legyen egyedül majd az én szüleimmel lesz a mi házunkban. Meg Austin apukája lesz ott és ennyi.
- Értem. És ez a te öteleted volt?- kérdezte, mire bólintottam.
- Anyukád szinte ugyanolyan, mint anya. Biztos jól meglesznek.- mondtam, mire Charles elmosolyodott.
- Fogadjunk, hogy anya örült, amikor ezt elmondtad neki.
- Hát szorosan megölelt, szóval gondolom.- nevettem fel.
- Imádlak te lány.- adott egy puszit Charles az arcomra.- Nem akarom, hogy idefagyjunk, szóval inkább menjünk.- szólalt meg Charles nemsokára. Én pedig egyetértően bólogattam, mert elég hideg volt és a hó is elkezdett szálingózni.
Pár perc séta után megálltunk.- Amióta hazajöttem nem találkoztam a barátaimmal és még be se mutattalak nekik téged, mint a barátnőm, szóval most itt az ideje ezt megtenni. - vigyorgott rám és a kezemet megfogva húzott be egy nagyobb modern házba. A lakásba beérve hangos nevetés csapta meg a fülemet. Komolyan, mintha a Forma-1-es pilótákhoz jöttem volna.
- Ha végre öcskös.- jött elő Nico, akivel már találkoztam tavasszal. Charlest férfiasan megölelte utánna pedig felém fordúlt.- Szia.- köszönt nekem is vigyorogva.- Már mindenki tűkön ülve vár rátok.- indult el, Charles pedig a kezemet megfogta és követtük őt. A nappaliba beérve elémtárult egy szinte csak fiúkból álló társaság.
-Jééé.- mindenki latszólag nagyon megörült nekünk, vagy csak Charlesnak.
- Olyan régen láttalak haver.- jött oda hozzánk elsőnek egy egész izmos fiú, aki gondolom biztosan sportoló.- És igazán örülnék, ha bemutatnád nekünk ezt a szép hölgyet.- vigyorgott Charlesra, én pedig csak idétlenül álltam mellette, mivel azt se tudtam mit kezdjek magammal.
- Egyetértek.- kiáltotta az egyik lány mellett ülő látszólag magas fiú. Charles elnevette magát és szorosan maga mellé húzott.
- Szóval mindenki. Ő itt a világ legcsodálatosabb lánya, vagyis a barátnőm Mia.- mutatott be, mire elmosolyodtam.
Mindenki sorban elmondta, hogy hivják, így nagyjából megjegyeztem az embereket. Aki legelőször odajött hozzánk, ő volt Hugo. Róla annyit kell tudni, hogy boxol, és meg szeretné ismerni a barátnőimet, mivel szerinte, ha én így nézek ki, akkor nekem csakis velem "egyszintű" barátnőim lehetnek, akikkel állítása szerint biztosan jóban lenne. Hát erre kívancsi vagyok. Bár sajnos elszomorítottam, hogy a barátnőimnek barátjuk van, de ez sem tántorította vissza.
A következő emberek Charles egyik legjobb barátja Ricciardo, és az ő barátnője Marta. Egyből nagyon kedvesek és szimpatikusak voltak. És végül itt van még Thomas, akivel már szintén találkoztam, de már lett barátnője is, aki nem más, mint Sandra, aki szintén nagyon kedves lány.
Igazából kissé meg voltam ijedve, hogy mit fognak hozzám szólni Charles barátai, mivel ismerik, és tudják, hogy milyenek voltak az előző kapcsolatai. De szerencsére mindenki nagyon kedves velem.
- Engem érdekel, hogy mit csinált, hogy sikerült összejönnötök.- bökött Charles felé a fejével Thomas, aki a két lánnyal együtt itt ült mellettem és kíváncsian kémlelt.- Bár mondjuk az a golfozás után sokminden történhetett.- vigyorodott el. Igen, khm a golfozás jó volt...
- Golfozás?- kérdezte a barátnője.- Érdekesen hangzik.- vigyorodott el.
- Az volt. Főleg nekem.- bólintottam nevetve.
- Uuu meséld el. Hallani akarom.- lelkesedett be Marta is, ezért elmeséltem, hogy mi történt akkor, vagyis azt, hogy nem konyítottam a golfhoz egy kicsit se, ezért Charles segített.
- Ezt kívülről nagyon jó volt nézni.- bólogatott Thomas.- Na Charles, jó, hogy jösz.- pillantott a barátomra, aki megállt a kanapé mellett, amin ültünk.
- Komolyan kiközösítettétek a barátnőmet?- nézett végig a társaságon.
- Igen. Csak kifaggadtam.- legyintett Thomas, mire Charles furán pillantott rá, de inkább megrázta a fejét és leült mellém.- Kérdezni akartam, hogy milyen volt az utolsó verseny.
- Király.- vigyorodott el Charles miközben átkarolt.- Jó mondjuk akkor még nem hittem el, hogy tényleg megtörtént, hogy világbajnok lettem. Ezt fel kellett fognom rendesen.- nevetett önfeledten.
- Elhiszem.- mosolyodott el Thomas.
- Na gyerekek, go buliii.- kiáltotta Ricciardo, mire mindenki rá figyelt és elkezdtek szedelőzködni, én pedig Charlesra pillantottam magyarázatot várva.
- Bocsi, elfelejetettem szólni.- nézett rám szomorúan. - Sajnálom.
- Semmi baj, de mégis így menjek buliba?- kérdeztem végigmutatva magamon. Fekete farmer és egy fehér csillogós hosszúujjú felső volt rajtam pár kiegészítővel. Azért a másik két lányhoz eleggé alul voltam öltözve úgy érzem.
- Csodálatosan nézel ki, mint mindig.- nyomott egy puszit az arcomra.- Na kövessük a többieket.- állt fel és magával húzott engem is.

A buli helyszínére érve már látszott és hallatszott, hogy itt rendesen zajlik az élet. Charles egy pillanatra sem engedte el a kezem.
- Mit iszunk kislány?- jött mellénk Hugo, mire nevetve néztem rá.
- Semmit. Keress mást, aki inni szeretne veled.- szólalt meg egyből Charles, mire ránéztem és láttam, hogy vigyorog közben a barátjára.
- Hát ez szomorú.- vágott szomorú fejet Hugo.- Szerintetek az a lány inna velem egy jó kis tequilat?- pillantott egy tőlünk nem messze táncoló szőke hajú lányra.
- Biztos.- mosolyogtam rá.
- Szerintem is.- bólogatott vigyorogva.- Na léptem.- intett és már indult is a lányt meghódítani.
- Mindig ezt csinálja, de végül egyikből se lesz semmi.- ingatta a fejét Charles.- Menjünk a srácok után.- tolt meg óvatosan a barátai felé, akik időközben már leültek egy eldugotabb helyre.
Nagyon jól éreztem magam Charles barátaival. Sokat nevettünk, táncoltunk és beszélgettünk, egy pillanatra sem éreztem magam kívülállónak, mivel egyből elfogadtak, ami nagyon jól esik.