Érzelmektől hajtva (Charles Leclerc fanfiction) BEFEJEZETT

22. fejezet

Fogvatartott a tekintete. Pár percig csak néztük egymást, míg meg nem törte a szép pillanatunkat a zsebemben lévő telefonom hangos csörgése.
Lehajtva a fejem gyorsan kivettem a telefonomat a nadrágzsebemből, és megnéztem ki hív. Amy. Na basszus, megbeszéltük, hogy még este beszélünk. Amikor idejöttem még a fejemben is volt, de annyira elszaladt az idő, hogy elfelejtettem. Gyorsan elutasítottam a hívást, hogy elköszönjek Charlestól és utánna nyugodtan beszéljünk.
- Köszi, hogy megtanítottad ezt a dalt.- néztem Charlesra.- Most mennem kell.- néztem a telefonomat.
- Igazán nincs mit. - mosolygott rám.- Majd ha szeretnéd mást is megtanítok.
- Mindenképp.- vigyorogtam rá, miközben az ajtó felé sétáltam.- Akkor jó éjszakát.- néztem vissza rá az ajtóból.
- Neked is.- mosolygott rám aranyosan.
A szobámig vezető úton végig azon gondolkoztam, hogy mi történt volna, ha Amy nem hív fel. Meddig néztük volna egymást? Vagy esetleg más is történt volna? Hát ezt már nem tudom meg, az biztos.

                            ..........

-Istenem Amy, mondtam, hogy ne hívd fel. Kitudja mi történhetett volna.- húzogatta a szemöldökét vigyorogva Gia, amikor elmeséltem nekik, miben zavartak meg éppen.
- Semmi.- ráztam meg a fejem.
- Abban ne legyél olyan biztos.- nézett rám.
- Basszus.- nyitotta nagyra a szemét Amy.- Ahj de rossz időzítésem van. Bocsi Mia.
- Nincs gond.- mosolyogtam rá.- Amúgy se lett volna semmi.
- Végül is, csak zongorázgattatok ketten egy szobában, úgy, hogy közben a kezeden volt az övé, a füledbe suttogott, és a mellkasát a hátadnak döntötte. Utánna meg folyamatosan szemeztetek közel egymáshoz. Tényleg nem lett volna semmi.- forgatta meg a szemét Gia.
- Jól van, hanyagoljuk ezt a témát.- zártam le.- Inkább mondjátok mi van veletek.
- Velem semmi izgalmas.- nézett rám Gia.- Daviddal megvagyunk.
- Az jó. Amy?- kérdeztem a másik lányt.
- Minden okés.- mosolygott a kamerába.- Nem tudom, hogy meddig fogja a kapcsolatunk bírni a nagy távolság miatt, de szinte mindennap beszélünk, sokszor ír cuki üzeneteket csak úgy, amikor ideje van.- vigyorgott szerelmesen.
- Ez aranyos.- néztem rá boldogan.
- Tényleg az.- bólogatott Gia is.
- Mia, neked nem hiányzik a kapcsolat?- kérdezte óvatosan Amy.- Mármint egy normális, megértő, aranyos sráccal és nem olyannal, mint amilyen Christian volt. Még mindig meg bírnám fojtani. - forgatta meg a szemét dühösen. A volt barátom nevének hallatán összeszorítottam a szemem. Már több mint 4 éve szakítottunk, de még mindig nem bírtam feldolgozni, amit velem akart tenni. És miatta nem is szeretnék kapcsolatot. Tudom, hogy nem mindegyik srác ilyen, sőt a legtöbb nem, de akkor se.
- Nem.- ráztam meg a fejem.- Nekem most teljesen jó így. Meg ezek után félnék is belemenni egy kapcsolatba.- vallottam be halkan.
- Annyira gyűlölöm azt a gyereket. Szerencséje, hogy elköltözött.- ingatta a fejét bosszúsan Gia.- De figyelj rám Mia. Tudom, hogy félsz, de mégegyszer ilyesmi nem fog megtörténni esküszöm. Gondolom, hogy nehéz ezt elfelejteni, meg persze nem is lehet csak úgy kitörölni az emlékezetedből, de muszáj egy kicsit mégis valahová mélyre elrakni, mert ha nem engeded el a múltat, akkor nem tudsz továbblépni.
- Tudom.- feleltem szomorúan. Teljesen igaza volt Giának. Tovább kell lépni.
- Nem azt mondom, hogy aki először szembejön veled, akkor csókold meg. Hanem azt, hogy ismerkedj új emberekkel, hátha megtalálod a hozzád való férfit.- mosolygott rám halványan.
- Teljesen egyetértek azzal, amit Gia mondott.- nézett rám Amy.- Meg ha nem szeretnél még kapcsolatot, azzal semmi baj nincs. Szórakozz egy kicsit. Most mentél világot látni, élvezd ezt az egészet tudom, hogy munka, de akkor is. Ott vagy apukáddal, Austinnal, Mickkel. Megismertél új embereket is. Többek között Charlest is, aki szerintem amúgy nagyon rendes gyerek.- gondolkozott el, mire elmosolyodtam.
- Igen, az.- néztem rá szemforgatva.
- Szóval, legyél velük több időt. Sokat tanultál az elmúlt időkben, szóval mostmár igazán megérdemled ezt az egészet. De azért ne hanyagolj el minket se.- nevetett fel.
- Dehogy.- ráztam meg a fejem.
- Na igen. Élj egy kicsit drágám. Többet mint az elmúlt 3 vagy 4 évben. Igazán rád fér.- mosolygott Gia.
- Jó.- sóhajtottam.- Ezt fogom tenni. Köszi, hogy ezeket elmondtátok. Tudtam én, hogy hiányzik valami. Úgy látszik a veletek való beszélgetés.- mosolyogtam rájuk.
- Annyira hiányzol.- nézett Gia a kamerába.
- Ti is nekem. Júliusban találkozunk. Az még messze van.- gondolkoztam.
- Ha nem gondolsz rá, hamar el fog jönni. Addig pedig élvezd, hogy helyes, jófej pasik között vagy.- vigyorgott Amy.
- Jó.- forgattam meg a szemem mosolyogva.
- Uh nekem mennem kell. Mindjárt megyek a munkába.- nézte meg Gia az időt. - El is köszönök. Na Mia, amit mondtunk, ne felejtsd el. Amy veled majd talizunk. Sziasztok- integetett.
- Szia.- köszöntünk el és leraktuk a videóhívást.
Már elég későre járt az idő, szóval elmentem aludni.

Másnap
- Na, mindenki belead mindent....- kezdte Austin a lelkesítő beszédét a futam előtt.
-..... hogy ehessünk tortát.- szólt közbe Arthur, mire felnevettünk.
- Persze, azért is.- forgatta meg a szemét. - Na most beültök a kocsitokba, és szépen lezúzzátok az előttetek lévőket, persze nem szó szerint. -korrigált egyből, nehogy még valami balesetet csináljanak.- Meg lesz ez. Hajrá srácok.- fejezte be Austin.

A pilóták beültek a versenyautókba, és a bemelegítő kör után felálltak a rajtrácsra. A piros lámpák elhalványulása és a zöld zászló után elkezdődött a futam.
Charles nagyon jól kapta el a rajtot, szóval egyből az előtte lévő Maxot kezdte el üldözni minden erejével. Azt tudni kell, hogy Charles nagyon szereti a városi pályákat, ezért is szeret a szülővárosában versenyezni, meg persze ilyenkor mégtöbb szuflát belead. A futam elején szinte csak Max és Charles párharcát nézhettük, mert sose lehetett pontosan megtudni ki van előrébb. Egyszer Charles, egyszer Max. Mindeközben Arthur megelőzte az előtte lévő Bottast, így ő is felzárkózott Charlesékra.
A nagy előzésekben a srácoknak egyre jobban kopott a gumijuk, ezért kijöttek cserélni. A csapat egy nagyon jó taktikát eszelt ki ezzel kapcsolatban, mivel hamarabb kihozták Charlest és Arthurt, mint a redbull Maxot, ezért jobb gumikon sokkal jobb köröket tudtak megtenni, és végül Max a gumicseréje után mögéjük érkezett. Innen simán ment a verseny a végéig. Charles megnyerte a monacoi futamot, Arthur pedig a második lett.
A srácok beálltak a helyükre, utánna a kocsijaikből kipattanva a csapat és az anyukájuk nyakába vetették magukat. A szokásos eredményhirdetés és az interjúk után a Leclercék házában ünnepeltünk.

- Úgyis tudtam, hogy nyerni fogtok.- vigyorgott Pascale az igért tortával a kezében.
- Úhh. Együnk már.- szemezett Arthur az édességgel.
-Vágok.- forgatta meg a szemét az anyukája.
- De csak egy szeletet.- emelte fel az ujját Austin.
- Persze.- nevette ki Pascale, mint aki ismeri a fiait és tudja, hogy az nem csak egy lesz, hiába mondja Austin.
A torta nagyon jól nézett ki, de az íze mégjobb volt.
-Na??- kérdezte vigyorogva Arthur Austint, amikor megkóstoltatta vele a tortát. Mi pedig szemmel követtük az eseményeket.
- Basszus... ez tényleg nagyon jó.- kerkedett ki Austin szeme, mire mi felnevettünk, ő pedig folytatta az evést.

                              ...........

A délután további részét is itt töltöttük. Charles és Arthur elkezdtek focizni az udvaron, én pedig őket nézve beszélgettem az anyukájukkal. Egy kicsivel arrébb pedig Lia ült, a telefonjába temetkezve. Pascale hívta hozzánk beszélgetni, de nem jött. Ő tudja.
- Nem szimpatikus ez a lány nekem.- húzta össze a szemét.
- Neked ki az?- sétált oda hozzánk mosolyogva Charles.
- Na mondjuk ez jó kérdés.- gondolkozott el Pascale.
- Amúgy azért jöttem, hogy Mia gyere velem focizni.- fordult felém.
- Én? Minek?- néztem rá nagy szemekkel.
- Mert játszunk egy meccset. Arthur hívja Liát, és mivel én is csak lányt hozhatok nincs sok választásom.- nevetett fel. - Legalább tudsz focizni?- kérdezte.
- Fiúkkal nőttem fel, szóval persze.- bólogattam.
- Akkor jó, mert persze tétje van. - Na gyere már.- nézett rám aranyosan.
- Megyek.- álltam fel.
- Én neked szurkolok.- mosolygott rám az anyukája.
- Köszönöm.- néztem rá hálásan.- Kellesz is az a szurkolás.