Érzelmektől hajtva (Charles Leclerc fanfiction) BEFEJEZETT

32. fejezet

- Hahó. Megérkeztünk.- próbáltam felkelteni a mellettem alvó Charlest, mivel a gépünk most száll le Franciaországba.
- Pedig még aludnék.- nézett rám álmosan.
- Te mindig.- forgattam meg a szemem mosolyogva.- Na engedj ki.- toltam arréb a lábát, de így sem férek ki előtte.
- Mindjárt.- mondta, én pedig inkább visszaültem az ülésembe és megvártam mire végre feláll.
- Veletek mi van? Mentek még egy kört?- jött oda hozzánk Austin.
- Nem, csak nem akar kiszállni, mert álmos.- mutogattam Charles felé.
- Na majd alszol a szállodában este, most engedd ki szépen Miat mert lassan felforr az agyvize miattad.- ütögette meg Austin Charles vállát, aki felpillantott rám és nagy nehezen kivánszorgott.
A cuccainkat megfogva elindultunk a autó felé.
- Amúgy miért vagy mostanában ilyen álmos?- álltam meg Charles mellett, mivel mindenki észrevette, hogy már pár napja csak úgy van és aludna el.
- Nem tudom. - vonta meg a vállát.- De szeretek aludni.- vigyorgott rám.
- Ezt egyből gondoltam.- forgattam meg a szemem.- Kell neked valami energia. Nem bírsz állva se maradni.- gondolkodtam valami megoldáson, hogy ne legyen ilyen álmos egész nap.
- Nem kell.- tiltakozott egyből.
- Dehogynem. Mi lesz ha mondjuk egy unalmasabb verseny közben a kocsiban ülve 300km/óránál csak úgy elbóbiskolsz?- néztem rá.
- Azért csak nem.- ijedt meg egy pillanatra.
- Na ugye, ezért mondom.- bólogattam.
- És mit akarsz velem csinálni?- pillantott rám.
- Rádönteni egy kád jéghideg vizet.- vigyorogtam rá.
- Mi? Ugye csak viccelsz?- kérdezte döbbenten.
- Ühüm. De nem rossz ötlet ez sem.- nevettem fel.- Ha nem találunk ki jobbat marad ez.
- Na akkor törd a fejed rendesen, mert ez nem marad.- ingatta a fejét.
- Jó okés. Akkor majd többet kell edzened.- mondtam, mire nagy szemekkel nézett rám.
- Nem, nem. Ez se tetszik.- tiltakozott.
- Neked semmi nem tetszik.- szóltam rá.- Mondj te olyan valamit, ami felpörget.
- Ha én azt elmondanám...- vigyorgott rám, miközben kacsintott is egyet.
- Jézusom.- fogtam a fejem nevetve. Egyből leesett, hogy mire gondolhat.- Na azt verd ki szépen a fejedből.
- Most miért?- kérdezte felháborodva.- Nem tudok mást mondani.
- Na ez elég baj.- ingattam meg a fejem, miközben megérkeztünk a szallodához. A szobámba felértem és a bőröndömet pedig kipakoltam.

Egy nagy adag kávéval a kezemben kopogtattam Charles szobája ajtaján. A biztonság kedvéért inkább hátrább léptem, hogy ha esetleg úgy nyitná ki az ajtót mint múltkor én, akkor ne boruljon rám a meleg kávé.
- Remélem nem aludtál.- néztem rá amikor kinyitotta az ajtót.
- Dehogy.- ingatta a fejét mosolyogva.
- Na király, akkor tessék ez a tiéd idd meg, és gyere velem sétálni.- nyomtam a kezébe a poharat.
- Most?- pillantott rám.
- Igen. Kell a levegő. - bólogattam.- Vagy ha szeretnéd futhatunk is séta helyett.- vigyorogtam rá.
- Nem.- vágta rá gyorsan.- Menjünk sétálni.- mondta mosolyogva, bezárta az ajtót és elindultunk.
- És hová megyünk?- nézett rám, amikor megálltunk a szálloda előtt.
- Na azt nem tudom.- mondtam, mire felnevetett.
- Menjünk arra.- mutatott jobbra.
- Hat a kávé?- pillantottam rá, mivel egész fittnek tűnt.
- Lehet az, lehet valami más.- vonta meg a vállát mosolyogva.
- Csak nekem van olyan érzésem, hogy valaki figyel minket?- kérdeztem egy pillanatra hátranézve, de sehol nem láttam senkit
- Engem mindig figyelnek.- nézett rám.
- Jó az igaz, de engem nem.- legyintettem.
- Dehogynem. Sokan szoktak megnézni.- mondta Charles.
- És mégis ki?- néztem furán.
- Hát leginkább férfiak.- vigyorgott rám, mire csak megforgattam a szemem.
- És ezt honnan tudod?- pillantottam rá.
- Mert látom, hogy ahogy mész az uton, szinte minden férfi utánnadfordúl.
- Mi?- kerdeztem döbbenten.
- Most ezen miért lepődsz meg?- kérdezte nevetve.
- Mert na. Ne nézzenek engem.- fontam össze a karjaimat magam előtt, Charles pedig felnevetett.- Meg amúgy is minek néznek?
- Mert szép vagy.- mondta ki Charles őszintén.
- Hát aham, biztos.- motyogtam halkan.- Amúgy téged nem zavar, hogy az újságírók mindig követnek mindenhová?- váltottam témát.
- De zavar. Csak már megszoktam.- vonta meg a vállát.- Meg hát nem is tudok ellene mit tenni. Nekik meg ez a dolguk, hogy a híres emberekről mindent megtudjanak.- mondta, miközben megszólalt a telefonja.
- Szia Austin.- köszönt bele.
- Nem, nem raboltam el.- nevetett fel, miközben rám pillantott.
- Ha úgy nézzük, inkább ő rabolt el engem.- beszélt a telefonba én pedig összehúzott szemöldökkel hallgattam, hogy mit mond.
- Uhh tényleg?- húzta el a száját.
- Ühüm, okés megyünk.- mondta és lerakta a telefont.
- Várnak ránk Arthurral már úgy kb egy negyed órája.- pillantott rám Charles.- Akkor indultunk volna futni.
- Így elment az idő?- néztem rá.
- Aha. Pedig én észre se vettem.- bólintott.- Na de menjünk akkor vissza.

                             ............

- Na végre itt vagytok.- szólalt meg Austin, amikor odaértünk hozzájuk.- Mit csináltatok?- kérdezte.
- Sétáltunk.- mondtam.
- 10 percet kaptok, hogy átöltözzetek. Mi addig itt várunk rátok és utánna megyünk futni.- mutatott Austin a szálloda felé, mire mi Charlessal elindultunk.
- Nagyon parancsolgatós kedvében van.- húztam el a számat.
- Mindig abban van.- nevetett fel Charles.
A szobámba beérve gyorsan felvettem az edzős ruhámat és megvártam Charlest.
- Gyors voltál.- nézett rám, amikor kijött az enyém mellett lévő szobájából.
- Csak 10 percem volt.- vontam vállat mosolyogva.- Na menjünk mert szegény Austinnak így is az idegein táncolunk.
- Pedig nem is csináltunk semmit rosszat.- mondta Charles.- Sőt még jót is tett a kávé és a séta.- nézett le rám.
- Na örülök neki.- mosolyogtam rá.
A srácokkal elindultunk futni egy erdősebb részre.
A Leclerc testvérek egy kicsit előrebb voltak, én pedig Austin mellett futottam.
- Mit csináltál vele?- kérdezte Austin, miközben a fejével Charles felé bólintott.
- Mit?- kérdeztem vissza furán.
- Mármint mitől lett ilyen? Egész nap teljesen fáradt volt.
- Hát csak adtam neki egy nagy pohár kávét és kint sétáltunk.- vontam meg a vállam.
- Ühüm.- bólogatott.- De mindegy bármitől is ilyen, sokkal jobb így.- futottunk a srácok után.

Az F1 kialakított egy épületet a pilóták és az ők mérnökei, edzői és csapatfőnökei számára, akik oda bármikor bemehetnek. Szóval ez egy ilyen közös hely a versenyzőknek. Éppen most ide tarunk a fiúkkal, mert még nem néztük meg belülről.
- Hű ez nagyon jól néz ki.- tekintettem körbe. Először megláttam egy nagy nappali helyiséget, ahol van egy kivetítő, előtte pedig kanapé és fotelek. Tiszta házimozi. Ebből a szobából nyílik egy kisebb konyha szerűség. - Csak tudnám, hogy miért csinálták.
- Na igen, ez jó kérdés.- bólogatott melettem Austin.
- Ú nezzétek van Xbox.- mutatta meg nekünk Arthur amit talált. Egyből leültek Charlessal játszani egy F1-es játékkal. Egész évben ezt csinálják, és még itt is. Úgy látszik sose fogják megunni.
- Jöttem én is.- szalad el mellettünk hirtelen Lando, aki ráugrott a kanapéra a srácok közé.
- Sziasztok.- köszönt nekünk Daniel, amikor megállt mellettünk.- Most jöttetek először ide?- kérdezte.
- Igen.- bólogattam.
- Nagyon király hely amúgy. Általában csak mi vagyunk itt Landoval, másokat eddig nem annyira izgatja. - vonta meg a vállát.- Úgy látom Leclercék egyből feltalálták magukat.- pillantott nevetve a két pilótára, akik lázasan játszottak.
- Ők mindenhol.- legyintett Austin.
- Nyertem.- jött oda hozzánk vigyorogva Charles pár perc után.
- Ügyes vagy.- néztem rá.
- Köszi.- mosolygott rám Charles.
- A kölykökkel mi van?- pillantott Austin feléjük.
- Szeritem ők még játszanak, mert nem törődtek bele, hogy én nyertem.- mondta Charles vigyorogva. Austin pedig nevetve megveregette a vállát és Daniellel együtt odamentek Arthurékhoz játszani.
- Mia.- szólított meg Charles.
- Igen?- pillantottam rá.
- Öhm, én csak meg akartam köszönni, hogy segítettél helyrehozni az állapotomat.- nézett rám aranyosan és kissé zavartan.
- Én nem csináltam semmit.- mosolyogtam rá a fejemet ingatva.
- Dehogynem. Sokmindent segítesz úgy is, hogy nem tudsz róla.- ölelte át a vállam.